Ferencváros, 1994 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1994. február / 2. szám
UTCÁK, TEREK, EMBEREK Mint egy „konzervdonozban"... - mondja a néni nevetgélve a zsúfolt villamos utolsó lépcsőjén kapaszkodva, közvetlenül mellettem, miközben meleg mosolya, derűs személyisége egy csapásra feledteti velem a fóbiámat, ami a tömött villamosokon torkon ragad.- Pedig még nincs késő, talán fél négy ha lehet, ugye kedvesem? - fordul felém, és én láthatom ismét mind a 32 egészséges szép fogát kivillanni, amint csendben mulat saját vicces hasonlatán, és igyekszik mókájához partnert találni. Nyakában finom őszibarackszínű selyem sál, rúzsa színben harmonizál, csakúgy, mint a szebb napokat látott kabátkán a vékonyka prémmel őszezüst haja.- Ma már nem lehet kiszámítani, mikor van csúcsforgalom - mondom, közben gesztusokkal, kedveskedő hanghordozással igyekszem méltányolni jó kedélyét ezen a szürke, ködös délutánon, a hatos villamos lépcsőjén, közlekedve a Boráros térhez.- Tudja, nem jött a hatos - mondja -, csak a négyes kétszer egymás után, pedig amúgy elég sűrűn jár.- Egy frászt jár sűrűn! - mondja egy idősebb úr a második lépcsőn dohogva, - Épp ez az, hogy nem jár elég sűrűn! Na, de a Boráros téren tán csak leszállnak! Közben sértődötten néz ki az ablakon, és harcra készen elemzi a közlekedés további fogyatékosságait. Boráros tér. A tömeg megindul az ajtók felé, eközben felfedezek egy felszabaduló ülőhelyet közel a lépcsőhöz. Az ismerős nénit invitálom, üljön le gyorsan, ott szabad egy hely. Ám ekkor a másik oldalról rezignáltan megszólal egy hasonló korú hölgy:- A fél villamos kiürült, nem látja, rengeteg üres hely van... De az én nénim pont arra a helyre ül, amit észrevettem.- Nagyon köszönöm, hogy ilyen kedves! - mondja, és jóízűen fészke- lődik a kiváltságos helyen. - Szép a fülbevalója! No, nehogy azt higgye, azért dicsérem meg, mert maga olyan kedves volt! Az a kedvesség is őszinte volt. és ez a vélemény is az. Hql vette?- ó, hát valamelyik drogériában! Olcsó bizsu.- Nem az a lényeg, hogy olcsó, hanem, hogy jól áll, szép, mint maga, mint a fiatalsága, a kedvessége. És ismét eláraszt szép mosolyával. - Tudja, nekem is volt egy fülbevalóm, ami kimondottan jól állt. De egyszer rosszul lettem az uram sírjánál, és egy „jó ember" hazakísért. Cserébe ellopta a fél pár fülbevalómat. De legalább hazakísért. Ennyi volt a fuvardíj... És ismét jóízűen nevet.- Pedagógus vagyok, és egy szintén nyugdíjas kolleganőm, mikor még mindketten dolgoztunk, elkésett az értekezletről. Amikor megérkezett, panaszkodott, hogy majdnem elgázolta egy taxi. De én megnyugtattam: biztosan prémiumot kap a sofőr, az elgázolt nyugdíjasok után! No, azóta ez szállóigévé vált a tantestületben. Csak sajnos, már nem dolgozom. Kell a hely a fiataloknak. Nincs ebben semmi rossz! Vidám nevetgélése ismét győzedelmeskedik, döbbenetem elnéző mosolyra vált. Együtt szállunk le. Kézfogással búcsúzunk. Móra Ferenc Malvinkája jut eszembe. Mi a titkuk ezeknek az öregasszonyoknak? Szertném megtudni. Majd. Ha odaérek... V. E. Ferencvárosi évszázadok Széchenyi, Kossuth és Deák, ha egyes kérdésekben külön nézetet is vallottak, ebben azonban egységesek voltak: „nemzeti ipar nélkül tökéletlen az ország”. A központi akarat is szorgalmazza ezért