Ferencváros, 2000 (10. évfolyam, 1-12. szám)
2000. október / 10. szám
Helytörténet 7 SZEMELVÉNYEK A CIGÁNYSÁG TÖRTÉNETÉBŐL Egyiptom vagy India? Sokáig tartotta magát a cigányok származására nézve az a nézet, hogy őshazájuk Egyiptom volt. XVII. századi feljegyzések szerint ők maguk is Egyiptomból induló zarándokoknak vallották magukat. Az egyiptomi eredet egyik legelső hirdetője az 1614-ben elhunyt leiden! tanár, Bonaventura Vulkanus volt, aki három núbiai szóra alapozta nézetét, melyeknek jelentése megegyezett a cigány nyelvben használt kifejezésekkel. Más történészek pedig, úgyszintén a népnév nyomán, a cigányság őshazáját kissé nyugatabbra, de szintén Afrikába helyezték. Tunéziában ugyanis létezik egy Zeugitana nevezetű tartomány. Kelpius Márton erdélyi szász író - kedves naivsággal - mivel gyakran hallotta azt, hogy a cigányok „móré ’-nak szólítják egymást, az amoritáktól (a babiloniaktól) származtatta őket. Elnevezésük természetesen mindenütt szorosan összefügg a származásukról vallott nézettel. így például az Angliában használt nevük - gypsis - egyiptomit jelent. Franciaországban „bohemien” ( csehországi) a nevük. Valószínűleg cseh földről érkeztek Franciaországba, s hasonló lehet az oka annak, hogy a hollandok „ungem”- nek, a spanyolok „huna- garo"-nak nevezik őket. Nyugat- Európába bizonyára Magyarországon át érkeztek a mai cigányok elődei. Az északi államokban tatároknak hívják a romákat. Ennek oka az volt, hogy a török csapatokhoz csapódó, fosztogató tatárok közé sok cigány is keveredhetett. Elnevezésük és eredetük azért is volt évszázadokon át Európában ennyire bizonytalan, mert származásukat, történetüket írásos emlékek nem őrzik, ősi történetük mesékben, mondákban rejtőzik, amelyek a - ma leginkább valószínűsíthető - őshazájukhoz, Indiához kötődnek. E mesék, mondák, mítoszok változatosak. Nagyobb csoportonként ( mint például a hazánkbéli kárpáti, oláh és beás cigányok ), törzsenként is eltérőek. Történelmi kutatások és nyelvészeti vizsgálatok alapján valószínű, hogy a cigányok egymástól független, több nagy hullámban vándoroltak ki Indiából. A három legnagyobb hullám az V., a VIII. és a XI. századra tehető. Az őshazából való kivándorlásnak három fő iránya volt. Az egyik a déli és délkeleti irány. Akik erre indultak el azok túlnyomó többségükben ma is Indiában élnek ( becslések szerint ma is több mint 20 millióan ). A másik az északi és észak-keleti irány, Kínán át Ázsia minden részébe. A harmadik az észak-nyugati irány : Európába, majd később egy részük Amerikába és Ausztráliába. Az Európába vándorlók a IX. században már Bizáncban éltek s jelentős részük többszáz éven át görög földön is maradt. Az őshaza és Irán után Görögország tekinthető harmadik hazájuknak, amit negyedikként a Kárpát-medence követ. Vándorlásuk Európában A dél-európai cigányság a XIV. században fokozatosan jelent meg a Balkán legtöbb területén. A XV. században azután hirtelen, néhány évtizeden belül szétvándoroltak különböző szervezett csoportokban Európa nagy részébe. Mint fent említettük egyiptomi zarándokoknak, a fáraó népének nevezték őket. A XV. századi keresztény Európában még mindenki kötelességének tartotta a zarándokok ellátását abban a tudatban, hogy a jórava- ló emberek maguk is részesülnek a zarándokokra szálló isteni áldásból, vagyis a zarándokok az őket segítők üdvözülését is elősegítik. Több cigány csoport kapott menlevelet keresztény uralkodóktól, sőt egyes országokba pápai menlevelet felmutatva kaptak bebocsátást. Nyugat-európai városok krónikáiban felbukkantak a cigányok, mint szórakoztatással, jóslással, zenéléssel, gyógyítással, fémmunkákkal foglalkozó csoportok. A XVI. század elejéig a cigányság és környezete közötti konfliktusok csak egyedi esetek voltak, szervezetten sehol sem üldözték őket. Bár igaz, hogy sok helyütt ajánlóleveleik ellenére sem nyerték el a helyi lakosok jóindulatát. A lakosság bizalmatlansága is arra késztette a cigányokat, hogy csoportokban járjanak, ne szakadjanak el túlságosan egymástól. Cigjányüldözések az újkorban A polgárosodó nyugati társadalmak számára elfogadhatatlanok voltak a cigányok kezdetleges társadalmi viszonyai. Külső szemlélőként nem tudhatták, hogy a cigányok az életben maradásukat a csoport szoros kötelékének, szigorúan megalkotott belső törvényének köszönhették. A XVI. század közepétől Nyugat-Európa területén egyre több törvény tiltotta a cigányok vándorlását, sőt puszta jelenlétét. Ezeket sok helyen a XIX. századig nem vonták visz- sza. Angliában már VIII. Henrik idejében, 1530-ban törvényt hoztak arról hogy a cigányoknak el kell hagyniuk az országot. Kitoloncolásukról az állam gondoskodott, a visz- szatérőket halállal büntették. Az ezt követő időszakban 18 ezer cigányt akasztottak fel azért, mert megszegték a bevándorlási tilalmat. Döbbenetes, hogy Angliában ez a törvény 1783-ig érvényben maradt. Poroszországban egy alkalommal 11 000 cigányt akasztottak fel az országhatár mentén és a nekik segítséget nyújtókat a fülüknél fogva a fákhoz szegezték. A cigányok Nyugat-Európában gyakorlatilag három lehetőség közül „választhattak”: a kiutasítás, a beolvasztás, vagy a kiirtás. Újmagyarok Hitelt érdemlőnek tűnő leírások alapján kisebb cigánycsoportok már voltak a Kárpátmedencében a XIII. században is. Minden esetre Czigány nevű település először csak 1329-es oklevélben fordul elő. 1381-ben és 1409-ben már biztosan voltak ilyen nevű települések Magyarországon. Fennmaradt Zsigmond király menlevele László vajdához : .... és elrendeljük, hogy Lá szló vajdát és cigány alattvalóit minden módon óvjátok, ne akadályozzátok, életüket ne nehezítsétek, hanem ellenkezőleg minden alkalmatlanságtól és bosszúságtól védjétek...” 1476-ban Mátyás király adott ki olyan rendeletet, hogy a szebeni cigányokat ne háborgassák. E rendeletet Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem is megerősítette. Egyes ciganológusok szerint azért fogadták be a középkori Magyarországon a cigányokat, mert az ország fejletlen kézműiparára fellendítő hatást gyakoroltak. A magyar társadalom a török- és Habsburg ellenes küzdelmekben vajmi keveset törődött az ország területén vándorló és kóborló cigánysággal. Egyes esetekben a török időkben, mint kémek segítették a magyarokat. Kivették a részüket a fegyverjavításból, várak, utak karbantartásából. Ekkor már sokan letelepedtek a városok, falvak szélein. A vasművesség és a zenélés mellet számos foglalkozást űztek: sátorverők, borbélyok, pribékek, hóhérok, kémek, futárok voltak időnként vásári felügyelőként tevékenykedtek. Mivel hasznos és olcsó munkájukkal ellátták a helyi lakosságot, a vármegyék védelmezték saját cigányaikat már a Habsburg kormánypolitika ellenében is. Ez a támogatás elősegítette a szokásaik megtartását. Az első cigányellenes törvényt I. Lipót hozta, aki a vándorló cigányokat törvényen kívül helyezte. Ennek ellenhatásaként a Rákóczi- szabadságharcban önálló cigány ezred is alakult. A XVIII. század második felének „felvilágosult” uralkodói asszimilálni akarták a roma lakosságot. Mária Terézia 1761-ben kötelezte a fóldesurakat, hogy adjanak a cigányoknak házhelyet és földet. Megtiltotta a cigány szó használatát, helyette az „újmagyar", „újparaszt” megjelölést kellett alkalmazni. Megtiltotta a cigányok lóval való kereskedését és lakóhelyük elhagyását. Az 1767-es és 1779-es rendeletek további szigorításokat tartalmaztak: a cigányok nem léphettek egymással házasságra, paraszti öltözéket kellett viselniük, nyilvánosan nem mulatozhattak, a zenéléssel fel kellett hagyniuk, a cigány gyermekeket magyar családoknál kellett elhelyezni.... Dobrovits Orsolya
