Ferencváros, 1994 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1994. február / 2. szám

bűncselekmények száma az elmúlt időszakban világviszonylatban emelkedett, Magyarországon azonban - a Zsarumaga­zin vértől csöpögő címoldalai ellenére - csökkent. Ez persze korántsem jelenti azt, hogy a helyzet megnyugtató. Jelzi viszont, hogy e mögött megfeszített, egyre jobban szervezett munka áll, s ezt Gémesi István alezredes, a kerületi kapitányság vezetője is megerősíti.- Az idén már karácsonyfát is díszítet­tünk az ügyfelek és a magunk kedvéért, s ez türközi a hangulatot. Szolidan és nagyon fáradtan ünnepeltük az év végét. 1993 szel­lemileg és fizikailag is próbára tett mind­annyiunkat. Összesen 6489 bűnügyben kel­lett eljárnunk. Továbbra is gondot jelent az, hogy az állomány túlnyomó része fiatal, kezdő rendőr, és legalább 3-4 év szükséges ahhoz, hogy rutinos, a gyakorlatban is jól képzett kollektíva alakuljon ki. Az eredményességet számokban kifejte­ni nagyon nehéz. Egyrészt még most ké­szülnek a végleges statisztikai összefogla­lók, másrészt ezek nem érzékeltetik ponto­san a valóságot. Hiszen van úgy, hogy egyetlen zsebtolvaj kézrekerítésével har­minc ügy végére sikerül pontot tenni. Emberölés az elmúlt évben nem történt, emberölési kísérlet négy volt: kettő családi veszekedésből, egy szerelemféltésből, egy pedig bosszúból eredt. A rablások száma 79, ezzek a főváros más kerületeivel össze­hasonlítva a negyedik helyen állunk. Har­madikok vagyunk az ittas vezetést tekintve (270), gyermekek sérelmére elkövetett ha­lálos kimenetelű közelekedési baleset azonban nem volt egy sem. Legmagasabb számaránya ebben a kerületben az energia lopásoknak van, ami egyrészt a szegénysé­get, másrészt az önkényes lakásfoglalások elszaporodását mutatja. Még mindig sok a járműlopás, a betörés és a vasúti vagonfel­törés. Talán kevesen tudják, hogy a Ferenc­városi pályaudvar Közép-Európa legna­gyobb rakodó pályaudvara. Itt fogtunk el a nyár közepén egy személyt, akinél mind­össze egy babkonzervet találtunk. Hanem az előállítás és a kihallgatás során egy, 52 gyanúsított elleni eljárás vette kezdetét és egy országos, szervezett vagonfeltörő cso­portot sikerült lelepleznünk, amelynek tag­jai főként külföldi állampolgárok. Ez óriási munka volt. Folyamatosan ránk hárult - fő­városi viszonylatban - az adóvisszafizeté­sekkel kapcsolatosan elkövetett csalások sorozata. Fogtunk egy olyan betörőpárost, amely 300 rendbeli betörést hajtott végre; kerestünk egy postást, aki 500.000 forint értékű nyugdíjjal tűnt el - két nap múlva őt is, és a pénz nagy részét is sikerült megta­lálni. Volt egy villanyszámlásunk, aki a be­szedett pénzzel a kaszinókban próbált szeren­csét. Jelenleg is folyik a nyomozás öt olyan személy ellen, akik önkormányzati dolgozók­nak adják ki magukat, és a lakásokból érték­tárgyakkal a zsebükben távoznak. Elsősorban idős személyekhez csöngetnek be.- Melyik volt a legemlékezetesebb ügyük?- December 6-án riasztást kaptunk az egyik OTP-től. Pillanatokon belül nagy lét­számmal kivonultunk, lezártuk az utcákat, a forgalmat megállítottuk, és amikor be­mentek a rendőrök fegyverrel a kézben... ott találtak egy krampuszt, meg egy télapót gyerekekkel körülvéve. Az egyik gyerek véletlenül megnyomta a riasztógombot.- Vannak-e konkrét tervek az idei évre?