Ferencváros, 1991 (2. évfolyam, 1. szám, 1. évfolyam, 1-5. szám)

1991. november / 4. szám

Ez egy 70 millió dolláros be­ruházás, tehát 20-30 millió forinton nem érdemes huza- kodnunkéskockáztatnunka cég jó hírét. — Hogyan lehetne meg­nyugtatni azokat, akiket za­var az építkezés okozta fel­fordulás? A panasz teljesen jogos. Az építkezés sajnos zajjal, piszokkal, porral jár. Meg­nyugtatásul talán az szol­gál, hogy 1993-ban elké­szül a Ferencvárosban egyedülállóan szép, kor­szerű létesítmény, egy ke­reskedelmi központ kb. 500 férőhelyes földalatti garázzsal, a földszinten üz­letekkel, amely egyaránt szolgálja majd a helyi lako­sok és az itt dolgozók ké­nyelmét is. Egy jó hír margójára Két hónappal ezelőtt ad­tuk hírül, hogy rövidesen (1992-ben) elkészül az Ist­ván telefonközpont. A cikk megjelenése óta bőven volt dolga a szerkesztőség postá­sának; a borítékba zárt üze­netekből arról értesültünk, sokan örülnek az épülő új lé­tesítménynek, ám szeretnék tudni, telefonigényüket hol jelenthetik be. Válaszunk: a leendő előfizetőknek a Fe- rencközpontot kell megke­resniük és igényüket ott elő­adni. Néhány levélírónk arról panaszkodik, hogy az új vo­nalak kiépítése miatt a ke­rület egyes részein alig le­het közlekedni, néhol a jár­da mindkét oldalát egy­szerre bontják fel a kivite­lezők. Olvasóink kérésére kérdeztük meg a Posta Táv­beszélő Beruházási Irodá­jának illetékeseit, vajon mi az oka a jogos panaszok­nak. Megtudtuk, hogy a Lónyay utcában az Önkor­mányzat jóváhagyásával bontották fel egyszerre a járda mindkét oldalát. Az Önkormányzat valószínűleg azért engedélyezte a kényel­metlen megoldást, mert a rossz állapotú járdákat rö- vedesen fel kellett volna újí­tani és így a kábelfektetéssel új járda is készülhetett az egész utcában. A „munka­gödröket” a kivitelezők igyekeznek minél előbb be­temetni, de az aszfaltozást csak nagyobb szakaszon ér­demes egyszerre elvégezni, takarékossági okokból. Saj­nos néhány helyen az árkok hosszabb ideig is nyitva vol­tak, ennek anyaghiány volt az oka. Beszélgetésünk idején — október végén — az Üllői úton végzik a kábelek telepí­tését, itt minden esetben es­tére betemetik a gödröket. A Beruházási Iroda veze­tői ígérik, lapunkat rend­szeresen tájékoztatni fog­ják; mikor, melyik utcában tervezik a járdák felbontá­sát. —kleer— Az Önkormányzat rövidesen pályázatot hirdet a kibérelhető — nem lakás célú helyiségekről. Eddigi listánk a következő: 2 , , Alapterület/m rendeltetés, fekves, szint, a helyiség címe 2 144m műhely utcai pince 45 m2 műhely utcai pince 53 m2 raktár utcai pince 62 nr raktár udvari földszinti 52 m2 raktár udvari pince 25 m2 raktár udvari alagsori 142 m2 óvóhely udvari pince 32 m2 műhely udvari pince 24 m2 műhely udvari földszinti 73 m2 raktár utcai pince 10 m2 udvari fölszinti 44 m udvari pmce 114 m2 műhely udvari pince 89 m2 raktár utcai pince 42 m2 raktár utcai pince 67 m2 raktár utcai pince 100 m2 műhely utcai pince 78 m2 raktár utcai pince 49 m2 raktár utcai pince 28 m2 műhely utcai alagsori 14 m2 műhely udvari földszinti 62 m2 raktár utcai alagsori 9 inraktár utcai földszinti 84 m2 utcai 53 m2 udvari pince 69 m2 műhely utcai pince 25 m2 műhely utcai fölszinti 20 m2 üzlet utcai földszinti 9 m2 üzlet utcai földszinti 15 m2 raktár utcai földszinti Balázs B. u. 28/b. Czuczoru. 10. Lenhosséku. 31. Toronyház u. 3. Ferenc krt. 44. Lenhosséku. 39. Üllői út 111. Balázs B.u. 14. Márton u. 37. Márton u. 8/b. Viola u. 26. Ráday u. 47. Üllői út 61. Ferenc krt. 27. Márton u. 5/a. Bokréta u. 23. Földváry u. 3. Lenhosséku. 21. Telepy u. 2/c. Berzenczeyu. 11. Telepy u. 21. Márton u. 8/b. Aszódi út 21. Illatos út 5/a. Gabona u. 4. Viola u. 37/a. Viola u. 3. Fszt. 6. Vendel u. 34. Aszódi u. 11. Viola u. 20. 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom