Ferencváros, 2002 (12. évfolyam, 1-12. szám)
2002. december / 12. szám
Háttér A közműhálózat fővárosi sztorija Vizet fakasztanak a csőtörések Máray István Már a rómaiak is építettek Nagykörút helyett - hajózható csatorna Szabotázs, anyaghiba, kóboráram? És a Thaly Kálmán utcában? Időzített bombák ketyegnek a talpunk alatt? - kérdezték a fővárosiak közül sokan a képernyőre merevedve szeptemberben. Előbb Óbudán, majd az Angyalföldön, három napra rá a Kelenhegyi úton, végül a ferencvárosi Thaly Kálmán utcában nyílt meg a föld és az eltört csövekből szökőárként öntötte el a feltörő víz a környéket. A Miklós téren a TV-kamera rögzítette: ez nem lehet igaz - gondolta az a suzukis hölgy akinek autója lassan, de biztosan merült el a kráterben. Nem értette a dolgot. Ez látszott azon a zavarodott mozdulaton, mellyel a kocsija után, a vízbe vetette magát. Másnap, a patinás Gellért Szálloda előtt öt emelet magasságig tört fel a víz, megrongálva a műemlékjellegű épület homlokzatát, freskóit, elárasztva a szobákat, folyósokat. A magasból visszahulló többezer köbméter víztömeggel együtt visszahulló kőtörmelék, együttesen csaknem negyedmillió forintos kárt okozott. A szálló pincéjében bennrekedt négy embert a békaemberek mentették ki. Szűkebb pátriánkban, a Thaly utcában is hatalmas gödör keletkezett a kettős csőtörés nyomán, tízszer-hatméteres szakaszon omlott be a burkolat, itt is „elnyelve” egy gépkocsit, melyet a tűzoltóság emelt ki. Még szerencse, hogy szeptember 22.-én az „autómentes” napon történt a dolog. Már a rómaiak is építettek Nos, valóban, mi is rejtőzik a budapesti polgárok talpa alatt? Amit az úttestek, a járdák rejtetnek, nem más, mint csak a szakemberek által - olykor nem eléggé - ismert kusza szövevénye a szennycsapadék és ivóvíz csatornáknak, a gáz, az elektromos, távfűtési, a kommunikációs rendszerek hálózatának. Amíg 150 éve a Pest-budai csatornahálózat mindössze harmincnyolc kilométernyi volt, ma már a közcsatornák hossza csaknem két és félezer kilométer, a főváros ivóvízhálózatának hossza pedig hatvan év alatt ezer kilométerről 4500 kilométernyire növekedett. Nem is csoda, hiszen a Fővárosi Vízművek 1988 július 27-én szolgáltatta történelmileg legnagyobb ivóvízmennyiségét, egyetlen nap alatt 1,3 millió köbméternyit. A Duna vizének, forrásainknak használata a régmúlt időkbe tekint vissza, már a kőkorszak idején feltűnik az ember a folyó e partján, s a kelták időszámítás előtt épült „Ak-ink” - jelentése: bő víz - nevű városát beveszik a római légiók, az I. évszázadban. Aquincum nemcsak katonai tábor, de 12 ezer lelket számláló polgárváros is, díszes épületekkel, Amfiteátrummal és fürdőkkel ékes. A jelenlegi római strand gyógyvizei táplálták a római kori Buda egyik legnagyszerűbb technikai létesítményét a vízvezetéket. A forrásokból összegyűjtött vizet pilléreken nyugvó földfeletti rendszerbe nyomták, melynek enyhe lejtése biztosította a csaknem 5 kilométer hosszú vízvezeték rendszer működését. A Szentendrei úton ma is megtekinthető a pillérek maradványa. A latinok míves alkotása, a víz és csatorna rendszer több mint háromszáz évig volt üzemképes - valamit tudtak ezek a rómaiak. Zsigmond királyunk építtette az első vízmüvet a XV. században a budavári palota vízellátására. A vízrondellában elhelyezett fahengeres, fadugattyús "gépház" ólomcsöveken nyomta fel a vizet a palota trapézudvarába. A második vízmű Mátyás nevéhez fűződik, a mai Svábhegy két forrását „csapoltatta” meg olasz mestereivel. Ulászló király 1500 körül épített vízmüvét taposómalommal hajtott szivattyúk működtették. A török elleni harcokban a régi vízművek nagyrésze megsemmisült, a helyreállításukban jeleskedett többek között a híres sakkozógép alkotója Kempelen Farkat udvari tanácsos. Amikor üzembe helyezték az első dunai gőzüzemű vízmüvet 1856 január 16.-án - jelentős műszaki- történeti dátum. A Clark Ádám tervezte vízmű már szűrt Duna-vi- zet szolgáltatott. Nagykörút helyett - hajózható csatorna A török megszállás alatt pusztító járványok arra figyelmeztették a bécsi udvart, hogy tenni kell a minimális közegészség- ügy érdekében, s elrendelték 1625-ben a házak, udvarok, utak szerdán és szombatonként! seprését, a szemét kihordását a városokból, s az utcai lefolyók, árkok vízzel történő kimosását. Sok időnek kellett eltelnie mire a főváros korszerűsítését szívén viselő József nádor azt írta a császárnak: „... a lakosság egézsége okából minden városnak szüksége van föld alatti csatornákra... Az új csatornákat össze kell építeni a meglévőkkel ... a házakból kis lefolyókat vezessenek a főcsatornákba.” A szó elszállt és csak harminchét évvel később kezdődött meg a város csapadék és szennyvíz csatornahálózatának a kor követelményeinek megfelelő kialakítása. Ekkor kezdték építeni a Dunára merőleges pesti csatornákat, melyek közvetlenül a folyóba vezették a szennyvizeket. Végül is a pesti oldal általános csatornázása 1869 és 1910 között valósult meg, míg a budai oldalon 1873-tól az első világháború kitöréséig folytatódtak a munkálatok. A körúti főgyűjtőcsatorna építése a Boráros tér felől kezdődött, méreteire jellemző, hogy korabeli leírás szerint: „...nagy, megterhelt szénásszekerek kényelmesen közlekedhetnének benne...” A főgyűjtőcsatorna több szakaszán még ma is az eredeti, a kiváló minőségben megépített téglaboltozat „viseli” a körút hatalmas forgalmát. Nem sokon múlt, hogy ma nem a gépjárművek közlekednek a körúton, hanem hajók és uszályok, Reiter Ferenc (a Fővárosi Közmunkák Tanácsa első főmérnöke) ugyanis 1873-ban készített teljes budapesti csatornázási rendszertervében ezt álmodta meg. Szabotázs, anyaghiba, kóboráram? A közműhálózatunk legkritikusabb része az ivóvíz vezetékrendszere, hiszen a különböző anyagokból gyártott csöveknek, a hordozásukra hivatott nagynyomású víz belső feszítőerején kívül, el kell viselnie a forgalom egyre növekvő hatását, az időjárás változásait és a talajban lévő lúgos vagy savas kémiai hatások "támadásait" is. A főváros vízvezeték hálózatának mintegy a fele azbesztcementből épült, több mint harminc százalékát öntöttvasból gyártották, és öt százaléknyit képvisel a grafitgömbös öntöttvas cső. A szakemberek szerint nincs szoros, kimutatható összefüggés a csőtörések száma - évente csaknem 1200-at regisztrálnak - és a csövek átlagéletkor között. Folytatás a 16. oldalon! Ferencváros 15 2002. december
