Képes Hét, 1930 (3. évfolyam, 1-7. szám - Prágai Magyar Hírlap március-novemberi melléklete)

1930-02-09 / 6. szám - Vozári Dezső: Lélek a serpenyőben - Surányi Miklós: És mégsem véletlen!...

Milyen jó, hogy a véletlen néha jól elintézi azt, amit mi elrontottunk.

Ezalatt egy pillanatig sem vette le szemét a gyönyörű látványosságról.

Ez is tiszta szerencse, hogy ilyent is láttam és hogy éppen most jöttem rá arra, milyen lélekboritó hatással van rám egy igazán szép leány. Szerencse. Szerencsés véletlen. Talán éppen ez az az impresszió, amely megment egy ostoba, elhamarkodott és bűnös lépéstől. Nem. Azt hiszem, hogy nem házasodom meg. Miért? Anyagilag nincs szükségem rá. Még mindig tisztességgel visszavonulhatok. Még megmenthetem a függetlenségemet.. . hogy egyszer, talán egy ilyen gyönyörű teremtésben igazán és egy életre szóló tartóssággal beleszerethessek.

Mindez egy pillanat alatt rohant át Benedek agyán, szinte öntudatlanul, valami csodálatos igézet, valami hipnotikus erő hatása alatt.

Szerelem? Nem. Azon már régen túl volt, hogy elhigyje: valakit meg lehet szeretni az első látásra, az első benvomás kábulata alatt. Hirtelen eszébe jutott a saját tétele: a véletlen néha összesodor két embert, de hogy ez a két ember egymás mellett is maradjon, az nem véletlen dolga. Hogy szerelmessé lett volna abba az ismeretlen leánvba! Ilyen ostobaságra nem gondol, de az bizonyos, hogy a leány szépsége, üdesége, finom és bájos nőiessége meghozta a kedvét, felvillanyozta és öntudatra ébresztette férfiúi illúzióit. Van még szép és szeretni való nő a világon, érdemes még foglalkozni velük . . . érezte, hogy fiatal, hogy még tele van illúziókkal, hogy szó sincs csömörről vagy rezignációról, tehát nem szabad könnyelműen eldobni magától az élet szépségeit és halálos bűn volna bebörtönöznie magát egy érdekházasság rabságába.

Felébredt és kigyult a fantáziája és lángra lobbant benne az élet és a fiatalság pislogó mécsese. Szép az élet, szép a szerelem és ő még nem mond le a boldogságról. . .

Ebbe a leányba például szerelmes tudnék lenni és ezért — azt hiszem — fel tudnék áldozni mindent a világon. Ezt érezte Benedek Gábor ott az ajtófüggöny mögött a mennyasszonya házánál, eljegyzése napján. És hozzá tette: Meg fogom tudni, hogy ki ez a leány.

Kilépett a függönyök közül és a szalonba az uj vendégek felé indult.

Ebben a pillanatban velőtrázó sikoltással ugrott fel Klárika, aztán visszaroskadt a székre, onnan lecsúszott és elterült a földön.

Mindenki az ájult leányka felé rohant, az asszonyok orvosért kiabáltak hisztériás rémületükben, a férfiak felugráltak a chemin-asztal mellől, egyszerre vad összevissza futkozás támadt a termekben. Klárika mamája a kezét tördelve zokogott halotthalványan, mozdulatlanul elnyúlt leánya fölött, csak Lujza néni őrizte meg lélekjelenetét és félrelökve mindenkit Klárika mellől, elkiáltotta magát:

— Levegőt! Nyissák ki az ablakokat.

Aztán lehajolt, kölnivizes üveget tartva Klárika orra alá és mesterséges lélegzési gyakorlatot végeztetett vele, hogy magához térjen . . .

... így találálkoztak először Klárika és Benedek Gábor, akiket tavaly december elején egymásmellé sodort a véletlen — egy téves telefonkapcsolás alkalmával . . . s akik most másodszor kerültek egymás közelébe a véletlen szeszélyes és vad játékából. ..

VI.

