Ferencváros, 1987 (12. évfolyam, 1-4. szám)

1987. november / 3-4. szám

újságokra mutatva: - Milyen újságok ezek?

Kérdések özöne következett— a nagy októberről, a polgárháború eseményeiről, a magyar forradalmárok szerepéről, amelyek alaposan vizsgáztató jellegűek voltak. Minthogy mindenre választ adtam, a parancsnok nevetve átölelt, majd asztalhoz ültetett, teával és kenyérrel kínált.

Reggel a parancsnok a pár kilométerre lévő helység vasútállomására kísértetett, ahonnan két nap múlva Szmolenszken át megérkeztem Moszkvába.

Történelmi falait megpillanat- va, oldódni kezdett az a nagy feszültség, amelyet a nehéz út alatt éreztem. A zsúfolt villamosok egyikére felkapaszkodva értem a város belsejébe, s a kedves, mozgalmas Tverszkáján keresztül rövid idő alatt a Drezda-szállóhoz értem.' Néhány perc múlva beléptem a „Szocialista Forradalom” jól ismert szerkesztőségébe.

Nagy volt a meglepetés és az öröm, amikor közöltem, hogy a párt üdvözletét és üzenetét hoztam Budapestről Leninnek. Rud- nyánszky elvtárs rögtön határozott: „Azonnal megyünk a Kremlbe, Lenin elvtárshoz — mondotta —, de előbb odatelefonálok.”

Noha külsőm magán viselte a kalandos út minden jelét, most a tisztálkodásra nem gondolhattam. A fontos megbízatás mielőbbi teljesítése tartott lázban. Autóba ültünk, és 15 perc múlva a Kreml jól ismert udvarán át tartottuk a Lenin által lakott épület felé. Egyszerű, keskeny lépcsők vezettek lakosztályához.

Kitárult előttem dolgozószobájának ajtaja, és én, a fiatal forradalmárok rajongó szeretetével ott álltam Lenin előtt. Élénk mozdulattal kelt fel karosszékéből, íróasztala mellől, felém jött, kezet szorított velem, majd szívélyes melegséggel karon fogott:

— Szagyisz, tovaris Németi!

Az íróasztala melletti másik karosszékbe ültetett. A megillető- déstől nem tudtam megszólalni, csak néztem, bámultam magas

homlokát, amely mögött a nagy eszmék megszülettek. De az a közvetlenség és barátságos hang, ahogy érdeklődött utam részletei iránt, pillanatok alatt megszüntette elfogódottságomat, és hol orosz, hol meg német nyelven vázoltam utazásomat. Lenin tapasztalva, hogy mindkét nyelvet gyengén beszélem, tolmácsért telefonált.

Nem tudom, ki volt, de gyorsan, simán fordított, így beszámolómat utazásomról néhány perc alatt befejeztem. Lenin azután, jegyzettömbjét maga elé téve, így szólt:

— Kérem, elvtárs, mondja el minél részletesebben, lehetőleg időrendben, hogyan alakult a politikai és mozgalmi helyzet, az Uraszov elvtárs által küldött üzenet óta Magyarországon.

Közel két órán át tartó beszámolómban elmondtam az otthoni szervezkedési és politikai eseményeket. Lenin nem szakította meg az előadásomat. Élénk tekintetét rám szegezve, nagy figyelemmel hallgatta a tolmácsot, s gyakran jegyzett az előtte fekvő tömb lapjaira.

Azzal fejeztem bejelentésemet, hogy pártunk irányításával a forradalmi munkásság és katonaság felkészült arra, hogy megfelelő időben szocialista forradalom útján megdöntse a burzsoázia uralmát.

Ezután elővettem a magammal hozott Vörös lóságokat. Lenin nagy érdeklődéssel forgatta azokat, miközben egyre ismételte: „Béla Kun!” Kereste Kun elvtárs cikkeit. A cikkek nem voltak aláírva, de tudtam, hogy kik írták és együttesen lapoztunk a Kun elvtárs által írottakra.

Miközben Lenin, a tolmács segítségével a lapokat szemlélte, kérdéseket intézett hozzám, és megjegyezte: „Érdekel a fiatal forradalmárok véleménye.” Megkérdezte, hogy otthon milyen mozgalmi feladatot kaptam. Közöltem, hogy többnyire a vidéki munkásság és parasztság között folytatok felvilágosító, és forradalmi szervező munkát. Mire Lenin így szólt:

— Ha az elvtárs köztük dolgozik, mondja el, hogy a parasztság miként fogadta mozgalmukat, mit várnak tőle? — Majd kiegészítette a kérdést:

— Mennyi lehet országukban a szegényparasztok száma?

— A szegényparasztok számát statisztikailag nem ismerem — válaszoltam —, de úgy vélem, számuk több mint két és félmÜlió. Minden paraszt a föld szerelmese, és mozgalmunktól a földkérdés megoldását váiják.

— Igen — mondotta Lenin —, meg kell nyerni őket.

A fáradtság egyre jobban erőt vett rajtam, de Lenin újabb kérdést tett fel:

— Mi a véleménye: lehet-e a történtek után a szociáldemokratákkal együtt dolgozniuk?

Határozottan válaszoltam: „Abban nemigen bízhatunk.” Válaszom után Lenin erősen vizsgálódva rám tekintett, és így szólt:

— Németi elvtárs, ön már igen fáradt lehet.

Erre nem válaszoltam. Lenin a tolmácsot a szomszéd szobában várakozó Rudnyánszky elvtárshoz küldte, akit felkért, hogy orvossal vizsgáltasson meg, s beszámolómat a moszkvai magyar elvtársak előtt csak két nap múlva tarthatom meg.

Lenin hozzám lépett, és kezét nyújtva, elvtársi melegséggel elbúcsúzott.

Mély megindultsággal hagytam el Lenin dolgozószobáját, majd a Kremlt, amelyhez annyi szép emlék fűzött. Mélységesen éreztem, hogy Leninnek tett jelentésem életem legnagyobb, legbecsesebb élménye marad.”

A PÁRT ÉLET 1987/7. számában cikk jelent meg KÖRNYEZET- VÉDELEM ES HELYI POLITIKA címmel. A cikk szerzője: Csányi Klára, a IX. kerületi párt- bizottság első titkára.

2

FERENCVÁROS