Ferencváros, 1982 (7. évfolyam, 1. szám)

1982. augusztus / 1. szám

Tizenöt év szolgálatban

Parancsnok. Megpróbáljuk elképzelni. Markáns arc, kemény tekintet, tiszteletet parancsoló termet . . . Mert ideálokban gondolkodunk.

Herczeg Ferenc, a IX. kerületi munkásőr zászlóalj parancsnoka másféle alkat. Halk szavú, szelíd pillantású. Orvosnak, mérnöknek, közgazdásznak inkább elfogadja bárki.

— Az is vagyok, közgazdász - mondta beszélgetésünk elején. Hogy miért lettem mégis fegyveres ember, parancsnok? így alakult. Még egyetemista koromban lettem munkásőr. 1968 óta szolgálok. Nem akartam hívatásos lenni, de tizenöt év, az tizenöt év. Az ember a lábában, az izmaiban cipeli a gyakorlatok fáradtságát. Emlékszik egy-egy sete-suta pülanatára, amikor valaki a régiek közül segített. Amikor befogadták, amikor először érezte, hogy tartozik valahova. Az évek teltek és az ember rájött: ez a közösségvállalás hosszú időre szól, mert először érezte, hogy tartozik valahova. Az évek teltek és az ember rájött: ez a közösségvállalás hosszú időre szól, mert ide nemcsak gyakorlatra, szolgálatba jár az ember. Itt nevelik, formálják, alakítják. És örül, hogy itt lehet. ..

Az ember felteszi magának a kérdést: meddig? Aztán mások is felteszik: hogyan? És belül igent mond a sok emlék, az együvé tartozás . . . Hát így lettem én parancsnok a IX. kerületben.

— Tudta, mit vállal?

— Tudtam! Parancsnok voltam már sok éve. A zászlóalj törzsben dolgoztam. Ismertem a munkásőröket, szinte minden kerületi vezetőt. Megtisztelő volt, amikor rám gondoltak és megkérdezték: vállalnám-e.

— Segítették?

— Igen, mindenki segített. A kerületi pártbizottság, a budapesti parancsnokság egyengette a kezdeti lépéseimet. Rendkívül sokat jelentett számomra az „előd”, Oravecz Ferenc elvtárs támogatása is. önbizalmat adtak vele, hogy hittek bennem: meg tudom csinálni.- Mióta csinálja?- 1981. október 1. óta. Tanuló vezető vagyok a magam módján. Tanulom az új helyzetet. Tanulom az embereket és tanulom önmagamat. A legizgalmasabb számomra az: mit tudok elérni, mit tudok kihozni saját munkámból.- Mit gondol, a környezete elfogadja?- Azt hiszem, igen. Velük dolgoztam sok éven keresztül. Az ő emberi, bajtársi tulajdonságaik megismerése ösztönzött elsősorban arra, hogy igent mondjak a nagy kérdésre. Hogy mivel bizonyítom? Talán azzal, hogy elfogadják az elképzeléseimet, hogy elhiszik nekem: jó lesz úgy, ahogyan terveztem, mondtam.- Siker, kudarc?- Volt már ez is, az is. Pár hónappal a munkásőrség megalakulásának negyedszázados évfordulója előtt lettem parancsnok. Már nekem kellett értékelnem a múltat és meg kellett fogalmaznom a jövő feladatait. Januárban, a 25. évfordulóra emlékező egységgyűlésen - 120 egykori alapító jelenlétében — „vizsgáztam” és sikerült, úgy érzem.

A kerületi párt végrehajtó bizottság értékelte a munkánkat. Beszámolómat, értékelésemet, terveimet, amit elmondtam a testület előtt, elfogadták. Kezdő parancsnokként akarhatok-e ennél többet?- Jut-e ideje a családra, kikapcsolódásra?- Alig, alig. Bár a szolgálatban töltött tizenöt év alatt a feleségem - mint minden munkásőr feleség — már megszokta: az én itteni elfoglaltságom javarészt a szabad időre esik. Most mégis teljesen új helyzet teremtődött. Ha hét végeken, szabad időben van foglalkozás, gyakorlat, hivatásos helyettesemmel együtt nekünk ott kell lennünk.

Három lányom van. Sokszor hiányzóm nekik, ők meg nekem. Kimaradok a családi elfoglaltságok, időtöltések legtöbbjéből. A feleségem nagyon sokat vállal magára azért, hogy zavartalanul működjön a gépezet, ne érezze a hiányomat a család.

