Ferencváros, 1982 (7. évfolyam, 1. szám)
1982. augusztus / 1. szám
Ferencváros A IX. KERÜLETI TANÁCS ÉS A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------V II. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1982. AUGUSZTUS Mi is a béke? Ha hirtelen felelnünk kell a kérdésre, zavarba jövünk. Aztán szép lassan összeillesztjük a mozaikot: a béke az, amit közel negyven éve megszoktunk. A béke az, hogy csak a rádióból, televízióból, az újságokból értesülünk a más földrészeken dúló háborúkról. Látjuk, halljuk, olvassuk, mégis nehezen hisszük el, hogy máshol emberek halnak meg bombáktól, fegyverek golyóitól. Ezek a háborúk olyan távoliak és olyan valószínűtlenek a számunkra, hogy kételkedünk benne: egyszer nálunk is megtörténhet hasonló. És érezzük, nem lehetetlen. Nemzedékek élnek egymás mellett, akik nem ugyanazt tudják a háborúról. Akik megélték a legutóbbi vüágháborút már sokat felejtettek a szörnyűségekből, de a csontjaikban, a szemük recehártyáján örökre ott maradt a pusztulástól való rettegés, az iszonyat a halál látványától. A gyermekeiknek, unokáiknak csak emlékeikről tudnak mesélni, de nem adhatják át a közvetlen élményt. Talán jobb is így. ök, a felnövekvő nemzedékek már beleszülettek a békébe, az új nyugalom állapotába. Másként gondolkodnak a múltról, amiről csak hallottak, olvastak. Ök a jelenre, a jövőre összpontosítják figyelmüket és hiszik: megépül, létrejön mindaz, amit közösen elterveztünk, amit ők maguknak elképzeltek. Ez a kor olyan, hogy minden lehetséges. Az emberiség mérhetetlenül nagy léptekkel haladhat előre a természet törvényeinek Békés életet akarunk! megismerésében, de el is pusztíthatja önmagát néhány óra alatt. Ennek a pokoli ellentmondásnak az árnyékában élünk közel négy évtizede, miközben a fegyverek egyre nagyobb tömege halmozódik fel körülöttünk. A világban több mint húszmülió katona áll fegyverben, ötvenmillió tudós, katonai szakember és politikus dolgozik a katonai eszközök felhasználásának kitervelésén. A már meglévő fegyverekkel az emberiség tizenhétszeresen képes önmagát és a föld teljes élővilágát kipusztítani. Riasztó lehetőségek ezek. Mindennapi beszélgetéseinkben gyakorta szóba kerül: vajon képesek leszünk-e megállítani az emberiséget a katasztrófa felé vezető úton! Mit tehet egy-egy ember a maga helyén a veszélyek elhárításáért? Az első és legfontosabb dolog az, hogy mi nem vagyunk egyedül. A szocialista országok mindegyike azonos célért: a nukleáris világháború megakadályozásáért dolgozik. Sok szövetségesünk van a vüágban. Elsősorban azoknak a munkásoknak a segítségére számíthatunk, akik a fejlett tőkésországokban békemeneteket szerveznek, százezrével tüntetnek az atomhalál, a fegyverkezés ellen. Számíthatunk azokra a polgári reálpolitikusokra, értelmiségiekre, akik felismerték, mekkora veszélybe sodródhat az emberiség, ha nem tud megálljt parancsolni a fegyverkezés híveinek. Velünk vannak a fejlődő világban élő százmilliók, akiknek jövője attól is függ, mennyivel kevesebbet költ a világ fegyverkezésre, mennyivel többet élelmiszer termelésre, tiszta ivóvíz előállítására, járványok és népbetegségek leküzdésére. Sokan vagyunk és nagyon sokat tudunk tenni. Nem szabad hallgatnunk, szembe kell szállnunk a pusztulásra spekulálókkal, a fegyvereken meggazdagodni akarókkal. Az egyes ember akkor tesz a legtöbbet a célokért, ha a maga helyén, a maga munkájában helyt áll, ha segít növelni az erőnket. Ez az erő