Ferencváros, 1993 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1993. január / 1. szám
Pro és kontra Ezt az expót nem lehet megcsinálni Ezt az expót meg kell csinálni Kérem az Olvasót, ne várjon az alábbiakban holmi vitathatatlan szakmai érvelést sem az egyik, sem a másik álláspont mellett Jelen sorok írója, nem lévén a világkiállítások tudora, sőt bennfentes sem a döntésekre hivatottak szűk körében, csupán töprengéseit igyekszik megosztani Önökkel. Sajtótájékoztatókon, parlamenti vitákban volt jelen, és olvassa az újságokat. Innen minden tudománya expóügyekben. Amikor úgy másfél éve nekiszegezték a kérdést, pártolja- e vagy ellenzi a világkiállítást, széttárta a karját. Maga sem tudta, mit gondoljon. Az érveken múlik - válaszolta -, melyek lesznek meggyőzőbbek. A kérdés mindenesetre elgondolkodtatott - nem kicsi a tét, jó lenne legalább önmagámmal dűlőre jutni. Gyalogos lévén, elkezdtem más szemmel nézni a várost: úgy mint egy leendő világbemutató színhelyét. Még csak nem is a külső kerületekkel kezdtem, hanem legbelül, a Belvárossal. Eldobott csikkek a Váci utcán, a szeméttartók alkalmatlanok befogadásukra, valutaüzérek csoportja, remény- vesztett szendvicsemberek, népi kézimunkákat áruló asszonyok, harsány kazettaárusok, zenélő bohóc és az elmaradhatatlan portrérajzolók. Azután a VI., a VII. és a Vili., majd a IX. kerület. Járdán parkoló autók, bűz, elegáns márványportál és fedúcolt tűzfalak, az üzletet körbepingáló friss festés és málló vakolat, csurgó eresz, gödrös járda, hepehupás úttest. Itt csőtörés, ott gázszivárgás, elöntött pince, kutyaürülék, ápolt park, összetört padok, kátyúk és új aszfalt. Egy tétova, a változásokba belekábult, kiutat kereső város képe. Budapest élni akar, ha megélnie nem is mindig sikerül. Nincsenek illúzióim. Mindez vonzhatja a gazdag világvárosok kiszámítható látványába beleunt nyugati turistát. A változatosság kedvéért elmúlatja az időt rázós, kockaköves útjainkon döcögve, ebédjére egy órát is várakozva, toalettjeink állapotát látva legfeljebb a Nagy Keleti Utazás hősiességének borzongását éli át. Olvashattunk már a barbár korok hangulatát és életkörülményeit visszaidéző túrák sikeréről a módosabb világutazók körében. Csakhát ezt akarjuk-e? Elvisel-e agyonzsúfolt fővárosunk, az ország százezernyi vendéget? Reprezentánsai lehetünk-e az expó témájául kitűzött legújabbkori kommunikációnak? Egyáltalán: velünk, budapesti polgárokkal vagy nélkülünk készül ez a rendezvény? Politikusok, gazdászok és vállalkozók vitáznak nevünkben. Az országgyűlés törvényben mondta ki: legyen világkiállítás. Punktum. Barsiné Pataky Etelka, akkoriban még csupán a fővárosi önkormányzat MDF frakciója nevében sajtótájékoztatón jelentette ki: a világkiállítást nem lehet a főváros ellenében megrendezni. Később kiderült: lehet. Igaz, Budapest önkormányzata beadta a derekát, bizonyos feltételekkel. Ezek legfontosabbika, hogy ne az adófizetők pénzéből, ne a város kasszájából, hanem vállalkozási alapon ren- Itt lesz az expó? dezzék meg. Az azóta expófőbiztossá kinevezett címzetes államtitkár-asszony ama bizonyos sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy ha nem lesz világkiállítás, akkor az elmaradt haszonért az ellenzők kell viseljék a felelősséget. A közgazdaságtudomány ismeri és képes számszerűsíteni is ennek nagyságát. Ellenvetéssel éltem: vajon kalkulálnak-e az elmaradt kár összegével is, ha netán nem válna be a döntés? A válasz kitérő volt. Megfontolandónak tűnt azonban a megrendezéspártiak érvelése: egy ilyen attrakció vonzza a külföldi beruházókat, több tízezer embernek teremt munkaalkalmat, s többségüknek nemcsak átmenetileg, a létesítmények zöme itt marad, végre tőkéhez juthatunk a nélkülözhetetlen infrasrtukturális és kommunális beruházások - utak, hidak, csatornák stb. - számára, kóstolót kaphatunk a modem technika és szolgáltatások elképesztő választékából. Többek között ezekkel az előnyökkel indokolta Békési László, volt pénzügyminiszter a szocialista párt egyértelmű igenjét, az egyetlen támogató szavazatot az ellenzék táborából. A törvény az törvény - az SZDSZ, ha feltartott kezekkel is, de megadta magát. A főváros is felállította a maga expóirodáját. Teltek, múltak a hetek, hónapok, de az előkészítő munkálatokról egyetlen konkrétum sem látott napvilágot. Annyi kiderült, hogy úgymond az eddigi előkészületek hibásak és hiányosak voltak, rendezetlen és feleslegesen kifizetett számlák halmaza maradt Baráth Etele utódjára. A Világkiállítási Programiroda és a főváros között, finoman szólva, a- kadozott a párbeszéd, bizonytalan volt a kiállítási helyszín, a téma, a finanszírozás. A Világkiállítási Tanács az érintettek bevonásával lett hivatva áthidalni a vélt vagy valós ellentéteket, megindult a párbeszéd. Úgy tűnt a dolgok lassan, de egyenesbe jutnak. Ahogy azonban a "titokról” fellebbent a fátyol, kiderült, hogy az események nem az év elején hozott expó-törvény szellemében alakulnak Az éleződő feszültségekről Kristóf László, Budapest expóbiztosa és Demszky Gábor főpolgármester nyilatkozatai, majd a Világkiállítási Alapról a parlamentben kirobbant vita tudósítottak. Az indulatokat az 1993-as költségvetés tervezete váltotta ki. Nevezetesen az a módosítás, hogy a személyi jövedelemadón az eddigi fele-fele arány helyett 1993-ban 70-30 százalékban osztozik az állam és az önkormányzatok. A kisebb rész marad az utóbbiaké. Budapest főpolgármestere - miután nem jutott dűlőre a pénzügyminiszterrel - úgy vélekedett, hogy "ezt az expót nem lehet megcsinálni ".. Nem épülhet meg a Lágymányosi híd, nem hosszabbítható meg Dél-Buda és Rákospalota felé a metróvonal, nem bővülhet a csatornahálózat és nem javulhat a vízellátás. Az az illúzió, hogy a világkiállítás magántőkéből megvalósítható, végleg szertefoszlott - jelentette ki. A vállalkozói befektetéseket állami pénzekből képtelenség pótolni, ha lesz 1996-ban expó, azt a költségvetés fogja fizetni. Hasonlóképpen látja a helyzetet az MSZP is, ezért állt el a rendezvény támogatásától. Pál László képviselő úgy látja, hogy a kormány ráadásul a törvényben előírtakkal ellentétben minden döntést magához von, és a kormánybiztos kezébe ad. Nemcsak a jelenlegi, hanem a jövendő kormányok költségvetését is megterheli a kiadásokkal. Korábbi igenjük ezért mára határozott nemmé lett. Kristóf László, a főváros expóbiztosa pedig úgy Ítéli meg, nekik csak a statiszta szerepe jut. A pesszimista jóslatokra, az aggályokra szinte a- zonnal reagáltak az országos gazdasági érdekképviseletek, többek között a Magyar Gazdasági Kamara, a Vállakozók Országos Szövetsége, a Kereskedők Országos Szövetsége. Nyilatkozatuk leszögezi, hogy ezek a vélekedések elbizonytalanítják a széles közvéle8
