Ferencváros, 2001 (11. évfolyam, 1-12. szám)
2001. január / 1. szám
6 Ferencváros Kik is készítik a Ferencvárost? Úgy véljük, egy újságnak nem az újságíróról kell szólnia, legalábbis nem közvetlenül, hanem valamely nálánál érdekesebb tárgyról, a kis firkász csak médium, akin keresztül a világ jól-rosszul megnyilvánul. Tízévenként mégsem értelmetlen tán röviden és szerényen bemutatni, kik is készítik a Ferencvárost. Ezen a nevezetes év-évezred fordulón néhány szóban összefoglaljuk ezért magunkat, legközelebb a következő ezredfordulón. Dobrovits Orsolya Művészettörténész vagyok. 1989-ben diplomáztam az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. Eddigi tanulmányaimat megpróbálom a szerkesztőség titkáraként kamatoztatni. Természetesen nem csak a szűkén vett munkakörömből adódó feladatokat látom el, hanem az olvasók találkozhattak már főleg művészettörténeti, hely- illetve kultúrtörténeti cikkeimmel - akár más lapok hasábjain - is. Művészek, múzeumok, kiállítótermek felkérésére kiállításokat nyitok meg, rendezek, a fővárosban és vidéken egyaránt. Igen kedvelem a katalógusok összeállítását, illetve a megnyitó- beszéd megírásának sajátos műfaját. A mostani munkaköröm talán alkalmasabb ezek gördülékeny lebonyolítására, mint a korábbi, közel tíz esztendeig tartó gimnáziumi tanári állásom. A tanárságot, amit egyébként szerettem, előadások formájában folytatom tovább. A képzőművészeti életen kívül, családilag - kizárólag kedvtelésből rendszeresen szervezünk évente egy rangos nyári sakkversenyt és komolyzenei koncerteket. Rengeteget gyalogolok, kényszerűen is és örömmel is, mégis, ami hiányzik most az életemből az a sport. Garamvölgyi Katalin Az ELTE Bölcsészettudományi Karán végeztem magyar-olasz szakon, és mindenki legnagyobb megkönnyebbülésére, messzire elkerültem a tanári pályát. Az újságírás, mint gyermek- és ifjúkori perverzió azonban maradandónak bizonyult, jóllehet időnként kihátráltam az írógép mögül krónikusan rossz társadalmi és anyagi körülmények nyomására. Ilyenkor többnyire lovásznak álltam, az állatokkal ugyanis remekül boldogulok, de lehúztam pár feledhető évet a magyar filmgyártás szolgálatában is. A rendszerváltás fényes szele sodort vissza a pályára, évekig hírügynökségeknek dolgoztam, majd a Kurír külpolitikai rovatánál - többek közt. írok mesejátékokat, fordítok regényeket, szerkesztek könyvkiadóknak - effélékkel általában el is telnek a napok. Borzasztóan szeretnék egyszer az életben unatkozni. Társadalmi közérzetem mostanság is rossz, a lovakkal viszont még mindig jó viszonyban vagyok, és az a megingathatatlan küldetéstudat vezérel, hogy az istállókat is ki kell takarítania valakinek. Hegedűs Sándor 1959-ben születtem Budapesten. Családom egybehangzó állítása szerint, kora gyerekkoromban, amikor feltették a szokásosan együgyű kérdést (mi leszel, ha nagy íeszel?) a leghatározottabban azt válaszoltam, hogy kukásember. Elégedettséggel tölt el az a tudat, hogy ez az álmom egyszer még - viszonylag könnyen beteljesedhet. Jelenleg újságírással egyengetem az ehhez vezető utat. Első cikkeim huszonhárom éves koromban jelentek meg a „Határőr” című - nemzetközi hírű - hetilapban. A főiskolai mellett kitüntetéssel szereztem meg az újságíró