Keresztyén Igazság, 1938, 1944
1938. október / 10. szám
384 Ebben a mindenfelől bezáruló, melianikus világképben, az emberi szellem kezdte magát rosszul érezni. Fojtogatta a levegő. Végül is egy, mai kultúránk egész felületét és alapjait rengésbe hozó lázadásban tört ki. A pszihoanalizis, a századvég irodalmi különcei, a szellemtörténet, az új német tudomány és egzisztenciális filozófia stb. ennek a rengésnek csak egyes, kollektiv jelenségei, valójában minden mai ember lelkében megindult ez a folyamat. A gazdasági életben a változás, a munka és a magántulajdon új értelmezésben jelentkezik. Az ember nem akar gépalkatrész lenni, mindig kis részletmunkát végezni. Legmagasabbrendű öntudatával akar résztvenni munkájában, amelybe beleviszi sajátos egyéniségét. A kertész és cipész épúgy lehet művész, mint a költő és szobrász, csak az alakítandó anyagjuk más. A tulajdonjog tekintetében eddig két alternatívát ismertek: minden a közé, az egyén a köznek kiszolgáltatott hivatalnoka, mindenre kész katonája, — vagy a magántulajdon szentség. A mi korunk keresi a kettő közötti középutat, amely igaz, hogy nem olyan kitaposott és oly könnyen megtalálható, mint a másik kettő, de megvan. A vállalkozások hűbérisége, a munkabizomány ez, amelyben az egyén a köznek felelős, szabad vállalkozó s mint ilyen, egy kollektív tervgazdaság kötöttségébe illeszkedik. A szociáliz- mus harcaiban nagyobb munkabért követelt, de nem emberibb munkát, a termelő eszközök köztulajdonba vételét követelte, de a személyiség elbürokratizálódását nemcsak fenntartotta, de még fokozta. Ugyanaz az értékrendszere, mint a kapitalizmusé, csak más előjellel. Ma is időszerű gondolatai bele vannak kövesedve a múlt század elavult, mennyiségi és mehanikus világképébe, ez a magyarázata a fasizmusokkal szemben való térvesztésének. Európában ezekben az eszmékben kifejezett új világ és új életberendezés nagy kísérletére három állam is felajánlotta magát: Oroszország, Olaszország és Németország, mindhármuk kísérlete torzszülés. Magyarországnak, Németh László szerint, ma az a hivatása, hogy a szocializmusnak ezt a magasabb XX. századi formáját, a minőségszocializmust valósítsa meg. Ezzel nemcsak önmagát tartja fenn Középeurópa viharzónájában, de betölti európai misz- szióját. Nemcsak az elosztás reformjára van szükség, hanem először belső reformra; új, megújult emberekre. Ez utóbbi nélkül minden reform hiábavaló, sőt veszedelmes is, károsabb, mintha minden maradna a régiben. A nagybirtokra való településből hamarosan ugyanolyan egykéző, rossz értelemben elpolgáriasult kisbirtokosság lenne, mint a mostani. Megtörténhetik, hogy a bankok nyakán rothadó földeket veszi meg az állam telepités céljaira. Különben pedig annyi föld nincs az országban, hogy minden igénylőnek jutna, a nincsteleneket ezért nem csupán a felszabaduló nagybirtokra, hanem a minőségtermelésbe kell telepíteni. Európa és a magunk szégyene, hogy a feudalizmus maradványai nálunk maradtak meg legtovább, de ezt a szégyent most javunkra fordíthatnánk: nem földosztás kell és törpebirto-
