Képes Hét, 1930 (3. évfolyam, 1-7. szám - Prágai Magyar Hírlap március-novemberi melléklete)
1930-01-12 / 2. szám - Bródi Lili: Fátyol az utcán
lés megy a földre: Az expedíció az északi szélesség 87. fokán, a keleti hosszúság 24. fokán van. Már indul is egy földi őrrakéta, amely expedíció mellett esik le, felveszi az expedíció tagjait. Mindnyájan megmenekültek. A bolygórakéta tudósa felkeresi a földnek eddig ismeretlen vidékeit távcsövén. Pontosan rárajzólja a térképre a Kalahári sivatagnak, a Szaharának, az arábiai Nefudnak azokat a részeit, amelyeken idáig ember nem járt . . . Most egy hajó vihartölcsér felé közeledik. Fényjel vág elébe, rakéta küldte. Irányt változtass! Egy más hajó az elmeríilés előtt van. Rádiója elpusztult, nem tud segélyt kérni. Pedig a közelében van egy nagy óceánjáró. Az óceánjáróra hirtelen fényjel érkezik, kap a rakétáról. Megkapja a síilyedő hajó pontos helyzetét és már teljes gőzzel szalad a megadott irányban. De mi történik ott? Búvárruhába öltözött emberek dolgoznak. Két álló rakéta között különös dróthálót feszítenek ki. A drótháló szemeit fénylő ércbádoggal töltik ki. Óriási tükör készül, amelynek terjedelme öt hektár. A tükör egybegyűjti a nap sugarait és mint hatalmas fókusz, ezt a sugárnyalábot rávetiti a földre, az Arktisz vidékére. A sarki jég és a hó olvadni kezd. A Spitzbergák felé vezető útról eltűnik a jégkéreg, a tenger egész éven át hajózható. A sarki szigetek mesés kincsei, a sok kitűnő szén, amely több és jobb minőségű az angol szénnél is, a vas, ólom, réz és egyéb ásványos kincsek, könnyen és olcsón kerülnek déli vidékre. A sarki vidéken idáig csak zuzmó és moha tenyészett és csak néhány rénszarvast, meg eszkimót tengethetett el a föld, úgy hogy itt a népsűrűséget nem négyzetkilométerként mérik, hanem egy emberhez számítják a négyzetkilométerek százait. Most a föld művelhetővé válik, egy hektárnyi tükör három hektárnyi sarki földet tesz müvelhetővé. Egyszerre benépesülnek az eddig lakatlan, óriási területek és háromszor annyi ember fér el a földön, mint amennyi a század elején élt. A rakéta-tükrök pedig állandóan sugározzák a fényt és a meleget. A sugarak gyógyítják a betegeket, megszüntetik a kártékony tavaszi és őszi éjjeli fagyokat, napsugár-tengerben fürdik a föld. Az ember erőt vett a természeten . . . Ilyen játékos kombinációkat tárgyalnak egészen komolyan a rakétarepülés szakemberei. Egy körülmény azonban nagyon figyelemre méltó. Goddard professzor, aki Oberthhel egyidőben a rakéta-repülés eszméjét Amerikában felvetette és kísérleteit megkezdette, azóta ezt a problémát agyonhallgatja. Mintha az amerikai külügyi és hadügyi hivatalnak szerepe volna ebben a nagy hallgatásban. Mert figyelembe kell venni, hogy a rakétával nemcsak jeget lehet olvasztani, hanem minden lőporraktárt a légbe lehet röpíteni. A rakétának óriási hadügyi jelentősége lenne. Ha az ember nem is utazhatik majd rakétán, ha a kísérletek csupán arra a szerény eredményre vezetnek, hogy sikerülni fog kisebb rakéta-tipusokat, amelyeket önműködő és regisztráló tudományos készülékekkel szerelnek fel, nagy magasságokban kilőni és ezek vissza is hullanak, már akkor is óriási tudományos eredményekhez jutott az emberiség, mert megismeri a légkörnek azokat a régióit, amelyek az emberi megismerés lehetőségein idáig kívül estek. A pilóta-ballonok 27 kilométer magasságból hoztak hűeket, a rakéta talán a légkör határáig is eljuthat, oda, ahol a világitó felhők szállanak és oda, ahonnan az északi fény csodálatos függönye zuhan alá, mint a legpazarabb színházi kortina. FÁTYOL AZ UTCÁN Fátyol megy az utcán, parfőmös, könynyü fátyol libeg púderes arcocska előtt. Fátyol fölött a háztetőkön antenna leng, fátyol mellett az utcán autótülök üvölt, fátyoltól jobbra beszélőfilmplakát ordít, fátyoltól balra a Dolgozó Nők Világszövetségének gyűléséről harsog a rádió. Fátyol fütyöl mindenre és élvezi a feltámadást. Hová megy fátyol? Netán úrnőjének apró lábacskái elhagyott mellékutca felé tipegnek, hol is a keztyüs kezecskék bérkocsit intenek magukhoz a