Ferencváros, 1995 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1995. január / 1. szám
Tompa utcán, Tompa utcán... Kell-e nekünk sétálóutca? Egyfelől a kérdés fölösleges, hiszen a Tompa utca sarkán óriási tábla hirdeti, hogy az első szakasz elkészültének határideje 1994. december 15., és ha ez nem is valósult meg, az nyilvánvaló, hogy az év utolsó napjaiban már csak aprómunkák vannak hátra. Másfelől meg elegendő megkérdezni néhány járókelő véleményét, és tüstént kiderül, hogy a polgárok lelkesedése nem osztatlan.- Költözzön ide a polgármester, ha neki annyira tetszik - mondja egy szemüveges úr. - Nézze kérem, én egy nagyvállalat vezérigazgatója vagyok, talán elhiszi nekem, hogy van némi fogalmam a beruházásokról, azok előkészítéséről és a következmények felméréséről. Itt egy képtelen közlekedési helyzet alakul ki, dugók képződnek, járművek rekednek meg vagy köröznek reménytelenül, és így természetesen fokozottan szennyezik a környezetet.- Azért mégis egy kellemes színfolt lesz ez a kerületben - mondja egy mellettünk megálló, jól megtermett fiatalember.- Színfolt, uram?! Egy hülyeség, nem színfolt! Nézze - mutat a szemüveges úr a Ferenc tér irányába oda szállodát terveznek. Árulja már el nekem, hogyan fogják megközelíteni a vendégek? Bár nekem van elképzelésem erről. Itt, ahol mi állunk most, itt állnak majd az önkormányzat képviselői, tisztviselői meg a polgármester úr, és ölben viszik a szállóvendégeket végig a csodálatos sétálóutcájukon!- Ebben van valami. Én is egy szállodában dolgozom - gondolkodik el a fiatalember, és látszik rajta, hogy tulajdonképpen meg van győzve. - Annyi hülyeséget csinálnak - mondja végül. - Itt van ez a Benkő is, az MLSZ elnöke. Otthagyja Mexikóban a szállodai szobájában a tizenhétezer dollárt! Hát, persze, hogy ellopják! Nálunk az egyszerű finn nagymamák is a hotel széfjébe teszik a száz márkájukat.- Ugyan kérem, hagyjon engem a Benkővel, meg a finn nagymamákkal! Most a sétálóutcáról van szó. És ez: fölösleges. Érti? Fölösleges! Mint a ... (A vezérigazgató úr itt egy érzékletes, de nem föltétlenül szalonképes hasonlattal él, melyben a pápa és az apácák bizonyos testrészeit emlegeti a fölöslegesség netovábbjaként.) Olyan fölösleges! Volt szerencsém!- Én örülök neki - mondja egy tömött cekkerekkel fölszerelt háziasszony. - Mégis emberibb, szebb lesz a környezetünk. És ez igazán ráfér erre a környékre. Bár, az is igaz, hogy ez csak egy kirakat. Nézzen be az udvarokra, a kapualjakba. Ott ugyanolyan minden, mint azelőtt volt. Romos, lepusztult.- Növekszik az ingatlanok értéke, kulturáltabb lesz a környezetünk, talán még a közbiztonság is javul. Szerintem nagyszerű kezdeményezés - állítja egy aktatáskás férfi.- Nagyon szép lesz. Nézze meg, padok, asztalok állnak itt, egy kicsit meg lehet pihenni, el lehet beszélgetni. Középen növények lesznek. Én már alig várom a tavaszt, ide fogok járni a kicsivel - mondja mosolyogva egy gyerekkocsit toló fiatalasszony. A ragyogó tiszta homlokzatok közül kirí a tizenhetes számú épület omladozó, romos tömbje. Odabent az udvaron mintha megállt volna az idő - nagyapáinkat is ugyanez a kép fogadhatta.- Ez a ház miért maradt ki? - kérdezem az egyik udvari lakásból kilépő fáradt, szomorú szemű fiatalembertől.- Ha minden igaz, lebontják tavasszal.- Ön egyébként örül annak, hogy sétálóutca lesz itt?- Örülök, persze. Akkor mi is elköltözhetünk innen - mondja fáradtan, és az öreg ecetfa tövéhez löttyinti a lavórból a víz maradékát. Schreiber „Ide fogok járni a kicsivel.” „Kellemes színfolt lesz ez a kerületben.” 5
