Ferencváros, 2002 (12. évfolyam, 1-12. szám)

2002. július / 7. szám

Interjú A Trafó teraszán adunk egymásnak randevút, ahol szégyenszemre eló'ször járunk mind­ketten, pedig az interjúalany csak egy sarokra lakik tóle, az újságíró pedig hivatalból kel­lene, hogy ismerje. Sebaj, ez mindenképp jó apropó, és ha már randevú, mégpedig első, kapok egy kis ajándékot is. Nem virágcsokrot, hanem egy gyönyörűen megmunkált diófa képkeretet. Kicsit meglepődöm, de a figyelmes gesztus jólesik. A keret beszélgetésünk alatt az asztalon hever, és időközben új értelmet kap. Erről szól ez a töredékes, szük­ségszerűen hiányos és kissé talán csapongó társalgás is. Megyeri Zsuzsanna- Azt hinné az ember, egy színész hozzá van szokva a mikrofonhoz, a szerepléshez. Zavarja a magnó?- Igen, kicsit, lehet, hogy ezek sze­rint nem is vagyok igazi színész. Za­var, ha nem érzem magam biztonság­ban, ha nem tudom, mit kell csinál­nom, mint a szinkronnál, ahol úgy kell egy pár mondatos szerepet alá­mondani, hogy épp csak annyit tudok a szereplőről, jó vagy rossz fiú-e. Most sem tudom, mi lesz, miről fo­gunk beszélgetni, de azért kérdezzen. Ha lehet, valami konkrét dolgot, sze­retem a konkrét, kézzelfogható dol­gokat.- Akkor kezdjük azzal, hogy miért, hogyan lett színész? Nem túl eredeti kérdés, de konkrét.- Egyáltalán nem úgy indult, hogy színész leszek. Műszaki szakközépis­kolába jártam Győrben, és akkoriban még arról álmodoztam, hogy kamion­sofőrként bejárom a világot. Láttam magam, amint egy hatalmas járgány­nyal repesztek a végtelen országúton, valahol Arizonában, vagy valami ilyesmi. Arra, hogy tudok verset mon­dani, a magyartanárom figyelt fel, és elküldött egy-két versenyre, amiből néhányat nyilván meg is nyertem, mert a győri Arrabona amatőr színját­szó társulat rendezője, Benkő József felfigyelt rám. Küldött egy levelet az igazgatónak, és kérte, hogy kipróbál­hasson. Bekerültem a társulatba. Két évig voltam a tagja, nagyon klassz időszak volt. 1977-ben részt vettünk egy csodálatos turnén, Monacóban, a hercegi párnak játszottunk egy feszti­válon, amit meg is nyertünk. Az az év 1981-ben végez a Színház és Filmművészeti Főiskolán. Pályafutása első tíz évét a veszprémi színházban tölti, majd 1992-ben a Vígszínházhoz szerződik, melynek azóta is tagja. Legismertebb szerepei: Peer Gynt, Mágnás Miska, Doktor úr (Csató), István király (Vazul), Bűn és bűnhődés (Marmeladov), Dzsungel könyve (Bagira, Akela)... Legismertebb televíziófilmjei: Erdély aranykora, Frici, a vállalkozó szel­lem, Fáklyaláng, Özvegy és a Lánya Kitüntetései: Jászai Mari-díj, Petőfi-díj, Veszprém város egyetemi díja, Fe­rencvárosért díj. Családjával együtt a IX. kerület megújulóban levő részén él, egy négyszo­bás lakásban. Szeptemberben mutatják be Dettre Gábor filmjét, melyben Tóth Ildikóval és Ternyák Zoltánnal játszik együtt. Ferencváros fontos év volt az életemben. A feszti­vál, az érettségi és a felvételi. Minden sikerült.- Akkor már nyilvánvaló volt, hogy színész akar lenni?-Nem magamtól jelentkeztem a fő­iskolára. Volt egy nagyon kedves lány a társulatban, aki az orrom alá dugott egy papírt, és azt mondta, „itt írd alá”. A felvételi jelentkezési lap volt. Azt nem mondhatnám, hogy nem éreztem valamit, ami ott bizsergett bennem, valami vágyat az önkifejezésre, de konkrétan ezt sosem fogalmaztam meg. És a következő évben már szí­nészhallgató voltam. Az a kedves lány pedig úgy döntött, hogy „elvesz en­gem férjül”, most már hány éve is, húszon valahány... '75 óta ismerjük egymást, '79-ben házasodtunk össze.- Ezek szerint az a lány is színész­nőnek indult?- Igen, és ezen sokat gondolkodunk azóta is, vajon jól csináltuk-e, hogy ő végül is lemondott a terveiről, pedig gyönyörű hangja volt. Mindenesetre akkor úgy döntöttünk, hogy ő marad a családdal, és én leszek színész. Neki volt egy másik hivatása is, óvónő, és mivel egy családban elég egy színész, ő maradt a gyerekek mellett, és engem pátyolgatott. Egy évig ingáztam, az­tán ő is felköltözött Budapestre.- Kik voltak az osztálytársai, ki volt az osztályfőnöke?- Kállai Ferenc volt az osztályfőnö­künk, az osztálytársaim közül Szerednyei Bélát, Tóth Enikőt, Csiz­madia Gabit, Karancz Katalint említe­ném. Tehetséges osztály voltunk, a ta­nár urat is nagyon szerettük, valahogy az évfolyamunk mégsem maradt együtt, nem lettek nagyon ismertek, sokan egyéb pályán vannak. Más osz­tályok, mint a Kazimíré, a Kerényi Imréé, az Ádám Ottóé, inkább megta­lálták a helyüket, talán azért, mert az osztályfőnökök kicsit menedzselték „A konkrét dolgokat szeretem' Beszélgetés Borbiczki Ferenc színésszel

Next

/
Oldalképek
Tartalom