Ferencváros, 2000 (10. évfolyam, 1-12. szám)
2000. október / 10. szám
jijh^L<fefcr- fL^^at |J| ■-'^-J ■~r'~: -—^ • -"—: —-— ^...iJa. ________________________■.-.....LtStiiL...............................................>__ja A kerület szegényeiről nem végeztek felmérést. Nem tudni pontos számukat, hogy hányán cigány származásúak közülük. A hivatalos szóhasználat szerint szociálisan hátrányos helyzetűek. Az önkormányzat szociálpolitikája határozza meg a róluk történő gondoskodás módját. A Ferencvárosban vannak eredmények ezen a területen, állítja Pál Tibor alpolgármester, akivel a kerületi szegényekről beszélgettünk.-Van-e szegénypolitikája a Ferencvárosnak?- A szegénység, mint fogalom nem mond sokat a szociálpolitikus számára - mondja az alpolgármester. Beszélhetünk ugyan abszolút szegénységről, amikor valaki az élet alapvető dolgaival (élelemmel, ruhával, hajlékkal) sem rendelkezik vagy relatív szegénységről, amikor az a kérdés, hogy az egyén hogyan éli meg a maga élethelyzetét. Ez többnyire viszonyításon alapszik más emberek javaihoz. Érezheti magát szegénynek, például, akinek nincs videomagnója, ha a szomszédnak van. Az önkormányzat szociálpolitikája most újfajta segélyezési rendszer kidolgozásában nyilvánul meg.- Ez miben különbözne a mostanitól?- Az eddigi juttatásokat, mint a tankönyvtámogatást, jogosítványhoz, nyelvvizsgához jutás anyagi támogatását megtartjuk. A segélyezés egyelőre nálunk is úgy működik, mint az országban mindenütt. Egy bizonyos jövedelemhatár alatt, bizonyos összegű segélyt adunk. Ennek a rendszernek az az egyik hibája, hogy aki a megszabott határt akár száz forinttal is túllépi, az elesik több ezer forint juttatástól. Ezt nevezik szegénységi csapdának, mert aki néhány forinttal jut kevesebb jövedelemhez, mint a mi megszabott értékhatárunk, az megkapja a segélyt, vagyis jobban jár, mint az egyébként ugyancsak rászoruló, pár forinttal többel rendelkező igénylő. Ez igazságtalan. Szerintem hatékonyan akkor segíthetünk a rászorulókon, ha felmérést készítünk, a családok lakáskörülményeiről és fogyasztói szokásairól. így meglehet állapítani a lakás- fenntartás költségeit, illetve a család ösz- szetétele alapján, a fogyasztói kosár ismeretében megállapítható egy szükséges létfenntartási anyagi szint. A felmérések alapján ki lehetne dolgozni többféle sémát, amelyet a legkülönbözőbb, segítségre szoruló családok megítélésénél lehetne használni.- Ez elég bonyolultnak tűnik.- Szerintem megvalósítható gondolat. Vannak elismerhető költségek. Például egy kétgyermekes, két szobában lakó család alapvető költségeit ki lehet számítani. Ha a családnak az elismert költségeknél kevesebb a jövedelme, akkor segítségre van szüksége és segélyt kap úgy, hogy a jövedelme elérje a megállapított, a család fenntartásához elengedhetetlenül szükséges anyagi szintet. Az új módszer eredményeként a segítségre szorulók nem azonos összeget kapnának, vagyis nem kerülnek abba a csapdahelyzetbe, amiről korábban említést tettem. Nem fog egyikük jobban járni, mint a másik. A mostaninál ez egy kicsit igazságosabb rendszer lenne.- A szegénység általában nem csak a javakban való szűkölködést jelenti, hanem gyakran kulturális elmaradottságot is. Mit tehet az önkormányzat?- A szegénység enyhítésére legszűkebb mértékben a pénztőke áll az önkormányzat rendelkezésére. Ennél nagyobb a mozgásterünk a kulturális tőke juttatásában. A mi lehetőségünk az, hogy a Ferencvárosban iskolába járó gyerekek a lehető legtöbb tudást szerezzék meg, amelyet azután a munkaerőpiacon pénzre válthatnak.