szakdiplomát is. Még ugyanabban az évben felvettek a Magyar Újságírók Szövetségébe is. Szerkesztőbizottsági tagja voltam a Budai Hírmondónak, szerkesztője a Tarisznya, főszerkesztője a Szivárvány Diákmagazin című országos terjesztésű ifjúsági lapnak, külső munkatársa a Budai Polgárnak, s megszűnéséig főmunkatársa a Klubmagazin című sajtóorgánumnak. A Ferencváros mellett, jelenleg a Barátság, a Lungo Drom és a Klikk hasábjain olvashatók rendszeresen írásaim. A Ferencváros szerkesztőségének munkájában 1999 februárja óta veszek részt, a József Attila-lakó- telepről szóló rovatot vezetem és Írom. Ez komoly felelősség, hiszen - mint azt egy nemrég végzett felmérés mutatja - az ott élők 81%-a a mi újságunkból szerzi alapvető információit a főváros - meggyőződésem szerint - legszebb lakótelepének eseményeiről, történéseiről. Sok mindenről tudósíthattam: a helybeliek lelkes kömyezetszépítéséről, intézmények avatásáról, búcsúkról, virágbemutatókról, a játszóterek állapotáról, a közbiztonság alakulásáról, de legutóbb már a szelektív hulladékgyűjtésről is. Még mondja valaki, hogy az újságírás napi robotja kiöli az gyerekkori álmokat az emberből! Kleer László Már gyermekkoromban közeli kapcsolatban voltam a Ferencvárossal, a Rákóczi térről a Ferenc térre jártam át verekedni, később udvarolni. Újságírással közel húsz év óta foglalkozom. Kezdetben másodállásban, 1990-től hivatásszerűen. Újságírói és fotóriporteri pályafutásom alatt tucatnyi helyi lapnak és néhány országos médiumnak dolgoztam. Négy évig egy környezetvédelmi lap alapító főszerkesztője és kiadója voltam, jelenleg egy vidéki helyi újság főszerkesztőjeként gyakorlom hivatásomat és persze külsőzöm a Ferencvárosnál. A lapnál valóságos matuzsálemnek számítok, 1991 -tői tartozom a szerkesztőséghez. Legmagasabb végzettségem hivatalosan művelődésszervező (régiesen népművelő), főiskolai diplomámat a JPTE Bölcsészettudományi Karán szereztem. Megyeri Zsuzsanna Gyerekkoromban fodrász, színésznő, énekesnő, író szerettem volna lenni. Szerencsésnek mondhatom magam, mert a családi életben és a tanári pályán, amit végül választottam, szinte minden hajlamomat kiélhetem. Jelenleg a Móricz Zsigmond Gimnázium tanára vagyok, ezenkívül tanítok az Olasz Kultúrintézetben, foglalkozom fordítással, és a családtagjaim haját is én vágom. A Ferencváros lapnál 2000 szeptembere óta dolgozom, mint külsős, és nagy kedvvel írogatom konyhameséimet és tanulságos történeteimet. Hobbim a főzés és négylábú barátaink (úgy mint: Marci, Micike, Bóni kutya) gondozása. A velem közös háztartásban élők (Gábor, Fruzsi) egybehangzó állítása szerint egyiket sem csinálom rosszul, és ez kellő önbizalmat ad ahhoz, hogy folytassam. Távlati terveim között szerepel még, hogy megtanulok zongorázni, de lehet, hogy ez még a nyugdíjig várat magára. Solténszky Kornélia 1961. március 9-én Shinfíelden (Nagy-Britannia) születtem. Végzettségemet tekintve gyógypedagógus vagyok. 1982-ben elhagytam a pedagógusi pályát, és a Magyar Rádió külső munkatársaként Varga Géza és Siklós Olga rendező- asszisztense lettem. 1984-ben visszatértem a gyermeknevelés területére, de folytattam a rádiós munkát is. Harmadik gyermekem születése után a Zuglói Lapok egyik szerkesztője lettem. 