Ferencváros, 1998 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1998. január / 1. szám

2 Ferencváros (Folytatás az 1. oldalról.) a legnehezebb és ennélfogva a leg­szebb feladat - hiszen polgáraink ott­honairól van szó mivel a lakosság tá­mogatása, egyetértése nélkül ez a vá­rosrész nem újulhatna meg. Konkrét esetünkben igen fontos szempont volt - szemben más, tőke­erősebb megrendelőket szolgáló pá- lyaművekkel - a költségtakarékosság, ami persze nem mehet a minőség ro­vására. A nemzetközi zsűri ezeket a szempontokat is figyelembe vette, amikor Ferencvárosnak ítélte az ingat­lanfejlesztési nívódíj pályázat első he­lyét.- Ezenkívül megkapták a Környe­zetvédelmi és Területfejlesztési Mi­nisztérium különdíját, ami a rehabi­litáció megvalósult eredményeinek szól, s visszaigazolja a polgárbarát környezet kialakítására irányuló tö­rekvéseiket. Mi a titka annak, hogy a fővárosban ez a legnagyobb szabású, jól működő felújítási program?- Nem hiszem, hogy titokról lenne szó, sokkal inkább hozzáállásról. Mi nem kívánjuk az itt élő polgárokra erő­szakolni az általunk elképzelt leg­jobb építészeti megoldásokat, hanem messzemenően figyelembe vesszük a bérlők igényeit is. Tudjuk, hogy nem könnyű még átmenetileg sem elhagyni a megszokott környezetüket, ezért az érintettek mindegyikével külön-külön egyeztetünk, és a lehetőségeink sze­rint keressük a legmegfelelőbb megol­dást számukra. Törekszünk arra, hogy a családok ugyanoda költözhessenek vissza, ahol eddig éltek, csak sokkal jobb körülmények közé. A rehabilitáció sikerének négy fel­tétele van, amelyeknek egyidejűleg kell teljesülnie. Az első a műszaki elő­készítés, amely mintegy másfél évet vesz igénybe. A második a pénzügyi forrás, melyet képviselő-testületünk költségvetési rendeletében biztosít. A harmadik lényeges feladat a la­kásgazdálkodás, amely két részből áll. A visszaköltöző bérlőink átmeneti el­helyezést kapnak, a néhány megszűnő lakás bérlője másik, végleges lakásba költözhet. Végül, de nem utolsósorban szükség van egy lelkes csapatra, amely a rehabilitáció naponta jelentkező, megoldhatatlannak látszó problémáira a megoldásokat meg tudja találni.- Tavaly az 1,1 milliárd forintos Fővárosi Rehabilitációs Alapból 678 millió forintot nyert pályázaton a ke­rület. Az idén mire számítanak?- A legnagyobb mértékű, azaz a költségek feléig terjedő vissza nem té­rítendő támogatást abban az esetben nyerhetjük el, ha a tervezett munkák az úgynevezett rehabilitációs akcióterüle­ten folynak. Akcióterületté a Fővárosi Közgyűlés nyilváníthatja a kerületi ön- kormányzatok által javasolt tömböket. A nagyobb mértékű támogatás remé­nyében önkormányzatunk képviselő­testülete három (az 5., 14. és 17. szá­mú) háztömb akcióterületté nyilvánítá­sát kérte. Ennek alapján nyújtottuk be pályázatunkat az 5. számú tömb még felújításra váró hét épületének (Angyal u. 17., Liliom u. 34-36., Liliom u. 32., 30., 28. és a Mester u. 14-16.) főváro­si támogatására. A tavalyi nyertes pályázatunk 14 épületéből hat már elkészült, négy fo­lyamatban van, további négy épület felújítását a közeljövőben kívánjuk el­Dísztermek és hivatalok Eddig elsősorban az egészségügyi, oktatási intézmények és lakóépületek felújí­tására koncentrálta felhasználható pénzét az önkormányzat. A közigazgatás hi­vatali épületei viszont így több mint két felújítási ciklussal maradtak el, s olyan állapotba kerültek, hogy a további halogatás már a hivatal, illetve a kulturált ügyfélszolgálat működését veszélyeztetné. A Bakáts u. 8. szám alatt házasságkötő terem és anyakönyvi hivatal kialakí­tása kezdődik meg a napokban. A Bakáts tér 14. sz. alatti központi hivatali épü­let részleges rekonstrukciója folyamatban van, ezt azonban nehezíti, hogy a hi­vatal napi működését nem akadályozhatják a munkák. A közeljövőben várha­tóan sor kerül a képviselői tanácsterem, volt házasságkötő terem és anyaköny­vi hivatal helyiségei, az előterek, porta, a szociális helyiségek és a homlokzat egy részének felújítására. kezdeni. A program eredményességét bizonyítja, hogy a kisméretű, komfort nélküli lakások megszüntetése után is az emelet-ráépítések és tetőtér-beépíté­sek révén több kiutalható lakást adha­tunk át, mint amennyit a rehabilitáció során véglegesen meg kellett szüntet­nünk. Az így keletkező lakásalappal a rehabilitáció folytatásának egyik alap- feltétele biztosított. Az akcióterületen kívül esik ugyan, de műszaki és szociális szempontból egyaránt indokolt a „dzsumbuj” épüle­teinek részleges felújítása is. Az el­nyerhető támogatás felső határa itt a teljes költség harmada. Képviselő-tes­tületünk e célra 20 millió forintot sza­vazott meg, a hiányzó 8 millió forintot pedig szintén a fővárosi támogatástól reméljük. Mindezek alapján látható, hogy az önkormányzat kiemelt feladatának tartja a polgárok lakáskörülményeinek javítását, és ha az érintettek elégedet­ten térnek vissza megújult környeze­tükbe, az teszi számunkra teljessé a szakmai oldalról nívódíjakkal kifeje­zett sikert. Galvács László FERENCVÁROS A IX. kerület polgárainak lapja Kiadja: a Ferencvárosi Önkormányzat Főszerkesztő: Mező Margit Munkatársak: Kleer László Herceg Árpád Réz Judit Szerkesztőség 1094 Budapest, Tompa u. 12. Tel.: 216-1020, 216-1025 Tel./Fax: 215-9589 Terjesztés: Mail Box 2000 Bt. Terjesztési reklamációk: 169-5587 Nyomás, kötés: Athenaeum Nyomda Rt., 96.0496 Felelős vezető: Hupján József vezérigazgató

Next

/
Oldalképek
Tartalom