Ferencváros, 1997 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1997. november / 11. szám

Ferencváros 11 A közhasznú haszna Vajon mi zajlik le a munkanélkülivé vált ember lelkében? - az embertársak nem is igen kíváncsiak rá, a végeredmény láttán pedig undorral fordítják el tekintetüket a kolduló, kocsmától kocsmáig vánszorgó rongyosokról. Meglehet, az embertársak eképpen védekeznek, amikor saját lehetséges jövőjük vánszorog szemben velük az úton. Szentpáli-Gavallér Csaba pszicholó­gus, a Ferencvárosi Szociális Foglal­koztató és Ellátó Közhasznú Társaság ügyvezetője az elmúlt év tavasza óta szervezi és irányítja a kerületben a köz­hasznú munkavégzést.- Amikor az ember negyven-negy­venöt éves korában munkanélkülivé válik, nemigen tudja, mi vár rá - mond­ja Szentpáli-Gavallér Csaba. - Kezdet­ben nagy lelkesedéssel jön-megy a vi­lágban. tervezi az életét, az új jövőjét. Munkahelyről munkahelyre kopogtat, ahol általában meghallgatják, ám sajná­lattal közlik, hogy a létszám betelt, hogy a pályára fiatalabb jelentkezőt várnak. A megszerzett tapasztalat, az érett kor, a felsorakoztatott diplomák mit sem számítanak, sőt egyenesen hát­rányt jelenthetnek - ez az ember túl sok bért vinne el, ezt az embert nagyon meg kellene becsülni... Az önkormányzat a közhasznú fog­lalkoztatással a munka világába igyek­szik visszavezetni az embereket; segítő kart nyújt, lehetőséget kínál, egyben megszigorította szociális rendeletét is. Ennek értelmében az aktív korú, mun­kaképes embereknek, mielőtt segélyt kapnának, jelentkezniük kell közhasz­nú munkára a Dandár utcában, a Fe­rencvárosi Szociális Foglalkoztató és Ellátó Közhasznú Társaságnál. Ezek az emberek, akik már mindenféle munka- nélküli ellátásból kiestek, a mindenkori öregségi nyugdíjminimum hetven szá­zalékát kaphatják az aktív korúak szo­ciális segélyeként. Ha viszont elfogad­ják a Dandár utcában ajánlott, iskolai végzettségüknek, szakképesítésüknek is megfelelő munkát, a munkaerőpiaci bért - a segély háromszorosát megke­reshetik. A kerületben ötszáz olyan ember él, aki mindenféle ellátásból kikerült már, ötszáz aktív korú. potenciálisan segély­re váró ember. Aki felkereste közülük a Dandár utcát, szinte kivétel nélkül munkát talált; a többség azonban el se jött, az alkalmi, bizonytalan feketepiaci munka mellett voksolt. E körben a segélyezettek száma vi­szont harmincegynéhányra apadt. A kerületünkben három-négyezer közöttire állt be a regisztrált munkanél­küliek létszáma - mondja Szentpáli- Gavallér Csaba, úgy húsz-huszonöt százalékuk „még” ott tart, hogy dol­gozni akar. A többiek nem. Vagy mert eljutottak a teljes leépülésig, vagy mert az ügyesebbje talált magának fekete­munkát, üzletel, ilyesmi. Aki dolgozni akar, annak a Dandár utcában a munkalehetőség mellett egyúttal azt is kínálják: próbáljon meg visszakapaszkodni. Az emberek tíz százalékának sikerül is ez. Közhasznú munkásként egy évig foglalkoztatható valaki, ennek előremutató haszna, hogy egy év letelte után ismét visszakerülhet a munkanélküli ellátásba, s három év múltán az ellátásból kiesve, ismét köz­hasznú munkára jelentkezhet. Aki tehát dolgozni akar a manapság átlagosnak mondható munkaerőpiaci bérért, bármilyen szakmában, általános iskolai végzettséggel vagy akár több diplomával, annak a Dandár utcában tudnak segíteni. h. á. A kerületi közhasznú munkások az idősek napközi otthonának Ráday utcai romos pincéjéből pinceklubot építettek. A felújítás hatszázezer forintba került. Ösz- szehasonlításképp: ennél kisebb alapterü­letű pinceklub kialakítását egy vállalkozó cég nyolcmillióért végezte el másutt. Ez évtől dolgoznak a Dandár utcaiak önkor­mányzati lakások felújításán is: eddig ti­zenhat lakás komplett felújítását végezték el. milliós nagyságrendek helyett százez­rekért. A közhasznú munkavégzésnek ilyen értéke is van, és ez nem csekély. Tüntetés a Balázs Béla utcában Nem akarnak benzinkutat Haragszanak az önkormányzatra a Balázs Béla-Haller út sarkán élő polgá­rok. Nem nézik ugyanis jószemmel a lakóházuk szomszédságában épülő ben­zinkutat, ám a hivatal szerint minden szabályos. Javában építkeznek. A Balázs Béla utcai lakástulajdonosok szeptember 24-én tüntetésen hívták fel ma­gukra a közvélemény figyelmét. A de­monstráción mintegy százan vettek részt; több tévétársaság forgatott. Némi tolako­dás után sikerült a tüntetés szervezőjét, Kurta István közösképviselőt megszólal­tatnunk, aki elmondta, hogy a demonstrá­ció célja: ne épüljön meg a benzinkút, in­kább legyen itt pihenőpark vagy valami más, a környezetet nem szennyező létesítmény. A közösképviselő tu­datta, ha most nem érnek célt, akkor megkérik a privatizációért felelős minisztert, nézzen utána, kinek áll érdekében a be­ruházás. Végső esetben Alkotmánybírósághoz fordulnak a Balázs Béla utcaiak.- A tervet a szabá­lyoknak megfelelően ki­függesztette az önkormányzat - nyilatkoz­ta a polgármester -, hogy a lakosság meg­tehesse észrevételét. De semmilyen reagá­lás vagy ellenzés nem érkezett. Ezt köve­tően az önkormányzat képviselő-testülete döntött. Kiírták a pályázatot, majd a nyer­tes megkezdte azt az építkezést, amely megfelel az érvényes jogszabályoknak, te­hát azt leállítani nem lehet. Kleer

Next

/
Oldalképek
Tartalom