1995-ben engem bíztak meg a felelős szerkesztői munkával. 1997- ben megszületetett negyedik gyermekem. A gyes ideje alatt a Vakok Világában, a Köznevelésben, Zuglói Lapokban és a TESZT Magazinban jelentek meg cikkeim. Január óta dolgozom a Ferencváros c. lapnál, mint az egészségügyi rovat szerkesztője. Somfai Sándor Aránylag elég későn, 25 éves koromban kezdtem el fotózni. Előtte voltam nyomdász, mozigépész, biztosítási ügynök, anyagbeszerző és londiner egy szállodában. Ezeket a néha kalandos munkákat szívesen végeztem, bár nem mondhatni, hogy az alkotás örömét éreztem volna gépészkedés, ügynökös- ködés, anyagbeszerzés vagy netán londinerkedés közben. Arra viszont jók voltak, hogy megtanuljak kapcsolatot teremteni az emberekkel, aminek a későbbiekben sok hasznát láttam a munkámban. A fotóiskola elvégzése után a Nők Lapja riportereként abban a szerencsében és megtiszteltetésben volt részem, hogy Komiss Péter és Szebeni András fotóművészek gyakornoka lehettem. Számos lapnál dolgoztam ezután, a Ferencváros szerkesztőségében 1997 óta dolgozom külsősként. Tompa Imre 1957-ben születtem, arany- korszerű gyerekkorom volt Mátraházán, aztán a pesti belvárosban. Újságot először az otthonos Eötvös Gimnáziumban főszerkesztettem. Akárho- vá kerülök, előbb-utóbb újságot csinálok. Amikor a nyolcvanas évek végén falusi lámpáskodtunk feleségemmel a kies Pannonhalmi-dombság egy kis falujában, Tényőn, akkor Kisbíró címmel indítottunk lapot az akkor még helyi tanács segedelmével. Azóta nincs tanács, azaz tanácstalanság van, hál’istennek egyébként. Szakmám politológus, de tényleg: az ELTE Jogi Továbbképzőjén szereztem efféle diplomámat a tanári mellé. Voltam a néhai Kurír belpolitikai rovatvezetője, dolgoztam a Népszavánál és a Világgazdaságnál, néha írogatok a 168 órának, most a Ferencváros főszerkesztése mellett a Figyelő című hetilap borrovata köt le leginkább. A borászkodás a hobbim, a jazz és a sinológia mellett. Vincze Attila Kacskaringós pályafutásom egy általános iskolai fogalmazás órán vett megrendítő fordulatot. Megdicsért a tanítónő. Ez komoly problémát okozott szüleimnek, mert azután sokáig csak a hűtő tetejére helyezett cetliken kommunikáltam velük. Érettségi után a Tanítóképző Főiskola nappali szakára kerültem. „Kell a diploma, fiam!” mondta apám és így is lett. Tanítani szerettem, követelni nem, úgyhogy a gyerekek szerettek, az igazgató viszont nem. Éles kanyarral ekkor vettem új irányt, a magyar sajtóba. Időközben ugyanis elvégeztem az akkor még Népsportként emlegetett újság stúdióját, s a kor haladónak semmi esetre som mondható hagyományaihoz híven egy üzemi lapban, a Húsipari Híradóban kezdtem. Innen az időközben Nemzeti Sportra rendszerváltott sportnapilapba, majd hat boldog év erejéig a Kurír hasábjain a bulvársajtó vizeire tévedtem. Megszűnését követően szabadúsztam, amit kevésbé elegánsan munkanélküliségnek hív a halandó. Na de: eljött az én időm is, a legnagyobb példányszámú vasárnapi lap, a Vasárnap Reggel munkatársából sportrovatvezetővé avanzsáltam, miközben az UPC Sport 1 csatornán is szerkesztgettem. Mégis, a szívemnek a Ferencváros című havonként megjelenő periodika a legkedvesebb. Miért? Itt nyugalom van, ez a béke szigete. Csak így is maradjon!
