Ferencváros, 2002 (12. évfolyam, 1-12. szám)
2002. július / 7. szám
Interjú A Trafó teraszán adunk egymásnak randevút, ahol szégyenszemre eló'ször járunk mindketten, pedig az interjúalany csak egy sarokra lakik tóle, az újságíró pedig hivatalból kellene, hogy ismerje. Sebaj, ez mindenképp jó apropó, és ha már randevú, mégpedig első, kapok egy kis ajándékot is. Nem virágcsokrot, hanem egy gyönyörűen megmunkált diófa képkeretet. Kicsit meglepődöm, de a figyelmes gesztus jólesik. A keret beszélgetésünk alatt az asztalon hever, és időközben új értelmet kap. Erről szól ez a töredékes, szükségszerűen hiányos és kissé talán csapongó társalgás is. Megyeri Zsuzsanna- Azt hinné az ember, egy színész hozzá van szokva a mikrofonhoz, a szerepléshez. Zavarja a magnó?- Igen, kicsit, lehet, hogy ezek szerint nem is vagyok igazi színész. Zavar, ha nem érzem magam biztonságban, ha nem tudom, mit kell csinálnom, mint a szinkronnál, ahol úgy kell egy pár mondatos szerepet alámondani, hogy épp csak annyit tudok a szereplőről, jó vagy rossz fiú-e. Most sem tudom, mi lesz, miről fogunk beszélgetni, de azért kérdezzen. Ha lehet, valami konkrét dolgot, szeretem a konkrét, kézzelfogható dolgokat.- Akkor kezdjük azzal, hogy miért, hogyan lett színész? Nem túl eredeti kérdés, de konkrét.- Egyáltalán nem úgy indult, hogy színész leszek. Műszaki szakközépiskolába jártam Győrben, és akkoriban még arról álmodoztam, hogy kamionsofőrként bejárom a világot. Láttam magam, amint egy hatalmas járgánynyal repesztek a végtelen országúton, valahol Arizonában, vagy valami ilyesmi. Arra, hogy tudok verset mondani, a magyartanárom figyelt fel, és elküldött egy-két versenyre, amiből néhányat nyilván meg is nyertem, mert a győri Arrabona amatőr színjátszó társulat rendezője, Benkő József felfigyelt rám. Küldött egy levelet az igazgatónak, és kérte, hogy kipróbálhasson. Bekerültem a társulatba. Két évig voltam a tagja, nagyon klassz időszak volt. 1977-ben részt vettünk egy csodálatos turnén, Monacóban, a hercegi párnak játszottunk egy fesztiválon, amit meg is nyertünk. Az az év 1981-ben végez a Színház és Filmművészeti Főiskolán. Pályafutása első tíz évét a veszprémi színházban tölti, majd 1992-ben a Vígszínházhoz szerződik, melynek azóta is tagja. Legismertebb szerepei: Peer Gynt, Mágnás Miska, Doktor úr (Csató), István király (Vazul), Bűn és bűnhődés (Marmeladov), Dzsungel könyve (Bagira, Akela)... Legismertebb televíziófilmjei: Erdély aranykora, Frici, a vállalkozó szellem, Fáklyaláng, Özvegy és a Lánya Kitüntetései: Jászai Mari-díj, Petőfi-díj, Veszprém város egyetemi díja, Ferencvárosért díj. Családjával együtt a IX. kerület megújulóban levő részén él, egy négyszobás lakásban. Szeptemberben mutatják be Dettre Gábor filmjét, melyben Tóth Ildikóval és Ternyák Zoltánnal játszik együtt. Ferencváros fontos év volt az életemben. A fesztivál, az érettségi és a felvételi. Minden sikerült.- Akkor már nyilvánvaló volt, hogy színész akar lenni?-Nem magamtól jelentkeztem a főiskolára. Volt egy nagyon kedves lány a társulatban, aki az orrom alá dugott egy papírt, és azt mondta, „itt írd alá”. A felvételi jelentkezési lap volt. Azt nem mondhatnám, hogy nem éreztem valamit, ami ott bizsergett bennem, valami vágyat az önkifejezésre, de konkrétan ezt sosem fogalmaztam meg. És a következő évben már színészhallgató voltam. Az a kedves lány pedig úgy döntött, hogy „elvesz engem férjül”, most már hány éve is, húszon valahány... '75 óta ismerjük egymást, '79-ben házasodtunk össze.- Ezek szerint az a lány is színésznőnek indult?- Igen, és ezen sokat gondolkodunk azóta is, vajon jól csináltuk-e, hogy ő végül is lemondott a terveiről, pedig gyönyörű hangja volt. Mindenesetre akkor úgy döntöttünk, hogy ő marad a családdal, és én leszek színész. Neki volt egy másik hivatása is, óvónő, és mivel egy családban elég egy színész, ő maradt a gyerekek mellett, és engem pátyolgatott. Egy évig ingáztam, aztán ő is felköltözött Budapestre.- Kik voltak az osztálytársai, ki volt az osztályfőnöke?- Kállai Ferenc volt az osztályfőnökünk, az osztálytársaim közül Szerednyei Bélát, Tóth Enikőt, Csizmadia Gabit, Karancz Katalint említeném. Tehetséges osztály voltunk, a tanár urat is nagyon szerettük, valahogy az évfolyamunk mégsem maradt együtt, nem lettek nagyon ismertek, sokan egyéb pályán vannak. Más osztályok, mint a Kazimíré, a Kerényi Imréé, az Ádám Ottóé, inkább megtalálták a helyüket, talán azért, mert az osztályfőnökök kicsit menedzselték „A konkrét dolgokat szeretem' Beszélgetés Borbiczki Ferenc színésszel