Hat hónap múlva Klárika Benedek Gábor drámairó felesége volt, Lujza tante a császári és királyi alapítványi hölgy csakugyan hordozhatott a lelkében valami régi, romantikus emléket, amely tele volt szerelemmel és szenvedéssel; másként érthetetlen volna, hogy beleegyezett a házasságba és a végrendeletét sem másította meg. Rickenburg Andor báró is belenyugodott a sors intézkedésébe. Benne maradt a hadsereg kötelékében s most azon gom dolkodik, hogy adósságai miatt mégis előbb-utóbb megházasodik. Eleinte bolond tréfának tartotta, de most már nem talál benne semmi lehetetlent, hogy feleségül kéri a dúsgazdag Várossy Adélt.

Klárika nem végezte el az egyetemet és nem szerezte meg a tanári diplomát. Beköltözött Gábor garzonlakásába, a szomszédos négy szobát is kibérelték és ott ragyogó müvésztanyát rendeztek be a maguk számára. A mézeshetek után sok látogatást tettek és nyílt házat tartottak. Péntek volt a fogadónapjuk s az ötórai teáikon gyakran megjelent az a szépkezü asszony is, akiről azt suttogták, hogy valamikor Gábor múzsája volt. Klárika is hallott egyet-mást erről a regényről, de csak mosolygott az emberek szennyes fantáziáján. Ő nem tudta elképzelni, hogy Gábor valaha is meg tudott volna csókolni asszonyszemélyt mást, mint őt. Tudta, hogy az ura elég viharos és tarka-barka regényéletet élt: tudta, de nem hitte el. Gábor olyan komoly és imponáló ember volt, olyan fenséges magasságban állt a többi férfi fölött. .. olyan hűséges és tiszta volt a szerelmében —- igen, Gábor nemcsak az ura, a szerelmese, a párja volt, hanem az édesapja is. Ő úgy rajongott érte, olyan alázatos, boldog szerelemmel, mint akkor ott a Somlói-uti kis hálószobájában, a telefonon át folytatott beszélgetések idején, egy gyermekleány égő extázisával.

Huszonkét esztendős nem volt még, amikor Gábor felesége lett s az ura már a negyvenhez volt közel. De Lujza néni, a császári és királyi alapítványi hölgy, azt mondta, hogy ez a korkülömbség az egyetlen enyhítő körülmény Klárika és Gábor házasságában.

Lujza néni szükségesnek tartotta, hogy a házasságban a férfi necsak férje, de apja is legyen a feleségének. Nincs nagyobb szerencsétlenség — szokta mondogatni —, mint amikor két ostoba, izgága, vérmes fantáziájú, türelmetlen és önző szerelmes gyermek kerül össze; abból csak szerelem lehet, de nem lehet boldogság.

— Pedig

a néni azt akarta, hogy Andor felesége legyek, — incselkedett vele Klárika, de Lujza néni nem jött zavarba.

— Csakhogy

ti nem voltatok egymásba szerelmesek. Az más. Szerelem nélkül a fiatalok is jól megférnek egymás mellett a házasságban.

Lujza néninek ilyen különös elvei voltak a szerelem és házasság körül, de 'lehet, hogy az igazság nem is olyan egyszerű és könnyen felfogható, mint ahogy gondolják.

Azt azonban Lujza néni is helyesnek találta, hogy a leány, ha már férjhez megy, korán menjen férjhez.

— Az asszony ugyanis — magyarázgatta—, úgyis hamarább öregszik, a férfi pedig ez alatt fantáziában egyre fiatalodik. És aztán ... valljuk be . . . a legtöbb asszonynak arra is szüksége van, hogy akit szeret, azt csodálja is és féljen tőle. Hogy befejezze a neveléseteket azon a téren, amelyen leány barátnőitek, regényolvasmányaitok és a magatok, zabolátlan képzelete kezdi meg a neveléstekei. Kell, hogy a férfi elég bölcs és tapasztalt legyen ahhoz, hogy megértsen benneteket: akkor kisebb a veszedelem, hogy meg nem értett asszony lesz belőletek.

Gábor és Klárika nagyon boldogok voltak. Klárika kivirult és a városban nem volt vita afelől, hogy ő a társaság legszebb asszonya. Az asszonyok irigyelték, csodálták, utánozták, a férfiak körülrajongták. Gábor is gyönyörű szál ember volt, komoly, okos, nagyszerű férfiú, az irodalommal, amióta megházasodott, csak mellékesen, pihenés és szórakozásképpen foglalkozott, ellenben megtanult gazdálkodni és a nyarat Veszprémmegyében töltötte, ahol a birtoka volt.

(Folyt, köv.)