gázlámpa alatt s fojtott hangon diszkrét budai lakcimet mond be a kocsisnak a szájacska? S honnan jött fátyol? RozsaSzinü budoár könnyáztatott párnái közül, ahol vad és szakállas férj megnemértésébe fűlt a sejtelem? Ki lát a női lélek mélyére a körúton? * Kartársnő, parfőmös, fátyolos bűbáj, ne ezzel kezdd, ne ezzel a ravasz, szépítő, olcsó kis ronggyal inditsad el a régi női reneszánszát, ne növeszd szimbólummá a széttéphető, álcázó rongyot, ne ezt nö_ veszd szimbólummá, kartársnő. A karcsú francia uraknak a párisi Citében fogalmuk sincsen arról, hogy fátyolos, uszályos divat - ellenforradalmukat te halálos komolyan veszed, mert arról nincs fogalmuk azoknak az uraknak, hogy micsoda lefojtott tornádókat szabadit fel a női világ lélek mélyén a pettyezett, selymes pici tüli, a lágy, az omló, a gyönyörű uszály. Ma még csak kellék, parányi és széttéphető. . . vigyázz, kartársnő, akaszd belé a körmödet, szakítsd el, tépd le a visszaváltozásra kész arcod elől, tépjed le, lépj rá és gyorsan, gyorsan, sürgősen nevesd ki, mert holnapra szimbólummá nő, ha hagyod. * Nevess, mondj rá viccet, amig szokatlan és furcsa előtted, mert holnapra megszokod és akkor késő lesz már. Nagyon puhán cirógat, nagyon parfőmös, nagyon veszélyes kis rongy ez ám, kartársnő, nem nekünk való. Mi lesz, ha olcsó varázsa rádtapad s parfőmös mérge az agyadig ér, mi lesz? Mi lesz, ha dolgozó napjaid szürke láza előtt ott lebeg ő a vadonatúj, ez az ősrégi kellék és vadonatúj és ősrégi vágyakat lobbant fel női fantáziád kialudt tűzhelyein? Ülsz az irodában és Íróasztalodtól felnézel a fogas felé, ahol ez a pettyezett, lenge rongy hullik le a kalapodról és egyszerre szörnyű számtömeg lesz a boldog „önálló munkakörből“ és idegen gépszörny lesz a kattogó, barátságos irógépkutya. Leng a fátyol a fogason, emelgeti, meglebbenti a hivatali vaskályha meleg áramlata . ... jó volna most otthon ülni puha diványsarokban, ernyős lámpa alatt . . . édes Csajkovszkij mellett merengni zongoránál . . . asszonyos, gazdag tükörasztal előtt lustán és illatosán fodrász kezére várni... jó volna sokáig aludni reggel és csipkepongyolában kitölteni a teát a csillogó asztalnál, jó volna úgy élni, olyan finoman, olyan fátyolosán, olyan gondtalan, elkényeztetett, kacér és könynyű asszonyéletet, amilyet csak Greta Garbó meg Clara Bow élnek a társadalmi drámák első felvonásában a mozilepedőn. * A mellékutcákban középvilágitás van s a jó sofőr érthetően visszaismétli a diszkrét lakcímeket; a szakállas, vad férjnek régen borotvált arca van már s oly szimpatikus szegény, amikor gyerekhangon pénzt kér cigarettára hitvesétől. Olyan nyílt, olyan világos, olyan keservesen őszinte lett a világ, kartársnő, hidd el nekem, nem illik ebbe a világba az a pettyezett tüli az orrod előtt. Ne akarj te itt átlátszó, ravasz kis titkokat kitenyészteni, de nec fájjon a szived a kényelemes asszonyéletért sem, hidd el, kartársnő, nem érdemes. A rózsaszínű budoárhoz nem a lovagnak van kulcsa, hanem az albérlőnek, mert ki van adva albérletbe a rózsaszínű budoár s csipkepongyola helyett leánykori pettyes batiszt is jó kabát alatt, ha a nagyságos asszony a csarnokba megy. Ne hidd el a fátyol meséit, a fátyol Ígérgetését, ne mondd azt nekem sóhajtva, hogy hidd el, drágám, a férfiaknak démon kell és gyötrés kell és titok, ne mond ezt a fátyoltól és uj divattól és a barátnőd férjhezmeneteletől elszédült kartársnő, térj magadhoz, emeld fel a fátylat és nézz ki az okos szemeddel a világba, amelyről annyit tanultál, tudtál, gondolkoztál s amelyet meg tud változtatni, butára tud leegyszerűsíteni, el tud homályositani égy gyűszűben elférő parányi rongy. * Komolyan kell venni, sajnos, mert a hozzáértők azt mondják, hogy a vadonatúj nő jövetelét jelzi a parfőmös tüll-zászló a körúton. Jön a vadonatúj nő — mOndják —, jön a drága, nőies, vadonatúj, aki megint tizennyolcéves korában fog férjhezmenni, nem fog beleszólni a férje ügyeibe, olyan nőies, olyan arányos lesz a kis csacsi, hogy az igazi férfinak már előre repes a szive, ha arra gondol, milyen bol
