Ferencváros, 1994 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1994. február / 2. szám
Pillanatkép a záriból avagy hogyan segít Mária Terézia a megszorult vállalkozón N I ■yugodtan Ferencváros jellegzetes épületei közé sorolhatjuk a BÁV Kinizsi utcai székházát, vagy ahogyan talán még többen ismerik: a Központi Zálogházat. Nyíltan vagy titokban, szorongva vagy fölényes magabiztossággal, de sok millióan megfordultak már a „zaciban”. Ez a szám persze jócskán megszorozható, ha figyelembe vesszük, hogy a műintézmény immár több mint kétszáz éve segít az átmeneti pénzzavarba jutott embereken. Mária Terézia 1773-ban alapította meg Pozsonyban a BÁV elődjének tekinthető Első Magyar Zálogházat. Az akkori forgalomról ugyan nincs adatunk, de a ferencvárosi központi zálogfiókból naponta összesen 3 millió forinttal a zsebükben távoznak a látogatók. Százukból kilencvennyolcnak minden bizonnyal meg is oldja problémáját a kölcsön - ennyien ugyanis a három hónapos határidőn belül kiváltják a letétben hagyott dolgaikat. Néhány éve még hat hónapig várakozhattak a kölcsönkincsek feledékeny gazdáikra, ám a Bizományi Kereskedőház és Záloghitel Rt. vezetői a pénzforgást meggyorsítandó, felére csökkentették az elzálogosítási időt. A húzás nem igazán vált be. Sokan nem tudják ennyi idő alatt előteremteni a visszaváltásra való pénzt, így hát többük csak azért jön be három hónap után, hogy a határidőt meghosszabbítsa. A szenilisebb fajta egyszerűen elfelejti, hogy letelt az idő, s csak a kényszerértékesítés előtt eszmél - ekkor ugyanis még elővásárlási joga van. Persze okos számítók is akadnak a „feledékenyek” között. Az üzleti feltételek között ugyanis az szerepel, hogy a lejáratot követő hó utolsó napjáig lehet visszaváltani a zálogtárgyakat. Ez már megmagyarázza, miért olyan hosszú a sor hóvégeken. A Zálogház egyfajta hitelbank. A Kinizsi utcai fiók múlt évi elzálogosítási forgalma 904 millió forint volt, vagy banki nyelven szólva, ennyi kölcsönt folyósított. A visszaváltott tárgyak értéke már csak 838 millióra rúgott, sokan tehát könnyű szívvel - vagy kényszerből - örökre megváltak személyes holmijuktól. Valóságos aranybánya lehet tehát a „zaci” raktára. S a jelző ezúttal majdnem telibe talál: a legnépszerűbb zálogtárgy ugyanis az arany, az ezüst, a brill. Van aki a jeggyűrűjét kénytelen átmenetileg aprópénzre váltani, akad olyan, ki egy batyura való családi ékszerért százezreket visz haza. Ez a cég ilyen szempontból két évszázad alatt mit sem változott. Az ember azonban változik, vagy inkább idomul a korához. Talán ezért nem lepődött meg a becsüs, amikor egy vállalkozó szellem a zacihoz fordult egy batyu nemesfémmel, másfélmillió forint „rövidlejáratú hitelért”. Megtehette - hála Mária Teréziának. G.L. Pályázati fotóé A BRFKIX. kerületi Rendőrkapitányság pályázatot hirdet hivatásos tiszthelyettesi szolgálat ellátására az alábbi feltételek mellett:- Érettségi vizsga - Egészségügyi alkalmasság- Büntetlen előélet - Sorkatonai szolgálat letöltése- A hivatással járó kötelezettségek vállalása INFORMÁCIÓK: » kezdő fizetés nettó 19-20.000.- Ft » negyedévente nettó 6.000 - Ft teljesítmény juttatás » utazási kedvezmény: egész éves BKV bérlet, 50%-os vasúti kedvezmény, vidékieknek ingyenes hazautazás » év végén egyhavi bér » év elején ruhapénz (1993-ban 30.000.- Ft volt) » vidékieknek szálló biztosítása » továbbtanulási lehetőség (tiszthelyettes-képző iskola kötelező) » kinevezés őrmesteri rendfokozatba, hathónapos próbaidőre » munkaidő: váltásos rendszerben 12-24, 12-48. Jelentkezni lehet: BRFK IX. kerületi Rendőrkapitányság Budapest, IX., Haller u. 7. II. em. 213. ill. 221-es szobában Pálfi Gergelyné r..szds. ill. Stockier Zoltán r.tzls-nál Telefon: 215-1560 9