Ferencváros, 2000 (10. évfolyam, 1-12. szám)
2000. október / 10. szám
hitter A MAGYARORSZÁGI CIGÁNYSÁG DEMOGRÁFIÁJA Az előrejelzések szerint a születések száma a jövőben sem lesz elegendő a népesség utánpótlásához, és emiatt akár nyolcmillióra is lecsökkenhet a magyar lakosság lélek- száma a jövő század közepéig. A csökkenés azonban feltehetően nem érinti a roma kisebbséget. Igaz ez vagy sem? Hablicsek László, a Népességtudományi Kutatóintézet igazgatóhelyettese összegezte az erről szóló kutatások eredményeit egy nemrégen elkészült tanulmányában. Az alábbiakban ebből idézünk. Minden jel arra mutat, hogy a magyarországi cigányság demográfiai jellemzői hosszabb ideje igen jelentősen különböznek az országos átlagoktól, és ezek a különbségek eltérő népességfejlődési tendenciákban is kifejezésre jutnak. Éppen ezért a roma kisebbség népesedési helyzetének megismerésére, egy reális jövőkép felvázolására irányuló igény napjainkban egyre sürgetőbben jelentkezik. Közismert azonban, hogy cigányságról szóló adatok bizonytalanok. Nincsenek ugyanis olyan objektív ismérvek, amelyek alapján valakiről „kétséget kizáróan” el lehet dönteni: cigány-e vagy sem. Ha voltak is megkülönböztett antropológiai jellemzők, azokat a cigányság javarészt már elveszítette. Egyébként sem szalonképes egy, az Európai Unióba igyekvő országban rasszista jegyek alapján népcsoportok meghatározására kísérletet tenni. Hány roma van Magyarországon? A magyarországi össznépesség az 1880-1980 közötti időszakban megkétszereződött. Ugyanezen időszakban a hazai roma népesség száma 5-6-szorosára emelkedett. Ennek fő oka a roma kisebbség hosszú ideje magas termékenysége, amely a hazai cigányság magas természetes szaporodását, szakkifejezéssel demográfiai robbanását okozta az elmúlt évtizedekben. Külön ki kell emelni azt a tényt, hogy a roma népesség nagyarányú növekedése olyan időben zajlott, amikor a magyarság a világban csaknem példátlanul alacsony szaporulatot produkált, s az 1980-as évek eleje óta az ország lakossága folyamatosan csökken. Abból, hogy a hazai cigányságnak még magas a termékenysége, fiatal a korösszetétele, mindez nemcsak további jelentős létszámnövekedést vált ki, ami ellentétes az össznépes- ségre vonatkozó tendenciával, hanem érzékelhető össznépességen belüli aránynövekedést is magával hoz a következő időszakban. A cigányság lélekszámának megállapítására az elmúlt száz-százhúsz év alatt számos alkalommal tettek kísérletet. A népszámlálások mellett többek között 1893-ban. 1973-ban és 1993-ban végeztek a cigány népesség lélekszámának megállapítására speciális vizsgálatot. Az adatok meglehetősen következetes tendenciát mutatnak. Minden jel arra utal, hogy a cigányság természetes szaporodása átlagon felüli a 20. században, azon belül különösen az utóbbi 30-40 évben. Az önbevalláson alapuló nemzetiségi és anyanyelvi adatok mellett az ún. minősítések alapján rajzolódik ki a hazai cigányság tulajdonképpeni létszámszintje. A KSH 1993. évi reprezentatív adatfelvételében 394 ezer „cigány életvitelű háztartásban lakó személyt regisztráltak. Az MTA Szociológiai Kutatóintézetének reprezentatív adat- felvétele szerint viszont a romának tekintett népesség száma 480 ezer fő volt 1993-ban. Távlatok és tendenciák A Népességtudományi Kutatóintézet előreszámításából kitűnik, hogy a roma/cigány népesség változásának jövőbeni tendenciája a jelentős létszámemelkedés lesz. Az 1995. évi 500 ezer fős szintről indulva évtizedenként 70-90 ezer fős gyarapodásra lehet számítani. A jövő század közepére a roma kisebbség létszáma reálisan elérheti az egymillió főt is. A másik alaptendencia a roma/cigány népesség öregedése. A 65 évesek és idősebbek aránya a jelenlegi 3 százalékról 12-18 százalékra is megemelkedhet 2050-ig. A roma és nem-roma népesség jövőbeni alakulása közötti eltérések hatására pedig minden életkori csoportban megemelkedik a roma kjsebbség aránya. Különösen érezhető lesz ez a fiataloknál, ahol néhány évtized múlva akár minden ötödik gyermek roma/cigány lehet. Mindez a „minősített" roma/cigány népességre vonatkozik, amikor a környezet mondja meg valakiről, hogy cigány-e vagy sem. Éppen ezért az előreszámítás eredményeit csak azzal a megszorítással lehet a roma népességre érvényesnek tekinteni, hogy a mai romák utódait is romának fogja tekinteni a környezet. Összefoglalva megállapítható, hogy a roma kisebbség Magyarországon (is) jelentős demográfiai tényezővé vált. A tendenciák alapján úgy tűnik, hogy a kormányok