Ferencváros, 1994 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1994. február / 2. szám
Igen Tisztelt Szerkesztőség! Kérem, ha válaszra méltatnak, ne írják ki a nevemet, nem lenne hasznomra. 76 éves, magányos, teljesen egyedül maradt néni vagyok. Ellenszenvvel hallgatom a magukat sajnáltaié, segélyekért kunyerálókat. Ugye a korom bizonyítja, végig éltem a Horthy uram-bátyám, a zöld és a piros könyves évtizedeket. Szomorúan élem a - „ki volt a papád?” - jelent is. Csodálkozva nézem és hallgatom a sok „hőst”; a csuda sem tudja, hol voltak a múltban! Kicsit pihentem, mert felizgatott a visszaemlékezés és remeg a kezem. Értetlenül hallgatom és olvasom a minket, bűnösen sokáig élő nyugdíjasokat érő támadásokat, vagy legyek enyhébben fogalmazó: kritikákat. Megértéssel próbáltam olvasni Kosa Erika levelét és tanulmányozni havi költségeit. Válaszolok rá. Három tételt találtam, ami náilunk egyszerű nyugdíjasoknál nincs, vagy kevesebb, Szo- ba-konyhás, minden komfort nélküli lakásban éltem végig életemet; itt éltünk Nagymamával és Édesanyámmal, innen temettem őket. Nem kell bérletet vennem és TV díjat fizetnem, ennyi az előnyöm. DE... Egyre leépülő és a természet törvénye szerint öreg testemet és otthonomat nekem is tisztán kell (kellene) tartanom. Bizony már nehezen megy. Nem csak a test, hanem a fiatalon megkoplalt berendezés is elromlott. Új konvektort, porszívót és gáztűzhelyt is venni kell, illetve kellene. Ütolsó pár jó cipőm remélem kitart, amíg még élek. Bűnös módon, megtakarított pénzemből rácsot szereltettem ablakaimra. Strúmás lévén nem tudok csukott ablaknál aludni, és gyakori az éjszakai, nem kívánatos látogató felénk. Bejárati ajtóm záiját már egyszer tönkretették éjjel. Magam megnyugtatására telefont kértem és kapok. Gyakran rosszul vagyok és nem okos dolog, hogy ne tudjak segítséget kérni. Ugye nem említettem még a havi gyógyszeradagomat? Pedig igyekszem nem a mérgektől várni a még hosszabb nem kívánt életet; csak elviselhetővé tenni. Aki sok munkával, a maga erejéből élt, annak eszébe sem jut a „koldulás”. Szégyen lesz, ha tehetetlen leszek és kiszolgáltatott. Csak ez, amitől félek. Még annyit kívánok megjegyezni: a mi korosztályunk az, aki nem ment idegenbe a jobb életért. Itthon maradt, és koplalva, fázva igyekezett a romokból felépíteni hazánkat. Mi semmiféle párthoz nem tartoztunk, nem magyarkodtunk, csak dolgoztunk, sokszor erőnkön felül, így szerettük és szeretjük ezt az árva kis hazánkat. Üdvözli: H. Tisztelt Szerkesztőség! Nagy örömömre szolgált, hogy a Ferencváros c. lapunkban egy polgártársunk - sokunk nevében - kérte, állítsák vissza a házmesterséget. Amióta nincsenek házmesterek, nem égnek a villanyok, rendbontás, zaj van. Sajnos nagyon fel is hígult a lakók összetétele, mert egy csomó rendes, tisztességes lakó közé bekerültek olyanok akik nem ismerik a törvényt. Ők szabják meg a hangulatot a házban, ezek randalíroznak, isznak, ordítoznak, üvöltetik a magnót, a rádiót. Ha szólnak nekik, azt mondják: senkinek semmi köze hozzá, a lakásában azt csinál, amit akar. Innen üzenem nekik, úgy van, de csak addig, amíg másokat ez nem zavar. Sok a beteg, az öreg, a kisgyermekes család, és ők néha pihenni szeretnének. Általában ezek a családok pontosan fizetik a lakbéreiket - ellentétben a többiekkel - és ezért elvárják, hogy a házban nyugodtan élhessenek. 40-50 évvel ezelőtt felmondási ok volt, ha a lakó nem viselkedett rendesen. Akkor nem lehetett össze-vissza rongyot rázni, este nem lehetett kiabálni - igaz, nappal sem - zörögni, kalapálni, hangosan rádiózni, mert bizony a házmester rászólt az illetőre, súlyosabb esetben a háziúr felmondott, most is ez kellene. Reggel fél ötkor nyitni a kaput, este tízkor zárni. Akinek szórakozni van kedve - és pénze - az fizesse meg a kapunyitást. Bizony sok fiatal szívesen vállalná a házmesterséget. Azok, akik csak így juthatnak lakáshoz. Az ön- kormányzatnak megérné, hogy ingyen lakjanak a takarítás és a rendfenntartás fejében. Arról nem is beszélve, hogy a lakók is nyugodtabbak lennének. Azt is helytelennek tartom hogy nincs a házakban kifüggesztve az ún. „házirend”. Egykét jobb érzésűt ezzel is féken lehetne tartani. Nem hivatkozhatna arra, hogy ő ezekről nem is tudott. Az sem helyes, hogy egyes lakásokban be nem jelentett személyek laknak tartósan. Vannak hölgyek, akik dolgozni sosem szerettek, inkább odavesznek fiatalabb férfiakat, és eltartatják magukat. Ezek az emberek általában nincsenek bejelentve, jön hozzájuk boldogboldogtalan, megy a sörözés, ők futkosnak utánpótlásért, 10 óra után, de még kora hajnalban is. Itt soha nem lesz rend, ha ezekkel az apróságoknak tűnő dolgokkal el nem kezdenek már végre foglalkozni! Mert ez azóta tart, amióta a házakat átvették „szocialista megőrzésre” a lakók. Hány éve ennek? Elég volt! Rendet, biztonságot, nyugalmat csendet akarunk! A rendbontókat bírságolják meg, aki nem tud fizetni, menjen közmunkára! Cím és név a szerkesztőségben. 15