nemcsak fegyvert, hanem jobb terméket, eredményesebb munkát is jelent a mi oldalunkon. A mi erőnk az egységes fellépésben is rejlik. Ha szorosan együttműködünk a testvérországokkal és más szövetségeseinkkel a világban, meg tudjuk védelmezni önmagunkat és az emberiséget a legrosszabbtól. Ezért emeltek szót kerületünkben nagyon sokan a májusi békehónap rendezvényein. A világ országainak többsége legutóbb az ENSZ II. Rendkívüli Leszerelési Ülésszakán a béke, a fegyverek megsemmisítése mellett szállt síkra. Akaratuk az emberiség többségének kívánságát fejezte ki. Hisszük, hogy valóra is tudjuk váltani! _ „éti _ Együtt a ferencvárosiakkal beszélgetés Varga J. Lászlóval a kerületi pártbizottság titkárával — A pártbizottság tapasztalatai szerint a munkahelyeken folyó politikai nevelőmunka elég eredményes és hatékony-e ahhoz, hogy minden dolgozó ember pontosan értse a saját feladatát és szerepét? — Komoly, sokoldalú kérdés ez ahhoz, hogy válaszomban csak az egyéni ismereteimre építsek. De van kollektív tapasztalat és értékelés, amit a kerületi PB fogalmazott meg. Ez a kiindulópont biztosabb az olvasó számára is. — Az üzemi, intézményi pártszervezetek egyre eredményesebb politikai nevelőmunkát végeznek területükön. A gazdasági vezetőkkel, más politikai szervezetekkel együttműködve sikerrel dolgoznak azért, hogy egyre többen ismerjék fel az egyéni érdekeik és a nagy társadalmi célok közötti összefüggéseket. Munkájukat dicséri, hogy mind többen tudnak kapcsolatot teremteni a politikai cél és a gyakorlati feladatok között. Ezzel természetesen nem akarom azt állítani, hogy már mindenki mindent pontosan ért. Az eredmények ellenére is azt mondom, hogy még sokat kell dolgozni azért, hogy az egyes emberek, csoportok, munkahelyi kollektívák világosan felismerjék a maguk szerepét, lehetőségét és kötelességét a nagy egészben, megtalálják a helyüket a gazdasági folyamatokban és ezek a felismerések határozzák meg a cselekvésüket. Manapság szinte már rutinszerűen ismételgetünk olyan közgazdasági fogalmakat, amelyek döntően befolyásolják az életünket. Intenzív fejlődés, mérsékelt növekedési ütem, takarékosabb gazdálkodás, jobb minőségű termék, helytállás a piacokon, az életszínvonal megőrzése . . . Mindezek szorosan összetartoznak. Tudjuk is mindannyian, mégis, mikor a napi gyakorlatban szembe kerülünk egyik vagy másik összetevőjével kiderül rólunk, nem egészen értjük, mindannyiunknak személy szerint miért kell nagyobb erőfeszítéssel dolgoznunk, amikor még nem is olyan régen a korábbi tempónk is jó volt. Szóval: a napi cselekvéseinkben azért mindannyian olyanok vagyunk még, amilyenné egy korábbi - kicsit ,.kényelmesebb” — korszakban formálódtunk. Ezért is töpreng azon a kerületi pártmozgalom, hogy az az elméletben régen ismert kölcsönhatás, ami a gazdaság, a politika és a tudatunk között működik, a napi dolgainkban is jól szuperáljon. — Mit tart a jelenlegi időszak legfontosabb feladatának a politikai munkában? — Az emberek megnyerését, meggyőzését. Persze, ez így nagy leegyszerűsítés. Minden esemény, eredmény vagy kudarc meg- tervezői és végrehajtói az emberek. Minden munkahelyen gondolkodnak, döntenek, dolgoznak és elfáradnak. Az eredmények mégsem egyformák. Meggyőződésem, hogy az egyes emberek, csoportok felkészültségétől, helyzetfelismerő képességétől, adottságaitól, és lelkiismeretétől, valamint az objektív tényezőktől együttesen függ, hogy kinek (Folytatás a oldalon)
