Ferencváros, 1991 (2. évfolyam, 1. szám, 1. évfolyam, 1-5. szám)

1991. november / 4. szám

KELL A JÓ SZAKMUNKÁS

A Gubacsi út és a Timót utca sarkán, szemben az ötvenhatos forradalomban hírnevet szerzett laktanyával, valaha modemnek szánt épületegyüttes dacol az idővel. A kerítésen belül, iskolaépületek, tanműhelyek, sportpályák sütkéreznek a bágyadt napfényben. Az utca felől a bejáratnál arasznyi betűkhirde- tik: Bordás András Szakmunkásképző Intézet. A név a magyar történelem legsötétebb, munkásnyúzó korát idézi — összekapcsolva a szakmunkásképzés intézményével, a jelenben zajló változásoknak nem éppen optimista megoldását sejteti. (Bordás András (1921- 1956) csepeli sztahanovista vasesztergályos. 1953-ban Munka Vöröszászló Érdemrendet, 1954-ben Kossuth-dí- jat kapott. Több száz százalékos „teljesítményeivel” kihívta munkatársai gyűlöletét, 1956 októberében a népharag áldozata lett.) Az intézet terveiről, a szakmunkáképzés válságáról, a megnyugtatómegoldás lehetőségeiről, a továbblépés irányáról szeretnénk olvasóinkat tájékoztatni. Beszélgetőpartnerünk: dr. Paál Tamás igazgató úr.

—Hadd mondjam el gyorsan, hogy a tantestület már megtalálta az új névadónkat. Szüi Kálmánról van szó, a századfordulón a Műegyetem rektora volt, az Akadémia tagja, a Természettudományi Társaság alapító tagja, aki a humán és a műszaki tudományban egyaránt kimagaslót alkotott. A választáshoz Ráday Mihály személyesen gratulált.

— Ön ez év áprilisától kinevezett igazgató. Van-e kapcsolat az igazgatóváltás és a rendszerváltás között?

— Ha most arra gondol, hogy a régi vezetés a hagyományos kommunista szakmunkásképzés, a „szovjet” nevelés irányvonalát képviselte, akkor azt mondom, hogy nem. Az iskolát még 1949-ben alapítoták, Rákosi Mátyás Ifjúmunkás Város néven, kőkemény bolsevik-militarista szellemű MTH-s, Iparitanulóképző Intézet volt, ezt a jellegét lényegében a hetvenes évek végéig meg is tartotta. Éppen Nagy Sándor, a volt igazgató működése nyomán vált ez az intézmény egy emberarcú, gyerekközpontú iskolává, ő vezette be a hároméves képzés mellé a négyéves, érettségit adó középiskolai formát. Munkáját egyformán elismerték szakmai körökben és a mostani tanári karban, ő jelenleg is nálunk dolgozik, a gépész munkaközösség vezetője.

Az iskola 4,7 hektáron terül el, az elméleti oktatási épületben 24 nagy és 10 kis tantermünk van, a tanműhelyben háromszáz főt tudunk foglalkoztatni.

A kollégiumban majdnem kétszáz férőhely várja a gyerekeket, a parkban labdarúgópálya, körülötte atlétikai pálya van, valamint két röplabda és kosár- labdapálya, egy tornacsarnok. Az uszodánk tönkrement.

1170 tanulóból 500 szakmunkástanuló, több mint 600 a szakközépiskolás, illetve a technikus. Két ágazatnak szolgáljuk ki az utánpótlásigényét: a gépgyártástechnológiának, a gépi forgácsolásnak, illetve a csőszerelőiparnak. Mindkét területen a fent említett oktatási formák, tehát a hároméves szakmunkásképzés és a négyéves, érettségit adó szakközépiskola mellé most fejlesztettük ki az ötéves technikusi képzést. Az oktatott szakmák a fentieknek megfelelően alakulnak: tehát a gépi forgácsolás minden fajtája, de kovács, hegesztő, lakatos, sőt dísz- műlakatos szakkörünk is működik. A csőszerelők víz- gáz- és központi fűtésszerelők lesznek. Szakoktatóink száma 28, a tanári kar pedig 64 főből áll.

— Bárkivel beszélgetek, rögtön a nehéz anyagi helyzet kerül terítékre. Önöknél ez nem első kérdés?

