Ferencváros, 1994 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1994. május / 5. szám
ÉN VAGYOK ÉN, TE VAGY TE Távoli rokonom vidékről keveredett a IX. kerületbe jónéhány évvel ezelőtt. Mindaz, ami vele megtörtént, és rajta keresztül másokkal is persze, olyannyira intim dolog, hogy a személyiségi jogokra való tekintettel neveket én sem említhetek. A hölgy elvált fiatalasszony, egyedül neveli kislányát. S ahogy ez már lenni szokott, megengedett magának néhány pásztorórát a mindennapi teendők mellett. Csakhogy a titkon őrzött órák emléke valósággá fogant. Az apa hallani sem akart a gyermekáldásról, az anya pedig szorongatott helyzetében úgy érezte, egyedül nem vállalhatja. Persze, amíg mindez tisztázódott, az idő nem kímélte a feleket, és védence javára ketyegett. Az ultrahangos felvételek egészséges gyermekről tettek bizonyságot az asszony és orvosa előtt. A nemkívánt gyermek ügye - bár életét még mindig megszakíthatták volna - egy genetikus tudomására jutott, aki haladéktalanul értesítette gyermektelen amerikai pacienseit az örökbefogadás lehetőségéről. És a furcsa gépezet működni kezdett. Az amerikai házaspár pillanatok alatt hazánkban termett, megismerkedtek, a biológiai mamával, az egészségügyi vizsgálatok eredményeivel, ellenőrizték a mama kilenc éves kislányát is (értelmi képesség, fizikai adottságok), majd igent mondtak. Beszerezték a papa lemondó nyilatkozatát és jelentős összeget hagytak itt az asszony orvosi és egyéb költségeire. Következő színhely: valahol az Egyesült Államokban, egy kertvárosi utcában örömmel üdvözli a zöldséges a felpócolt hasú háziasszonyt, s sok-sok boldogságot kíván a rég várt nagy eseményhez. Ugyanígy a postás, a szomszédasszony, és egyáltalán mindenki, aki előtt a titok titok kell maradjon. A póc nő és egyre nő, Budapestre pedig megérkeznek a fényképek a berendezett gyerekszobáról, a kertről, persze, cím vagy egyéb pontosabb meghatározás nélkül. Megindulnak a tolófájások. A szülészetről telefonálnak a genetikushoz, majd ő a leendő szülőknek. Úgy tűnik, nem lesz semmi komplikáció. A minden titokkal körülfont élet néhány óra múltán férfiúként sír fel. Most először és utoljára még megmutatják őt édesanyjának. Ez az utolsó lehetősége, hogy meggondolja a róla való végleges lemondást. De nem gondolja meg. Nemhiába tördelték hát mindezidáig ujjaikat az örökbefogadók. A gyermek gyönyörű, a férj féltő gondoskodással öleli át feleségét, a szívük a torkukban ver. Néhány utolsó hivatalos simítás: a gyermek amerikai születési anyakönyve, mely igazolja, hogy ez a fiú a lehetőségek hazájában született, ottani állampolgár, szülei ettől a pillanattól az örökbefogadók. A biológiai anya csak azután vehette föl a számára közjegyzőnél letétbe helyezett háromszázezer forintot, ha már repülőre szállt gyermeke is. S bár ez az emberke nagy valószínűséggel soha nem fogja tudni, hogy ő magyar, s hogy kik a szülei, és az édesanyja sem érdeklődhet hogyléte felől soha többé, mégis szabad utat kapott egy élet ilyen áron M. ÉS AZ ÖN CSALÁDJA? Mennyivel könnyebb a törököknek! sóhajt fel negyvenöt éves férfi ismerősöm, aki 19 évi rendezett családi élet után szerelmes lett, olyannyira, hogy el is költözött feleségétől és két szép gyermekétől. A