Ferencváros, 2002 (12. évfolyam, 1-12. szám)
2002. december / 12. szám
Terencváros elvesztették az iránytűt és az idegen- vezetőt. Aztán bizonytalanul, de mégis megindulnak a jobb oldali soron. Azon a soron, ahol a téliszalámi és a pirospaprika már uniós áron adatik, ahol pesti „bennszülött” ember ritkán fordul meg, és akkor is csak nézelődni, és ahol az euró gyakrabban kerül elő a tömött osztrák, olasz, spanyol bukszákból, mint a forint. Azért még így is büszkék lehetünk, mert látszik, hogy a pultokat imázsépítők gondosságával tervezték, a megvilágítás professzionális, és az eladók is tűrhető angolsággal, németséggel árulják a portékát. A jobb sor tehát jobb sor, mese nincs. Itt jobb az áru, jobb a világítás, jómódúbb a vevő, jobban beszélik a nyelveket, csak az árak nem jobbak, mármint nekünk, vevőknek. Folytatás balról A napos oldalról kisívű bal kanyarral a fősodorba érve visszapillantok a főbejáratra: a tágas csarnok innen még szebb, mint elölről. A grandiózus üveghomlokzat, a finoman csipkézett vaskorlátok, a levegős galéria Párizst idézi, vagy legalábbis a Párizsi-udvart a Kossuth Lajos utcában, na meg a Nyugati pályaudvart. De hiába ez a főutca, hiába a tágas tér, az akciós marhalábszár, szívesebben keresgélek valami nekem valót a rosszul megvilágított, zsúfolt, de nyüzsgő és élettől lüktető fertályra, ahol a bukszák az aprópénztől, és nem az eurótól dagadnak, ahol az eladó ledorongol, mert az üres ládát véletlenül leverem, ahol becsapnak minden tételnél 10-20 forinttal. Ez már piac a javából! Itt lökdösődve lehet csak előrejutni, hosszú sorokat kell kiállni, zacskóért kuncsorogni, hogy ne ömlesszék a paradicsomra a saras krumplit, és vitatkozni az eladóval, hogy miért nem az elülső ládából kapom a körtét, azt a szép mosolygósat, hanem a hátsóból azt az ütődöttet. Ha vásárolni akarok, még azt is meg kell vámom, hogy a tejszínhabos kapucc- sínót felhajtsa - mert itt nem ám flancos tejhabbal isszák - és unottan, elgyötörtén belehajigálja a már láthatólag sokat próbált almákat a földes bádogtartályba, jó fél méterről. Csak azért nem teszem szóvá, mert pitéhez kell, és még ma lereszelem. Különben is, úgy kell nekem! A túloldalon kesztyűs kézzel, egyenként válogatva kaptam volna a hibátlan, fényesre simogatott, létől duzzadó gyümölcsöt! Itt viszont láthatok nehéz cek- kerekkel megrakott borostás arcú családapákat, körömpörköltről álmodó félhajléktalant, eltévedt turistát, aki riadtan kapkodja a fejét, és megpróbál nem tolakodni, de már tíz perce nem jut előbbre egy tapodtat sem. Aztán ott vannak a mindent kibíró családanyák, akik kenguruban, hátizsákban vagy babakocsiban cipelik az utánpótlást, és nem azért, mert a bébiszittemek épp kimenője van. Ez hát a piac balról. Piac alulnézetben Az alagsorban nagy a pangás. A legtöbb az árus, vevő alig téved a bazársorra, ahol pedig ritka széles választékban kapható a felületes szemlélő számára minden logikát nélkülöző összeállítás. Jól megfér egymással a piroscsipkés tangabugyi és a bólogatós kutya, a kuktafazék és a műbőr pénztárca, a kenő- toll és a nájlonharisnya. Az alagsor eklektikájához még hozzájárul az eladók Ferencvároson __n 2002. december