egyre sürgetőbb feladata olyan hosszú távú politika kidolgozása és érvényre juttatása, amely a cigányság minél gyorsabb integrálódását eredményezi. A javaslatok szerint elsősorban az iskolázottságot, a foglalkoztatottságot, a cigányság létbiztonságát erősítő, kirekesztettségét kölcsönös erőfeszítésekkel, fokozatosan gátló és feloldó hosszú távú politikára van szükség. Amerika romái Az USA-t előszeretettel emlegetik a népek kohójaként. Ebben az etnikailag hihetetlenül színes országban vajon hogy sikerült megoldani a különféle rasszok, kultúrák együttélését? Integrálták, avagy asszimilálták a kisebbségeket? Bollobás Enikőtől, az ELTE Amerikanisztika Tanszékének vezetőjétől kértünk választ.- Nem megoldott a kérdés - szögezi le azonnal Bollobás Enikő. - Az integrálást meg se célozták, egyik oldalról sem. Főként a feketék esetében nem. Ennek egyik oka a merőben sajátos történelmi háttér, ugyanis a feketék rabszolgaként érkeztek Amerikába, nem pedig önszántukból. Évszázadokig tartotta magát az a felfogás, hogy a négerek nem is emberek, egyébként az európai felvilágosodás és romantika sem gondolkodott felőlük másként, hivatkozva arra, hogy más antropológiai, biológiai sajátosságok jellemzik őket. A sok amerikai eszmény: demokrácia, individualizmus, szabadság vetette fel az egyén számára a kérdést, hogy amennyiben hisz ezekben az eszményekben, akkor miként fogadhatja el, hogy ez a feketékre nem érvényes? Én ezt tágabb kontextusba helyezném, mégpedig a hatalom permutációinak kontextusába, azaz: nem csak faji megkülönböztetés van, hanem nemek szerinti, szexualitásbeli és osztály-megkülönböztetés is. Tudományos igényű gondolkodás ezt a négyet együtt kezeli, hiszen ha jól belegondolunk, egy tőről fakadnak. Ez persze már a kilencvenes évek megközelítése. Ez év elején New Yorkban volt egy nagyon érdekes és felkavaró kiállítás a lincselés történetéről, korabeli képeslapok alapján. Tessék elképzelni, hogy még a polgárháború után is kb. az első világháborúig terjedő időszakban történtek lincselések, amelyek nagy eseményeknek számítottak, nagy látványosságnak, amelyeket fényképformában örökítettek meg, képeslapokon tűntek fel, s az emberek ezeken kívántak egymásnak sok boldogságot, kellemes karácsonyt... Mosolygós, fehér embereket ábrázoltak, akik elbűvölten nézik a feketék lincselését. A kiállítás óriási megrázkódtatást okozott az amerikai értelmiségnek, akik szembesültek azzal a ténynyel, hogy felmenőik, csak két-három generációra visszamenőleg is, még így gondolkodtak. Az, hogy a polgárháború felszámolta a rabszolgaság intézményét, még nem jelentette azt, hogy a feketék gazdaságilag is szabadok lettek. Amikor szavazati jogot nyertek, az még nem jelentette azt, hogy választani is tudnak, hiszen azt különböző feltételekhez kötötték (például Írástudáshoz, vagyonbirtokláshoz stb.). Számtalan módja volt, hogy ezt a választójogot korlátozzák. Sokáig nem jelentett potenciális erőt a fekete szavazótömeg. A bőrszín tulajdonképpen egy társadalmi konstrukció. Hiszen az ír, a zsidó, az olasz bevándorló is fehér bőrű, mégis sokáig sze- gregálták őket. Akármilyen furcsán hangzik, de a nem és a szexuális hovatartozás is társadalmi konstrukció, hiszen nem engedik be az eltérőt a hatalom folyosóira. A polgárjogi mozgalmaknak köszönhető, hogy az emberek elkezdtek gondolkodni ezen megkülönböztetések mibenlétén, s jutottak el oda, hogy ezek ellentétesek az amerikai ideálokkal, elvekkel, értékekkel. Nem tárták szélesre a kapukat, de az öntudatra ébredt marginalizált csoportok dörömbölni kezdtek az ajtókon. Megmozdulásaik olyan fenyegetést jelentettek az angolszász protestáns uralkodó osztályra nézve, hogy kénytelenek voltak rendezni a dolgokat. 1964-ben született az a polgárjogi törvény, amely megtiltotta a szegregációt a nyilvános helyeken - ez nagyon szépen hangzik, de ettől még évtizedeken át olvashatták magán boltokban, vendéglőkben: „Fenntartom magamnak a jogot, hogy azt szolgáljak ki, akit akarok!” Igazi változás akkor következett be, amikor a különböző közintézmények szövetségi támogatását a diszkrimináció eltörléséhez kötötték. Ma azért uralkodhat más szellem abban az országban, mert (általában) nem a kvótarendszert alkalmazzák, hanem azt mondják: egy szövetségi támogatást élvező egyetem köteles bizonyos arányban színesbőrű diákokat felvenni, vagy például ugyanannyi pénzt költ a női futballcsapatra, mint a férfiakéra! A kulcs igenis az oktatásban rejlik, a gettók felszámolásában. Garamvölgyi Kata