gyerekek egy cukrászdái habos sütemény mellett úgy nyilatkoztak az ügyről: ciki, apa. Majd megkérdezték: és mikor jössz haza? Biztos nem is sejtik, hogy 1994. a Család Nemzetközi Éve. De vajon sejtik-e ugyanezt az egymásnak eső muzulmánok és síiták, vagy az éhezéstől horpadtra apadt afrikai anyák? Egyáltalán, kinek is, és miért találták ki vajon ezt az egészet? A szakembereknek persze. Márpedig ők nem azon gondolkoznak, hogy a család, mint olyan, miért is jó, hanem az ellenkezőjén, ami pedig azt jelenti, hogy a családok helyzete rossz. Azaz valami nagy hiba lehet, mert egyre másra menekülnek belőle, akik egyszer belekóstoltak. Tisztelet a kivételnek, és a kitartó- aknak. És a gyerekeknek, akik a legjobban megszenvedik ezt az egész kalamajkát. Kerületünkben az elmúlt évben pontosan 2967 ilyen gyermek született. Nem hiszem, hogy bármelyikük is mentesül a család viszontagságaitól. Persze vannak kis viszontagságok és nagyok, sőt vannak olyanok is, amelyek egyenesen hasznára vannak a felcseperedőnek. Németh Csilla, a Gyermekjóléti Szolgálat megbízott vezetője, és munkatársai az óvodákból, iskolákból kapnak információkat egy-egy problémás gyerekről. Ha túlzottan agresszív, vagy éppen félős, ha ún. kezelhetetlen, vagy indokolatlanul sokat hiányzik.- A pedagógusokkal történt beszélgetések után felkeressük a családokat, és megpróbálunk segíteni - beszél a szolgálat munkájáról Németh Csilla. Gondozott családjaink száma 470, és nyugodtan számíthatunk mindenhol átlagosan 3-4 gyereket.- Mennyire lehet mások problémáit megoldani?- Nincsenek kész, befejezett ügyek. Együtt kell tartani egy családot, ha csak lehet. A nagycsaládok, a csonka családok nehezen követik az inflációt, a legtöbb gondot a váratlanul beálló munkanélküliség, az elszegényedés okozza. Olyasmik történnek meg egy családban, amiket szégyellnek az emberek. A személyes beszélgetések során azonban megnyílnak, s mi segítünk megtalálni az utat a megoldáshoz, segítő kezet nyújtunk ott, ahol már úgy érezték, nincs semmi kapaszkodó. Sokszor sikerül megelőznünk egy olyan stádium bekövetkeztét, amikor már gyámhatósági eljárás venné kezdetét. De ezek a kapcsolatok sosem záródnak le igazán, csak elkopnak, majd idővel, ha újra probléma vetődik fel, felelevenednek. Aki itt dolgozik, annak egészen pici eredményekkel is be kell érnie. Életformákat gyökeresen megváltoztatni nem lehet, pénzt, ruhát adni nem tudunk, viszont készséggel válaszolunk minden megkeresésre, hiszen tudjuk jól, hogy sokszor annyi is elég, hogy valahol valaki meghallgatásra találjon. Az öngyilkosságok legtöbbjéről kimutatható, hogy csupán jelzés kívánt lenni a környezet felé, amely közönnyel viseltetett iránta.- Miért vállalta ezt a munkát? ,- Azelőtt a gyámhatóságon dolgoztam, ahol nagyon meg volt kötve a kezem. Szigorúan paragrafusokhoz igazított hatósági intézkedéseket tehettem, és éreztem, hogy nem csak erre van szükség.- Talán az Ön életében is történi valami, ami húsz éve a gyerekek és családok megsegítésére sarkallja.- Hiába is tagadnám. No, de kinek nincs nehézsége az életében? Tudomásul kell venni, hogy bizonyos helyzetekben segítségre szorulunk. Segítséget nyújtani pedig csak az tud, aki azt elfogadni is képes. • Mérész 14
