Ferencváros, 1999 (9. évfolyam, 1-12. szám)
Ferencvárosi Magazin, 1999. december / 12. szám
KÖZÉLET Változik 70 éven felüliek közgyógyellátást jogosultsága Hogy ennek az egy tanulóra jutó maximális mértéke mekkora, azt mindig a költségvetésben fogja a ké selő-testület meghatározni. A 70 éven felüliek közgyógyellátási jogosulsága azokra vonatkozik a rendelet hatályba lépésétől, akiknek a családjában az egy főre eső jövedelem a legkisebb öregségi nyugdíj 2,5-szeresét, egyedülálló esetében a háromszorosát nem haladja meg. Különösen indokolt esetben a közgyógyellátásra való jogosultság akkor is megállapítható, ha a jövedelem az előbb ismertetett mérkiemelte az önkormányzat szerepét, ezen belül majd 13 százalék személyesen a polgármester felelősségét fogalmazta meg. A válaszolóknak több ötletük is volt arra, hogyan lehetne hatékonyabbá tenni a rendőrség munkáiét. Az egyik ilyen a posztos re ir, illetve a gyalogosan járőröző, főként egyenruhás rendőr igénye. Szerepelt ezen kívül a javaslatok között a rendőri fizetés emelése, a rendőrség technikai szintjének növelése, a törvények szigorítása, valamint a szórakozóhelyek bezárásának, a közvilátéket legfeljebb 500 Ft-tal meghaladja. Ugyanilyen 500 Ft-os méltányossági jövedelemhatár vonatkozik azokra a szociálisan rászorult 70 év alatti kerületi lakosokra, akik bizonyítottan gyógyszerre költik jövedelmük legalább 10 százalékát. A karácsonyi támogatásról külön, a jogosultak jelentkezését kérő önkormányzati felhivás keretében lehet olvasni. Somogyi Ferenc gítás javításának, valamint a térfigyelő kamerák felszerelésének igénye. At kell gondolni a rendőrség szolgáltató szerepét is - véli Kő József. Erre készül az anyagot megrendelő Belügyminisztérium, valamint a ferencvárosi önkormányzat is. A IX. kerület vezetői és a felmérés készítői még idén át kívánják tanulmányozni az anyagot, és az előkészületben levő ferencvárosi közbiztonsági koncepcióba be kívánják emelni a hasznosítható elemeket. Somogyi Ferenc Karácsonyi támogatás nyugdíjasoknak Az önkormányzat a karácsony alkalmából ebben az évben is pénzbeli támogatást nyújt az egyedülálló és a családos nyugdíjasoknak - tudtuk meg Pál Tibor alpolgármestertől. Mindazok az egyedülállók és családok, akik rendszeres nyugdíjszerű ellátásban részesülnek és egy főre eső jövedelmük nem haladja meg a 26.100 forintot, részesülhetnek a támogatásban. Ezen felül méltányoságból azok is részesülhetnek a támogatásban, akiknek egy főre eső jövedelme legfeljebb 30.700 Ft. Az önkormányzat azok jelentkezését várja, akiknek az év során valmilyen támogatási kérelmét az önkormányzat azért utasította el, mert jövedelmük az előírt felső összeghatárt túllépte. A kérelmek leadási határideje 2000. január 31. A kérelmeket az önkormányzat Családvédelmi és Ügyfélszolgálati Irodájának Szociálpolitikai Csoportjánál, (IX., Ráday u. 57.), az Ügyfélszolgálati Csoportnál (IX., Bakáts tér 14.), valamint a részönkormányzat kirendeltségében (IX., Toronyház u. 3.) is lehet igényelni. Várady Magazin hírek Új kenyérgyár a Lenhossék utcában A Lenhossék utca 3. szám alatti új, török tulajdonú kenyérgyár ünnepélyes megnyitóján részt vett Ferencváros polgármestere, Gegesy Ferenc is. A protokolláris események után a tulajdonos ingyen osztotta a kenyeret a lakosságnak. Parlagfű-rendeletet hozott a testület Az allergiát okozó gyomnövények elterjedésének visszaszorításáról rendeletet fogadott el Ferencváros képviselőtestülete. E szerint a IX. kerületben az adott terület tulajdonosa, bérlője és használója egyaránt felelős a gyomnövény, különösképpen virágzás előtti, elsősorban mechanikus megoldásokkal történő irtásáért. Ennek elmulasztása, illetve az allergiát okozó gyomnövények bármilyen célú termesztése 20.000 forintig terjedő pénzbírság kiszabását vonhatja maga után. Alapítványi támogatás a kerületben A Segítő Erő United Way Budapest Alapítvány négy éve segíti a fővárosi civil szervezetek munkáját. Az Alapítvány őszi pályázatával 3 millió forint értékben 32 programot támogatott, köztük három IX. kerületi intézetet. A Segítő Erő Alapítvány a Vajda János Újreál Gimnázium kommunikációfejlesztő angol nyelvi körét 100 ezer, a Dzsumbuj Help Közösségfejlesztő Központ korrepetáló és fejlesztő programját 90 ezer, illetve a Ferencvárosi Családsegítő Szolgálat 2.számú Központ tanulási problémákkal küzdő gyerekek képességeinek fejlesztését 50 ezer forinttal támogatta. ' Megújult a FÉNYÁR Kht. Felügyelő Bizottsága A ferencvárosi önkormányzat november 30-án tartott testületi ülésén a képviselők megszavazták a Ferencvárosi Nyári Játékok Közhasznú Társaság Felügyelő Bizottságának új tagjait. A testületbe Hubert Béláné, Németh Józsefné, Nagy Zsigmond, Tímár Gábor és Illyés Miklós került. A december 7-én megtartott rendkívüli testületi ülésen Illyés Miklós lemondott felügyelőbizottsági tagságáról. Holokauszt-emlékmúzeum a Páva utcában A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának és a Magyar- országi Zsidó Hitközségek Szövetségének megállapodása szerint a IX. kerületben, a Páva utcai egykori zsinagóga épületében kap otthont a magyarországi Holokauszt Dokumentációs Központ és az állandó holokausztkiállítás. A kulturális tárca a következő egymásfél évben 300-350 millió forintot fordít az egyelőre romos műemléképület felújítására. EGÉSZSÉG ÉS SZÉPSÉGSZALON SOTHYS REFERENCIA KOZMETIKA REFLEXOLÓGIA TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT L’OREAL HAJSTÚDIÓ SZOLÁRIUM A HIRDETÉS FELMUTATÓJA A KOZMETIKÁBAN 12% KEDVEZMÉNYT KAP 1085 Bp., József krt.14.1. em 1. Tel.: 333-5354 _________________________________________________:__________J 1 999. december * * FERENCVÁROSI MAGAZIN * 7