Ferencváros, 1994 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1994. január / 1. szám
Erdélyi Péter grafikái A nagyszakállú férfi félrevon, ne akadályozzuk a siető gyalogosokat.- Ezért a népbüféért harcoltam! - kiabálja és a sarkon zöldellő biliárdszalonra mutat. - És nézze meg, megszüntették, nézze, mit csináltak belőle. Ez kérem, sérti az én állam- polgári jogaimat! Rontja a közérzetemet! Azelőtt bemehettem ide, megehettem egy babfőzeléket. Zaft- tal. Most bemehetek én ide egy főzelékre? Nem mehetek be, uram. Az aszfaltfúró kezelője leállítja a motort, megtörli keze fejével a homlokát.- Nincs az embernek becsülete, az a baj. A fölsőbb emberek úgy bánnak a magunkfajtával, mint a ronggyal. Aztán, ha nem tetszik, fel is út, le is út - mondja indulatosan.- A méltóság, az hiányzik. Meg a megélhetés. Mert már az is alig van. Csak a lekezelés meg a nyomor. a kopaszodó postás megáll, hátralódítja nagy táskáját.- Három dolog van, ami fontos - mondja gondolkodás nélkül. - Az első a szabadság, a második a szabadság és a harmadik is a szabadság. Mindehhez kell természetesen olyan egzisztenciális háttér, hogy élni is tudjak a szabadságommal. Ennyi, kérem - mondja és eltűnik a forgatagban. Az elegáns, régi vágású, idős úr gondosan megigazítja kalapját, aztán szemüvegét.- Emberi jogok - kezdi határozottan. - Szerintem az a legfontosabb, kérem, hogy ne a menekülteket ajná- rozzák, hanem az ország lakosságának adjanak jogot és kenyeret. Mit keresnek itt nálunk az idegenek, meg az állítólagos határokon túli magyarok? Ezt mondja meg nekem!- Engem is hallgasson meg, majd elmondom én a véleményemet - lép mellénk egy középkorú, halszálkamintás télikabátot viselő férfi. - A közbiztonság! Az a legfőbb jog! Hogy ki merjek menni az utcára, ne kelljen rettegnem. És megmondom magának azt is, hogy meg kell becsülni ezeket a bőrfejűeket, meg kell őket tartani. Jobban ügyelnek ezek a cigányokra meg más bűnözőkre, mint a nagyrabecsült rendőrség. A divatjamúlt öltözetű, fáradt fiatalasszony kedvetlenül áll meg.- Tudja mit mondok én magának? Teszek én a szabadságra, amikor nem tudok enni adni a kisgyerekemnek! Jogok! Két hónapig nem küldték a gyest! Ez az én jogom. Majdnem megmondtam, hogy mit csinálhatok vele. Az utcaseprő abba sem hagyja a munkát, csak fölnéz szelíden.- A legfontosabb jog a szabadság - mondja csöndesen, szinte áhítattal. - Meg az, hogy legyen munkája, megélhetése mindenkinek. Egy kapu alatt rendőr zászlós sétál ide-oda. Szúrós szemöldöke alól barátságtalanul méreget.- Nem köll engem kérdezni - mondja szigorúan.- Mégis, mi a véleménye? - kísérletezem.- Mondom, nem köll engem kérdezni - horkan föl a javakorabeli férfi és tesz egy lépést felém. A szeme úgy villan, mint a régi szép időkben. A vékony bajuszú öregember arca szinte ránctalan. Leveszi a szemüvegét, lassan törölgetni kezdi frissen vasalt kockás zsebkendőjével.- Tudja, fiam, olyan ez, mint az egészség. Ha van, jól van, élünk vele. Csak a hiánya fájdalmas. De tudja, fiam - mosolyodik el hamiskásan -, a jól elkészített vesepecsenyének nincsen párja. Vajban párolt zöldbabbal - emeli föl oktatóan mutatóujját. Aztán ugyanazzal a mozdulattal megérinti a kalapja karimáját, megfordul és lassan elindul a híd felé. |g ^ 7
