Ferencváros, 1994 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1994. március / 3. szám
mert egyáltalán nem érzem magam biztonságban. Ötvenévesen kezdjek új életet? Abszurdum. Kiszolgáltatottnak érzem magam. Érzem? Az is vagyok. Persze, gyűjthettem volna vagyont, mondhatja maga.- Nem mondom.- Mindegy - legyint. - De nincs is ebben az országban olyan becsületes tisztviselő egy sem, aki vagyont tudott volna gyűjteni. Ja, mert azt nem mondtam, hogy én becsületes ember vagyok. Alászolgája! - mondja malíciá- val, és faképnél hagy. A rendőr törzsőrmester szúrósan néz.- Nem kell engem kérdezni - mondja határozottan.- Mégis, bizonyára ön is tart valamitől? - kísérletezem.- Mondom, nem kell engemet kérdezni - emeli föl a hangját és felém lép. A szeme úgy villan, mint a régi szép időkben.- Semmitől - feleli csodálkozva a kötött sapkás nyugdíjas hölgy. - Nem kell félni semmitől.- Mondjuk, a haláltól sem?- Miért, maga örökké akar élni?- Még egy jó ideig, legalábbis.- Eh - legyint. A halál ellen nincs mit tenni, hajön, akkor jön, passz. Az alacsony negyvenes férfi meg sem áll, csak futtában szól oda:- A szomszéd népektől! Azoktól! - kiáltja, és karjával szélesen int, kaszáló mozdulattal mutat a levegőég felé.- Én kérem hajléktalan vagyok - mondja halkan a kopott kabátos, fogatlan, meghatározhatatlan korú ember. Nekem már nincs mitől félnem. Ennél rosszabb már nem jöhet. Én egyébként sem bántok senkit, rosszat nem csinálok. Miért féljek?- Nem csak az fél, aki rosszat csinál... És nem csak annak eshet bántó- dása, aki bánt valakit.- Hát, tőlem elvenni nem tudnak semmit. Sajnos - mosolyodik el szomorúan. Csinos, fiatal lány rendezgeti egy kis üzlet kirakatában a színes ruhákat.- Hogy mitől félek? - néz föl ábrándozva. - Hát félek a ...- Nem kell neki semmitől sem félni! - csattan föl mögöttünk a tulajdonosnő hangja. - Tisztességes bért kap, be van jelentve, jó helye van itt.!-Értem, asszonyom, de...- Nincs őneki semmi problémája! Igaz?! - fordul a lányhoz.- Igaz - mondja rémülten amaz. Az Üllői úti ház kapuján kilépő meglett férfi nem sokat teketóriázik.- A kommunistáktól. Azoktól. Hogy visszajönnek. Elvették a fél életemet, a maradékot szeretném a magaménak tudni. Legalább. A Klinikák metróállomás kijáratánál cigány asszony rendezgeti az apró paprikahalmokat a járdára terített ponyván.- Nem nagyon félnék én semmitől, ha a bőrfejűek nem lennének.- Volt már dolga velük?- Két hete megtámadtak az utcán, még szerencse, hogy a népek segítettek, mellém álltak. Odébb taxisok várnak utasra, akik bizony nem tülekszenek, különösen a legutóbbi tarifaemelés óta.- A hiénáktól - mondja az egyik sofőr. Azok ellen nem tud tenni senki semmit. Micsoda rendszer az, amelyik nem képes megvédeni a becsületesen dolgozókat. Közelébe sem merünk menni a nagy szállodáknak, meg a repülőtérnek, Privatizálni! Azt tudnak. Szállodát eladni négymillióért! Hát ettől is lehet félni, hogy kifosztják ezt az országot a nyugatiak. A kipirult arcú, szép, fiatal lánnyal kis híján összeütközöm.- Mitől? Attól, hogy nem vár meg a szerelmem, már így is elkéstem - mondja vidáman, és már el is tűnik a forgatagban. A ballonkabátos, kalapos úriember bizalmatlanul néz rám. Hosszan vizsgálja újságíró-igazolványomat, aztán szavamat veszi, hogy a nevét nem írom le.- Én a választástól félek - mondja végül.- Nem rokonszenvezik valamelyik párttal, és fél, hogy az hatalomra kerül?- Rokonszenvezi? Valamelyik párttal? Hát, kérem, hol él Ön? Én nem tudok olyan pártról, amelyik egy fikarcnyit is kiérdemelt volna a rokon- szenvemből. Éppen ezért félek. Nem valamelyiktől. Mindegyiktől. A simára borotvált arcú, szinte ránc- talan öregember figyelmesen pillant rám, aztán lassan, babrálva megigazítja gyapjúsálát.- Én, fiam, magamtól félek. A hibáktól, amiket elkövetek vagy elkövethetek. A vétkeimtől, a rossz tulajdonságaimtól. És a félelemtől - mondja egy pillanatra megérintve a karomat, aztán lassan elfordul és elindul a körút felé.- Én meg a cápától félek - rántja meg egy kislány a kabátom ujját. Hirtelen azt sem tudom, honnan pen- derült oda.- Ja, attól én is - mondom neki. Schreiber László 11
