Ferencváros, 2001 (11. évfolyam, 1-12. szám)
2001. január / 1. szám
12 Körkérdés AZ APOKALIPSZISTŐL AZ ÁLOMFEJTÉSIG Nagy évfordulók közeledtét az emberek némelyike valamilyen felfokozott várakozással, olykor félelemmel éli meg. Felfoghatatlan számunkra a végtelenség, az időt is átlátható korlátok közé akarjuk szorítani. Azon kevés dolgok egyike az időben való gondolkodás, amiben az ember - úgy tűnik - valóban különbözik a többi emlőstől. A legtöbb népre, letűnt és élő civilizációra jellemző az évek számlálása. Ezen időszámítások valamilyen, az adott közösség számára fontos eseménnyel kezdődnek. így a görögség az első feljegyzett olimpiai játékától, a rómaiak a város alapításától számolták az éveket. Egy év kiszámításához is pontos csillagászati ismeret szükségeltetett. A folyamvölgyi, keleti népek többsége hold-évet számolt, az egyiptomiak pl. a Nílus áradásától a Nílus áradásáig eltelt 365 napot osztották be 12 hónapra. Az elmúlt párezer évben mindig csak az évenként felgyűlt plusz 6 óra okozott a naptár készítőinek gondot. Az európai (amerikai) időszámítás kiindulópontja Jézus születésének feltételezett időpontja. A történelemkönyvek és a történeti munkák is mindent ehhez mérnek. Ha valamely időpont előtt nincs jelölés, tudjuk, hogy már az időszámításunk szerinti időszakban történt, mert az az előtti időpontot külön jelöljük (ie.). Az időszámításunk kezdete Krisztus születésének feltételezett időpontja. Itt is akad némi bizonytalanság, mert egyes források, számítások, feltételezések szerint Jézus már ie. 4-ben megszületett. A kerek dátumok: századfordulók, ezredfordulók közeledtével lehetőségünk van szorongásra, örömre vagy épp számvetésre. A leírások alapján az első évezred fordulóján az egyházatyák szinte kivétel nélkül bizonyosak voltak a világvége eljövetelében. Ekkor válik az írástudók számára ismertté elsősorban a spanyol Beatus de Liebana kommentárjaiból az Újszövetség utolsó könyve, a János Jelenései, amely hatalmas látomásokban írja le a világvége eseményeit az Utolsó ítélettől Isten országának eljöveteléigTalán a legismertebb Dürer fametszete, melyen a négy apokaliptikus lovas: a barbár népek, a háború, az éhínség és a halál. Az ezredfordulón élő embereknek még inkább lehetett tapasztalatuk ezekről a borzalmakról, mint az ötszáz évvel később élőknek. Bár a középkori ember bizonytalanságérzetét növelte, hogy alig-alig volt olyan generáció, amelynek tagjai ne találkoztak volna tömegpusztító járvánnyal. Az a fajta világvége-hangulat, ami az első ezredfordulót jellemezte, nem látszik az évszázados korszak váltásokon, mégis talán érdemes böngészni a századfordulók érdekesebb eseményei között. 1000- ben II. Szilveszter pápa Asztrik pécsváradi apát útján koronát küldött Istvánnak, akit a hagyomány szerint december 25-én királlyá koronáztak. 1001- ben alapították a pannonhalmi bencés apátságot a montecassinói apátság mintájára. 1100-1101-ben hozta Könyves Kálmán a törvényeit, amikor már túl van Európa az I. keresztes hadjáraton. Magyarországon nem jelentett kellemes élményt, hogy 1096-ban Amieni Péter a keresztesekkel bevette Zimonyt, Könyves Kálmán pedig szétverte a fosztogató-rabló csapatot. 1200-ban Imre király békét kötött testvérével, András herceggel, a Bánk bánból jól ismert II. Andrással. 1301. január 14-én III. Andrással férfiágon kihal az Árpád-ház. 1401-ben Zsigmondot a bárói liga elfogta és Visegrádra szállíttatta fogságba. A király ereje ugyan megtört, de a bárók álláspontjának az egysége is megbomlott. 1500- ban Velence szövetkezett Ulászlóval a török ellen, amihez csatlakozott a pápa és XII. Lajos francia király is. 1501- ben Corvin János szétvert egy török sereget és nagy győzelmet aratott a Jajcát ostromló csapatok fölött. 1600: dúlt a 15 éves háború a törökök és a Habsburgok között. 1601-ben a kolozsvári országgyűlésen harmadszor is Báthory Zsigmondot választották meg erdélyi fejedelemnek. 1700. végén Rákóczi Ferenc levelet írt XIV. Lajosnak, melyben támogatását kéri a nemzet számára, de levele egy bécsi udvari ügynök kezébe kerül. 