- Szervezeti változtatásként kutyás ren­dőrszolgálatot kívánunk létrehozni: akció- csoportunk számára sikerült szereznünk egy mikrobuszt, tehát gyakran találkozhat­nak majd velük a kerület több pontján, aluljárók, búvóhelyek ellenőrzésénél. Sze­retnénk tovább javítani a rendőrök elhelye­zési körülményeit. Távlati tervünk pedig az, hogy a Belső-Ferencvárosban létreho­zunk egy 30-40 fős rendőrállomást. Merész Minden tizennegyedik életévét betöltő sze­mély ingyen kap személyi igazolványt. Ugyancsak térítésmentes a lejárt személyi igazolványok cseréje, ha az a lejárati idő hó­napjában megtörténik. A határidőn túli csere, a rongált igazolvány kicserélése, az elveszett személyi pótlása 500 forintba kerül. A gépjár­mű átiratás díja 6 Ft/cm3-re változott, pótko­csi esetén 2500 Ft-ot kell fizetni. A forgalmi engedély pótlása 500 Ft, mindenféle fellebbe­zési illeték 1000 Ft lett. A tulajdonjog korlá­tozásának törlése 500 Ft-ba, az egy alkalomra szóló útvonal-engedély 200 Ft-ba kerül ezen­túl. Illetékmentes a forgalmi engedélybe törté­nő lakcím- és névváltozás bejegyzése. Rend­számtábla vásárlási engedélyért 500 Ft-ot, az egyénileg választott rendszámért 15.000 Ft-ot kérnek. Forgalomból való időszakos kivonás az ügyfél kérésére, illetve forgalomba helye­zés, vezetői engedély csere, új kategória be­jegyzés, pótlás esetén 500 Ft-ot kell fizetni. Az új illetéktarifa 1994 január 1-től érvényes. Adásvételi szerződést több példányban A rendőrség azt tanácsolja, hogy gépjármű adás-vételkor a szerződést több példányban készítsék el mert a súlyadó és kötelező bizto­Változtak a rendőrségi illetékek sítás lemondásához szükséges egy-egy pél­dány, célszerű a rendőrségen is bejelenteni az eladást (ez illetékmentes). További másolat lehet szükséges a kényszerátírás kezdeménye­zéséhez. A gépjárművet 15 napon belül kell átíratni. Ha ez nem történik meg, a büntető kamat akár 30 százalékos is lehet. Kifosztották a Ferencváros szerkesztőségét Ismeretlen tettesek 1994 január 15-én vagy 16-án hengerzártörés módszerével betörtek la­punk Torna utcai szerkesztőségébe. Az elkö­vetők magukkal vittek 1 db Panasonic UX- F50B típusú üzenetrögzítős telefax berende­zést, 1 db Philips gyártmányú rádiós magnót, 1 db Panasonic NV-FS 88EE típusú SVHS rendszerű videomagnót, 1 db AT 386-os szá­mítógépet (színes SVGA monitor, 101 gombos klaviatúra, alapgép, egér), 1 db HP HPL74 lé­zerprintert, 1 db Panasonic telefonkészüléket és egy SONY TC 21B típusú színes televíziót. Az eltűnt eszközök értéke egymillió forint. Kérjük, hogy aki a betörésről, vagy az eltűnt eszközök­ről információval tud szolgálni, jelentkezzen a IX. kerületi kapitányságon (Haller utca 5-7. Tel: 215-1560), vagy az újság szerkesztőségé­ben (Budapest, Tompa u. 12. Tel: 113-9589; 216-1020;216-1025). Balesetek az Illatos úton Több baleset történt az utóbbi napokban az Illatos út-Gubacsi út kereszteződésében. A rendőrség kéri, hogy körültekintőbben és fől­eg lassabban vezessenek ezen a környéken, mert az útfelület erősen megrongálódott és az autók futóműve bánja a sebesség-korlátozás figyelmen kívül hagyását. Három ujjába került a petárdázás Január elsején az esti órákban K.J. kisfiá­nak akarta megmutatni, hogyan kell petárdát durrantani, de a veszéles eszköz idő előtt, a kezében felrobbant. A szerencsétlenül járt fér­fi három ujját amputálni kellett. 8 RABLÓK, fflft lOW

Next

/
Oldalképek
Tartalom