a magyar ipar terebélyesedését. * * * Az úttörők szinte kivétel nélkül idegen ajkú, Magyarországba betelepedett és itt gyökeret eresztett derék mesterek, tehetséges szakemberek. Ezek sorába tartozik Gregersen Gudbrand. Ki volt ez az idegen nevű vállalkozó, aki lépésről lépésre gyarapította üzemeinek számát? Egy szorgalmas és nagyon tehetséges ember. Tudjunk meg róla többet is! Az iparosítás és a vállalkozások fejlesztői között nagy nevet szerzett egyéniségek egyike Gregersen Gudbrand. Természetesen voltak mások is, akik mind anyagiak terén, mind vállalatszervező munkájukban hasonlóan eredményesen működtek, de a Gregersen név a franzstadtiak számára sokkal többet jelentett. Volt a befogadott, tekintélyes idegen, a sok-sok munkásnak kenyeret adó nagyságos úr, kis túlzással a nábob- bá tett nagyúr. A norvégiai Strand nevezetű falucskában látta meg a napvilágot 1824-ben. Serdülő fiú, mikor elveszti édesanyját. Apja másodszor nősül, de a mostoha nem tudja magát elfogadhatóvá tenni a fiúcska előtt. Az otthontól menekülve, Dámába megy tizennégy éves korában, hogy ott elsajátítsa az ácsszakma fogásait. A mesterséget kitanulva Münchenbe kerül, ahol építési oklevelet szerez. Aztán - régi céhbeli szokás szerint - „vakolni” indul. Irány Prága, Bécs, majd Pest. Magyarországra 1847-ben érkezik. Az egyik változat szerint eltörik a lába, és egy magyar család ápolja. Különösen a lány veszi gondjaiba, akibe aztán szerelmes lesz, és itt marad. Ez kevésbé valószínű, bár nem kizárt. A másik változat szerint Bécsből hárman indulnak Magyarországra. Megérkezésükkor, csomagját kibontva Gregersen abban csak köveket talál; észrevétlenül kifosztották. Társai csomagja érintetlen. Elhatározza ezért, hogy nem megy tovább - kifosztását valami jelnek tekinti -, Pesten marad. A szabadságharc megindulásakor azonnal jelentkezik, utászként - mások szerint mérnökkari tisztként - szolgál. Az egyik állítás nem zárja ki a másikat. Feltételezhetően, tanult mesterségére tekintettel, mémöktisztként vesz részt a hadműveletekben. Világos után is menekülni kényszerül, 1850-ben, a „bresciai hiéna” (Haynau) menesztése után tér vissza. Nem beszéli a magyar nyelvet, de ez nem jelent gondot. Bem József sem beszélte. A Gregersen név 1852-től válik ismertté az iparban. Akkor már a Két Nyúl utcában és a környékén a nép megsüve- geli. Úgy is, mint idegent, úgy is mint munkaadót. Az idő tájt még szép szokás volt a járókelők köszöntése, amit vagy száz évvel később már csak a falusiak tartottak meg. Gregersen munkája az egész történelmi Magyarország területére kiteljed. Hidakat épít az Ipolyon, a Vágón, a Tiszán, az Ungon, a Latorcán, vasutakat, alagutakat Aninan és Budán. Részt vesz Erdély építkezésében. A „Vasminiszter”, Baross Gábor közlekedésfejlesztő programjában is jeleskedik. A fiumei tengeri kikötő kiépítése - mely a világ legnagyobb fából készült kikötő- jeként vált ismeretessé a nemzetközi műszaki irodalomban - ugyancsak vállalata nevéhez kapcsolódik. Birtoklásai alapján is elmondható, hogy ferencvárosi volt! Megvásárolja 1865-ben a Lutzenbacher-féle fatelepet a Két Nyúl utcában, majd 1867-ben ugyancsak a Két Nyúl utcában asztalosáru gyárat, a Külső Soroksári úton pedig fatelepet létesít, amely 1881. október 4-én leég. Xantus Zoltán 1865 14
