Ferencváros, 1995 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1995. január / 1. szám
Búcsú, bánat, bizakodás Nehéz esztendőtől búcsúzunk, és alighanem egy még nehezebbet köszöntünk. Pontosabban búcsúztunk és köszöntöttünk, hiszen mire ezek az óév utolsó napjaiban sarjadt gondolatok papírra vetett mondatok formájában eljutnak az Olvasóhoz, már túl vagyunk 1995 első két hetén; s bizonyára sokan közülünk az „ez az év is jól kezdődik” fanyar sóhajtásán. Pedig a megemelkedett villany- és gázszámlákat még meg sem kaptuk... No de ne vágjunk a dolgok elébe, időzzünk még kicsit a múltnál! Az Úrnak 1994. esztendejében kétszer szólították az urnákhoz a magyar polgárt: új parlamentet és új he- ’yi hatóságokat választottunk. A parlamenti választások eredménye országos méretű és roppant arányú csalódást mutatott. Kíméletlenül regisztrálta: az MDF-es vezetés, az Antall-Bo- ross kormány nem felelt meg a belé helyezett bizalomnak - és súlyos melléfogásai eredményeit is elhomályosították. Látványos sikert aratott az MSZP, amely azonban abszolút többsége ellenére sem merte egyedül vállalni a kormányzás felelősségét, s ezért létrejött egy furcsa képződmény, amelyben az SZDSZ szinte a koalíción belüli ellenzék szerepét kényszerül játszani. Decemberben - különböző konfliktusok okán - mindkét részről folyvást hangoztatták, hogy nincs baj a koalícióval, a két párt, illetve vezetőik súrlódásai a dolgok természetes velejárói. A tények azonban, amelyek - a manapság kevésbé „divatos” Vlagyimir Iljics szerint - makacs dolgok, azt mutatják, hogy az együttműködés korántsem felhőtlen. Az öszvérkormány pedig - maradva a négylábú hasonlatnál - úgy rajtolt, mint a rossz ügetőló, a start után nyomban „összekevert”, passzba esett, nem találta a szabályos jármódot. Horn Gyula, a legápoltabb magyar miniszterelnök abban a bizonyos első száz napban folyvást mosakodott, ajkáról ki nem fogyott, a „nem így gondoltam”, meg a „félreértettek”. (Vagyonadó, vagyonnövekedési adó, meg a hasonlók.) Ráadásul a „beígért” szakértelem se igazán tündököl. Lehet-e például szakértelemről beszélni, ha néhány nap elteltével a szöges ellenkezőjét állítják annak, amit korábban mondtak? És melyik érvelésnek higgyen a jámbor polgár? Annak-é, amely szerint az az előnyös, ha a gépkocsik behozatali vámját megemelik, vagy annak, amely csökkentést javasol? A példákat lehetne sorolni, de fölösleges. Négy esztendőre „megvettük” honatyáinkat s lényegében az MSZP-s irányítást, s most nem tehetünk mást, mint hogy szorítunk, a kezdeti bizonytalankodás után „kapjanak lábra”, s nyerjenek. Ami a helyi hatósági választásokat illeti, maradjunk szűkebb pátriánknál! A Ferencváros polgárai ismételten bizalmat szavaztak népszerű polgármesterüknek, dr. Gegesy Ferencnek, továbbra is helyeselve ezáltal eddig is támogatott törekvéseit. A feladatok száma légiónyi, szükség van valamennyi erő egyesítésére. A hivatal embereinek és az „egyszerű” franzstadtiaknak egyaránt mindent bele kell adniuk, mint a jó formában lévő Fradi labdarúgó legényeinek. Persze a IX. kerület nem magányos sziget. Osztoznia kell a főváros és - tágabb értelemben - az ország gondjaiban. És ezekből a gondokból a legfelsőbb vezetők bőven ígérnek nekünk 1995-re, azzal a magyarázattal, hogy a nehézségek kikerül hetetlenek, s a kibontakozás reményében le kell nyelnünk a legkülönbözőbb keserű pirulákat. Sovány vigasz, de hát mit tegyünk?! Keserveink nem változtatnak a valón. Ámde aki az ország vagy egy kisebb közösség vezetésére vállalkozik, annak nem szabad elfelejtenie, hogy - így pontos a gyakorta rosszul citált Szabó Dezső szöveg - „...a Himnuszt éhes hassal csak egy bizonyos ideig lehet énekelni". Bizakodjunk abban, hogy 1995 még belefér ebbe a bizonyos időbe. Egyébként pedig: Boldog új évet! Morvay István A költészet szenzibilitása Az Országos Versmondó Egyesület szervezésében, a Ferencvárosi Művelődési Központban immár harmadik alkalommal került megrendezésre az a havonként jelentkező versmondó verseny, amelyet elsősorban Gáspár Sándor értő gondoskodásának köszönhetünk. A helyszínen jelentkező résztvevőknek „Mattolniuk” kell, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a jelenlévő költők verseiből egyet véletlenszerűen kiválasztva, azt azonnal felolvasva adjanak számot képességeikről. Az eddigi produkciók egyértelműen azt bizonyítják, hogy egy költemény igenis könnyen talál utat olvasójának lelke felé, és - bár ezek az utak annyifélék, ahány olvasót csak feltételezhetünk - a végeredmény több mint meglepő. A vers a nyelv legértékesebb produktumaként, önálló életre kelve hatja át azt, amiről talán éppen ezáltal kapunk hírt: ami bennünk szép, ami nagyszerű, ami megható. Aki a következő hónapok első szombatjain, 15 órakor ott lesz a IX. kér. Haller u. 27-ben, ennyi élményre számíthat csupán. De nem hinném, hogy szüksége lenne másra, többre is. Novemberben a LIGET, decemberben az Élet és Irodalom (köztük lapunk munkatársa, Greguss Sándor), januárban pedig a győri MŰHELY c. fórumok költőinek részvételével emelkedhettünk mindazon magasságok fölé, amelyek hétköznapjainkat oly végletessé teszik. A MŰHELY képviseletében Kántor Pétert, Scheim Gábort és Villányi Lászlót köszönthettük a januári összejövetelen. 3
