A Ferencváros, 1973 (1. szám)

1973. február

(Jő/níőlatők az íi%(útriLnlőtrél

Kettős évfordulót ünnepiünk mi, ferencvárosiak az 1972-es és 1973-as esztendőben. Az első évforduló ünnepi emlékezés, a második — a közelebbi — a tények rögzítésének és az új elhatározásoknak az ünnepe.

Emlékezünk, hogy száznyolcvan évvel ezelőtt Vit- messer Mátyás városkapitány és tanácsnok társai kérelmet továbbítnak „ö Királyi Fenségének és a Nagyméltóságú Helytartótanácsnak”, miszerint „Néhány kebelbeli lakosnak... Ö Legszentebb Fenségéhez intézett kérését, hogy a Kecskeméti kapu előtti külváros örök emlékezetül a király legmagasabb nevéről, mostantól Ferencvárosnak neveztessen”, és 1972. december hó 4-től — miután „Ö Legszentebb Fensége méltózta- tott a kérelmezők kérését kegyesen jóváhagyni” — kerületünket FERENCVÁROS-nak nevezik.

Ünnepelünk, mert száz évvel ezelőtt Pestet, Budát és Óbudát egyesítették. Az 1872/73-as év dátuma elsősorban a főváros, de az egész ország számára is rendkívül jelentős, mert ekkor teremtődik meg a lehetőség csak igazán Budapest valóban nagyvárossá fejlődésének útja előtt.

Az egyesítés ideje a Ferencvárost még a belvároshoz felzárkózni igyekvő városrészként találja. Ekkor kezdődik a Fővámház (ma közgazdaságtudományi egyetem) valamint a Temető (Mester) utcai iskola (a mai Teleky Blanka szakközépiskola) építése, ekkor adják át rendeltetésének a Marhavágóhidat, továbbá „Az 1849—49-iki rokkant honvédeknek hálás elismerésül a nemzet egyesei” jóvoltából felavatják és megnyitják a Soroksári úton a honvédmenházat, és a Két Nyúl (Szamuely) utcában Gregersen Guilbrand uram — a Norvégiából származó, Pest város építésében és iparának megteremtésében jeleskedő ácsmester, aki munkásságáért később magyar nemességet és magas kitüntetést kap — házat épít tizenkilenc gyermeket számláló családja számára, mintegy jelet adva az egyre jobban iparosodó Ferencvárosban is, a további jelentős magánházak építésére.

Száznyolcvan esztendő nagy idő, de a múlt távlatának léptékével mérve a száz év sem sokkal kevesebb ennél. A város egyesítésétől eltelt időnek különös szép - sége, hogy abból közel három évtized a mi munkánkat jelzi, azt az utat mutatja, amelyet a felszabadulás óta eredményekben, de olykor balsikerek közepette is megtettünk.

Minden évforduló az ünnep mellett számvetés is kissé. Az új tervek is mindig mérlegelő számvetésben fogannak. A centenárium ezért valamennyiünk mértéktartó, a szorgos hétköznapok eredményével jelzett, számot vető és mérlegelő ünnepe. A centenárium alkalmából az ország lakossága is Budapestre tekint. A főváros dolgozói mellett a megyék, a vidék lakossága nyújtja most felénk jó szándékkal segítő kezét és vállalnak részt Budapest szépítésében, fejlesztésében. Jóleső érzés fővárosunk és még szűkebb pátriánk — kerületünk — rendezésének, építésének részese lenni. Ebben az időben a romok eltakarításától az újjáépítésen át napjainkig, valamennyiünk összefogásának, törekvésének, munkálkodásának vonjuk meg a mérlegét. Várospolitikai elképzeléseink megvalósítása, a tervszerű kerületfejlesztés sok gond, de még több gondoskodás között valósul meg. Mindez azt igazolja, hogy rajongással és ezért nagy felelősséggel szeretjük városunkat, ezt az igazán szép, a külföldiek minden elismerését újra és újra kivívó Budapestet.

Minden új létesítmény átadása külön is büszkeség számunkra. Ügy érezzük — és joggal érezhetjük —, hogy ismét hozzájárultunk tudásunkkal és munkánkkal — néha lemondások árán is — Budapest fejlesztéséhez. Ez tesszük a továbbiakban is, ez a centenáriumhoz méltó leglényegesebb Ígéretünk.

Xz.

3