— Lehetne, de mi segítünk magunkon. Előállítunk két fajta esztergagépet, az öntvények kivételével minden alkatrészt mi készítünk elő, a szerelő- műhelyek pedig a kész terméket szerelik össze. A gyártmányunkat esztergályos tanulók képzésére használják az egész országban. Rentábilisettől ugyan nem lesz az intézetünk, de üy módon sokat enyhítünk az anyagi gondjainkon. Emellett az anyagiakon kívül a gyerekeknek értelmes, hasznos munkát és gyakorlatot biztosíthatunk.

— Ha pedagógiánál tartunk, Ön mint a legilletékesebb, aki a problémát legközelebbről látja, mivel magyarázza a szakmunkásképzés válságát?

— Nem hiszem, hogy mint oktatási forma, ez a hároméves képzés járhatatlan út lenne. Viszont így, együtt az általános iskola csődjével, bizony mi is szenvedünk. Konkrétan arra gondolok, hogy az általános iskola nem teljesíti a maga deklarálta elvárásokat. írni, olvasni alig tudó gyerekeket enged ki, akik nemhogy a szögfüggvényeket nem értik, de összeadni és kivonni sem tudnak, az osztásról nem is szólva. A gondolataikat nem tudják kifejezni, kommunikációra képtelenek. Ezzel nem akarom a felelősséget áthárítani, de körülbelül egy teljes évet veszítünk azzal, hogy az általános iskola képesség- fejlesztő feladatát teljes egészében átvesszük. Pontosan nem tudom megmondani, hogy müyen előnyre tenne szert egy olyan tanuló, aki már képességeivel adekvát tudással érkezne, mert Uyen kontrollcsoportunk nincs.

— Az általános iskola viszont olyan, amilyen, és szerintem tíz éven belül nem is fog megváltozni. Önöknek addig is a követelményeknek megfelelő szakembereket kell produkálni, ellenkező esetben az elmaradás behozhatatlan lesz. Mit próbálnak tenni az adott helyzetben?

— Először is tájékozódunk a világ változásairól. Pontosan emiatt, felvettük a kapcsolatot egy holland oktatási céggel, akik nálunk megrendezik egy úgynevezett eurokvalifikációs vizsgát. A legjobb középiskolás végzős hallgatóink vettek részt rajta, mindannyian beváltak. 20 munkaórás vizsga volt, a I manuális készség mellett meghatározó szerepe volt az intellektusnak. Mi ezt a vizsgát megmérettetésnek vettük, hogy egyáltalán mihez tartsuk magunkat. Bebizonyosodott számunkra, hogy Európában igény van a hagyományos értelemben vett szakmunkásra. Viszont olyan képességet követelnek tőle, melyet nálunk, az eddigi képzéssel elérni nem tudunk. Bebizonyosodott, hogy ha meg akarunk jelenni a piacon — márpedig ez a cél —, egy sor műszaki és pedagógiai feltételt kell teremtenünk, melyeket egyelőre nem tudunk produkálni.

Amit a tíz évről mondott, azt én nem osztom. Az érdekeltségi rendszer olyan „keményedést” okoz, hogy az iskolák, a családok előbb-utóbb felismerik; az iskolai munka tartalmában nem az ott eltöltött idő, az egymás után le-1 darált évek számítanak, hanem végre tétje lesz a tudásnak és a képességeknek, ezek a kategóriák felértékelődnek. A magánvállalkozók megjelenése is ez irányba hat. Én ezt a tíz évet mindössze néhány évre tenném.

—Mindezt önerőből akarják el érni?

— Részben igen. Ha vál tani akarunk, nagyobb beruházásra lesz szükségünk. Modern vezérlésű oktatógépekre, a gyártmányok korszerűsítésére, modern mérőbázisra, melyet önerőből nem tudunk létrehozni. Megoldásképpen önálló pályázat-figyelő szolgálatot indítottunk, nyertünk is többször, legutoljára ötmilliót. Részt veszünk továbbá egy világbanki programban, már van új termékünk is, remélem, megvalósítjuk elképzeléseinket.

—Amihez mi is a legjobbakat kívánjuk. Köszönöm a beszélgetést.

—hm—

8