- A családok értékrendjében nem játszik egyformán fontos szerepet a tanulás. Gyakran az otthoni körülmények sem megfelelőek a szorgalmas felkészüléshez. Sok esetben a szociokulturális háttér szándékosan gátolja a családi hagyományokhoz nem illeszthető idegenszerű műveltség megszerzését. Vajon nem fenyeget a veszély, hogy egyes gyerekeknek esélyük sincs a kiemelkedéshez szükséges tudás megszerzésére?- Nehéz kérdés. Ez nem csak ferencvárosi probléma. A családok szerepe tényleg meghatározó abban, hogy a gyerekek tudnak-e integrálódni, beilleszkedni a társadalomba. A nagypolitikában, a felhők szintjén egyetértés van abban, hogy a többszörösen hátrányos helyzetűeken segíteni kell. Azt gondolom, hogy ehhez sok pénz szükséges. A ferencvárosi képviselő-testület pártjai abban egyetértenek, hogy az ifjúsággal és a diákokkal kiemelten kell foglakoznunk. Minden ferencvárosi diák ingyen kap tankönyvet és tanszercsomagot, ez összesen 40 millió forintba kerül. A kerületben lakó és az önkormányzati fenntartású középiskolába járó diákoknak megfinanszírozzuk a jogosítványhoz jutást, kifizetjük a nyelvvizsgadíjukat. A Deák Alapítvány 3 millió forintot osztott ki diákok között. Támogattuk a szegényebb diákok tanszerbeszerzését, volt, akinek íróasztal vásárlására vagy egy asztali lámpára, szótárra adtunk pénzt, segítettünk a tanulási feltételek kialakításában. Természetesen a fiatalokon kívül, a munkaerőpiacról kiszorulókkal is foglalkozunk, igyekszünk gondoskodni szociális foglalkoztatásukról. Korábban 1400- 1500 munkanélküli pénzbeli ellátásáról kellett gondoskodnunk, jelenleg száznegyvenre csökkent a számuk. A szociális juttatáshoz kötött közmunkának lehet köszönni ezeket az eredményeket. Persze van aki ezt kényszerként éli meg, de szerintem sokkal több azoknak a száma, akiknek sikerül ilyen módon visszakerülni a munka világába. Az önkormányzatnak mintegy négy évi munkája - ez egyben tanuló idő - fekszik ezekben az eredményekben. Ezek a folyamatok túlmutatnak kormányokon és választási ciklusokon. A finanszírozási rendszer kiépítésére, a személyi háttér és technikai feltételek megteremtéséhez, a jogi háttér kidolgozásához időre volt szükségünk. Megítélésem szerint, aki a kerületben nagyon akar munkát találni, az segítségünkkel akár alacsony iskolai végzettsége ellenére is tud munkát találni. Az persze hozzá tartozik a tárgyilagossághoz, hogy olyanok is vannak, akik nem nagyon törekszenek erre. Az aktív foglalkoztatáspolitika eredménye, hogy jelenleg néhány millió forintot fizetünk ki éves szinten jövedelem- pótló támogatásra, míg három évvel ezelőtt 80 millió forint volt ez az összeg.- Vannak arról adatok, hogy a hátrányos helyzetű kerületi lakosok között mekkora a cigány származásúak aránya?- Erről tapasztalati ismereteink vannak, azonban ha elkezdjük alaposan tanulmányozni a szegénység hátterét, az iskolai végzettséget, lakáskörülményeket életkort, a család történetét, akkor hamarosan a kisebbségi problémával találkozunk- A magam részéről veszélyt sejtek e mögött. Sokan úgy fogalmaznak, hogy egy szociális bombán ülünk, ami bármikor robbanhat. Szerintem inkább etnikai bombáról van szó. Ez tisztán szociálpolitikai kérdés, amely a nagyvárosok közös gondja. A kisvárosokban, falvakban nem lehet a híd alatt, a vasútállomáson aludni, ezért vándorolnak a hátrányos helyzetűek a nagyvárosokba. A városi polgárok, úgy tűnik, egyelőre tolerálják a szegénység koncentrált megjelenését, de ez egyre nagyobb feszültséget okoz, ami érzékelhető az iskolákban, a metrón, az utcákon. Ennek a problémának a kezelése azonban csak önkormányzati eszközökkel és forrásokkal nem oldható meg, csak kis mértékben kezelhető. Kleer László
