Ferencváros, 1994 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1994. január / 1. szám

EMBERI JOGOK

NAGYKÖRÚTI

KISFILOZÓFIÁK

S

zürke, hideg és füsttől homályos a Nagykörút szegényebb vége. A Boráros téren megül a köd, leple alatt csikorogva, dübörögve menetelnek a kamionszörnyek föl a hídra.

Éles, több szólamú birkabégetés hallatszik a zúgó, morajló ködből. Csak egy futó pillanatig gondolom, hogy megbolondultam, addig, míg el nem csörtet mellettem a rémült juhokat szállító monstrum.

Odébb az utak közé szorult, háromszög alakú füves szigeten egy idősebb hölgy álldogál viháncoló kutyái között. 0 az első a két tucat ember közül, akinek ma felteszem a kérdést, mik is az alapvető emberi jogok, és ezek közül neki melyek a legfontosabbak.- A szabadság, a szabad vélemény és az egyenlő elbírálás - mondja a nyugdíjas tisztviselőnő. - Ezeknek a hiányát szenvedtük leginkább eddig. No és az oltalom az erőszakkal szemben. Nézze, milyen nehezen járok, inkább csak bicegek. A múlt héten egy fiatal férfi, akinek nem tetszett, hogy istápolóm ezeket a kivert kutyákat, se szó se beszéd, ellökött. Hát, én ezeket tartom fontosnak - mondja szelíden, és elindul a három fekete kutyával.- Emberi jogok? Hol? - kérdezi a Lónyay utca sarkán a két meszes ruhás férfi közül az idősebb.-Itt, most. Vagy ha tetszik, általában.- Nem mindegy, mert mi erdélyiek vagyunk.- Az bizony nem mindegy - mondom kicsit zavartan. - Mégis : önnek melyik a legfontosabb emberi jog?- A legfontosabb? Az, hogy ember és ember között oktalanul ne tehessen különbséget senki.

A nyáriasan öltözött, fiatal, barna bőrű férfi fázósan áll meg egy pillanatra.- Az, hogy ne dobhassa el senki a gyerekét büntetlenül, mint az élettársam. Most megyek a tanácsba - szól vissza elmenőben, aztán sietősre fogja lépteit.

A kirakatot rendező, szőke lány tanácstalanul néz. A főnökasszony is megjelenik, de megnyugtatom, nem az üzlet ügyei érdekelnek.- Emberi jogok... - mondja a lány elmélázva. Már belefogna, de a háttérből fölcsattan a tulajdonosnő hangja: nem vagy köteles válaszolni! Tanács vagy utasítás? A hangszínből nehéz megállapítani. A lány mindenesetre hajlik a szóra. Nekem csak egy bocsánatkérő mosoly jut.

A negyvenes, fényes kocogóruhába öltözött férfit azonban nem kell biztatni.- Na, édesapám. Azok itt megvannak tiporva. Lábbal tiporják. Az emberi jogokat - mondja és karjával szélesen körbesöpör a levegőben. - Kérlek szépen, édesapám, két lábbal ugrálnak rajtuk - mutat a hátam mögé, mintha ott is éppen valaki tiporná a jogokat.

Egy sarokkal arrébb csillogó Mercedesből kászálódik ki egy nyakken- dős, pulóveres úr.- Hagyjuk békén egymást, jó? - néz rám szúrósan. - Ne akarja, hogy kiselőadást tartsak magának.- Pedig szívesen venném, De egykét mondatnak is örülnék.- Na, az emberi jogok - mondja a slusszkulccsal játszogatva. Aztán leejti. Pulykavörös arccal hajol le érte, szavát venni többé nem lehet.

Szemüveges fiatal nő közeledik, karján apró gyermekkel. Elgondolkodva áll.- Nem tudok most erről semmit mondani - szólal meg végül. - Tanulok, készülök, az egyetemi vizsgákra, nevelem a kicsit. Nem érek rá ilyen kozmikus dolgokkal foglalkozni.

6