— Milyen a zászlóalj?

— öndicséret lenne, ha csak jót mondanék róla. Mégis azt kell mondjam: kiváló iskola, jó közösség. Az emberi kapcsolatok formálódásának számos szép példáját tudom felsorolni, ami bizonyítja: életre szóló barátságok szövődnek itt.

— Jönnek-e a fiatalok?

— Jönnek! Generációk élnek és nevelődnek egymás mellett. Hatnak egymásra, tanulnak egymástól. Az alapítók sajnos egyre kevesebben vannak. Hiányzik az ő személyes példájuk. Vöröskatonák, hősök sokan akadtak közöttük. Akik mögöttük következnek más korban nőttek fel. Megint másban a fiatalok.

— Milyen céljai, elképzelései vannak?

— Sokat kell nekem is tanulnom. Meg kell ismernem a hivatásom minden olyan teendőjét, „titkát”, amire korábban talán kevesebb figyelmet fordítottam.

Mélyebben és odaadóbban kell megismerkednem kerületünkkel is. A munkahelyi, lakóterületi gondok és eredmények nem függetlenek a munkásőrségtől, szolgálati tevékenységünk feltételeit jelentik.

— Mit tart a legfontosabbnak saját munkájában?

— A jó és elvszerű emberi kapcsolatok kialakítását és ápolását. Parancsnoki munkámmal is szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy a munkásőrök új nemzedékei az alapítókhoz hasonló áldozatvállalással, elkötelezettséggel és eredménnyel szolgálják népünket, védjék hazánk szocialista vívmányait.- N. T. l

N

épgazdaságunk VI. ötéves tervéhez kapcsolódó kormányprogramban megfogalmazódott a hulladékok és másodlagos nyersanyagok begyűjtése, hasznosítása is. Nézzük, hogyan valósult meg ez a gyakorlatban, egy vállalaton belül. Ez esetben a Magyar Gyapjúfonó- és Szövőgyárban, ahol a témáról György István vezér- igazgatóval beszélgettünk.

— Mikor kezdett foglalkozni a vállalat a hulladékok hasznosításával?- Vállalatunk az 1973-74-ben kidolgozott hosszútávú stratégiájában megtervezte a kártoltfonal és szövetgyártás növelését, a gyapjúszakma ezen ágának újraélesztését. A termelés egyenletes növekedésével mód nyílt arra is, hogy a másodlagos nyersanyagok, hulladékok egy részét műszaki textíliák céljára hasznosítsuk.- Hogyan alakult a későbbiek során a másodlagos nyersanyagok felhasználása?- Az 1980-as felhívások és határozatok megjelenése után kibővítettük ezt a tevékenységet a ruházati gyapjúszövetek gyártására is. Szintén a 80-as évben szabályoztuk, gyáregységenként, a hulladék gyűjtésének és felhasználásának folyamatát. Demecseri gyárunkban a meglévő berendezéseket újítással átalakítottuk és felszereltünk egy hulladéknemesítő gépcsoportot. Az elért eredmények alapján ez a

Tízmillió forint

részleg 1981-ben tovább bővült, ugyancsak használt hulladék regeneráló gépekkel. így valamennyi gyáregységünkből Demecserbe kerül az összegyűjtött hulladék, ahol feldolgozzuk és részben az ottani, részben pedig az albertfalvi gyár kártoltfonodájának alapanyagát képezi.

— Úgy tudom, hogy más vállalatok hulladékát is hasznosítják?

— Ez így igaz. 1979 előtt még mi is eladtuk a hulladékot, mégpedig igen alacsony áron, holott ezek valóban nemes anyagokat tartalmaztak. Ez is ok volt arra, hogy áttérjünk a gazdaságosabb anyagkihasználásra, illetve felhasználásra. 1980-ban pedig olyan szépen fejlődtünk, hogy már társvállalatoktól is vásároltunk szalag és előfonal hulladékot, mintegy 100 tonnát.

— Az előző évben milyen mennyiséget dolgoztak fel és mit készítettek a hulladékokból?

— 1979-től a fésűsfonalakhoz összesen 16,1 a kártoltfonalakhoz 1193,2 tonna hulladékot dolgoztunk fel. A növekvő hulladékmeny- nyiséggel egyidejűleg csökkent a műszaki textília gyártása és nőtt a

4

FERENCVÁROS