1801. január 1-vel hatályba lépett az unió Nagy-Britannia és Írország között. Ekkor még nem lehetett tudni, hogy ez jó éve lesz Kazinczy Ferencnek, mivel amnesztiában részesült, kevésbé volt jó éve 1. Pál orosz cárnak, akit meggyilkoltak. 1900-ban a matematikával nem törődve e dátumot már az új század kezdetének tekintik és az összes európai államban ünnepségek sorozatát rendezik. A jövőről szőtt álmokat rendíthetetlen optimizmus hatja át. Hisznek a haladásban: probléma nincs is, ha pedig van, a „fejlődés” magától megoldja. E fejlődés szimbólumának tekinthetjük Zeppelin merevszerkezetű léghajóját. És ugyanez év karácsonya előtt a bécsi könyvesboltokban megvásárolhatták Sigmund Freud Álomfejtés című könyvét... Dobrovits Orsolya DOBAI PÉTER Folytatás a 11. oldalról! Az öncenzúra az egyik legnagyobb csapás - mindenkinek. Szerencsére én jóval többet megírtam annak idején, mint amennyit a kiadónak leadtam, így megvan az anyag, amelynek alapján újraírhatom a két napló-regényt, és tudom, hogy óriási kihívás lesz nekem ez a szembenézés, a kérdés megválaszolása: vajon képes leszek-e leküzdeni, legyőzni a véremmé vált autocenzúrát. Mondhatni, az új évezred legfontosabb projektje lesz rendbe rakni, felszabadítani az előző századomat, előző életeimet. Vissza akarom adni magamnak azt a sok mindent, amit elvetettem magamtól, nem fogtam kézbe, nem hoztam szóba, nem vettem szemügyre. Hiszek a memoárok fontosságában, mert ha hiteles ember a szerzőjük, nagyon jól megismerhetünk belőlük számunkra is fontos korszakokat, eseményeket, pályaképeket - egyszóval a történelmet. Fontosak voltak s maradnak számomra a helyek, formáikkal, hangulataikkal, arcaikkal, mint amilyen a Ferencváros is - hazám a városban. Rengeteget csavarogtam, tengerészként bejártam a világot, íróként is megfordultam sok helyen, de leszámítva a hosszú távolléteket és egy röpke óbudai kitérőt, mindvégig a Ferencvárosban laktam. Jó néhány novellámnak szolgált színteréül, sok írásom ih- letője volt. Megírtam már a Bakáts tér, a Boráros tér, a Kálvin tér élményét, Dimitrov térként is rajongtam a Fővám térért, s a nagy szerelem, a Petz Samu építette Nagyvásárcsarnok itt áll az ablakom előtt. Emile Zolától kölcsönöztem a Csarnokról szóló írásomhoz címet, némiképp átalakítva persze: Budapest gyomra. A Csarnok remekmű, maga a csoda, egyszerűen nem tudták elrontani a felújítás során sem. A Bakáts térhez verseket írtam, szinte minden évszakban, mintha nem is létezne a velencei Szent Márk tér... Szellemek között járunk naponta, illusztris elődök közt: Vajda, a Cholnoky fivérek, Csáth Géza, Arany, Kosztolányi, Mikszáth... Vannak kedvenc udvaraim, átjáróházaka' kötnek össze két utca között, három világoi haladunk át rajtuk. Örülök a Ráday utca szépülésének, s annak is, hogy ebben a kerületben épül meg a Nemzeti Színház, jóllehet egyetlen makettje, terve sem tetszett. Nem szívesen látnék újabb bevásárlóközpontokat, plazákat a környéken, az önkormányzat helyében viszont elgondolkodnék azon, milyen szép, s milyen sok lehetőséget rejt a sertés és a marhavágóhíd épülete. Rómában mindkét vágóhidat kiköltöztették a városból, s az épületeket kulturális központokká alakították, kiállítóterem, mozi, színház, koncertterem található bennük. Figyelemreméltó példa lehetne... Szívemnek kedves utcaneveket, épületeket sorolhatnék naphosszat, elzengve a sokadik himnuszt az Iparművészeti Főiskoláról. Megannyi tér-terápia. Divatosabb szóval élve relaxálok, miközben nézem őket. Lakható, élhető terek. Megnyugtatnak, s egész egyszerűen csak élvezem, hogy ott lehetek és nézhetem őket, mint egykor Krúdy. Ezt minden öncenzúra nélkül megtehettem, s a jövőben is számítok jótékony hatásukra. Mert „... az élet nemcsak nevekhez, évszámokhoz és napokhoz kötődik, hanem helyekhez is, mintegy terekhez: ahol az élet évei és az évek napjai elmúlnak, a véletleneknek és az akaratnak mégis arra a magaslatára emelve az életet, ahonnan körültekintve: fájdalmasan közeli és egy az egész...” Garamvölgyi Kata
