Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-09-29 / 39. szám - Berkesné Palotai Boris: Bécsi divatrevü
legalább is a szülői előtt — s megszerezte a tudnivalókat onnan, ahonnan megszerezhette. A mai gyermek — hangsúlyozom, hogy mindig az okosan nevelt gyermekről beszélek — nem ezt teszi... Ha nem tud vagy nem ért valamit, odaáll az apja vagy az anyja elé és kérdezősködik. Semmiből sem csinál titkot és problémát s éppen ezért a gondolatai, szavai és cselekedetei sokkal őszintébbek és egyenesebbek. Azok, akik olvasták Jókai Kárpáthy Zoltánját, bizonyára emlékeznek még, hogy a kis Zoltán — aki pedig eszményi alakja a letűnt idők szellemének — már 13—14 éves korában milyen érzelmes és komoly lovagi szolgálatokat teljesített a nők körül. Nos, ma nem a 13-—14, de még a jóval idősebb fiuk sem igen teljesítenek lovagi szolgálatot. Nemcsak azért, mert a komolyabb munka, a több tanulás, az élet gondjainak a közvetlen közelből való szemlélése kissé érdessé és keménnyé teszi a modorukat, hanem azért is, mert a mai fiukat sokkal jobban érdekli a technika fejlődése, az autó, a rádió, a villany osság és a revülés — mint a nő... Ugyanez áll a többi kérdésre is. Az egyetemek és főiskolák statisztikai adatai világosan bebizonyítják, hogy míg azelőtt nem volt ritkaság a 10—15 esztendős őshaUgató sem, addig a mai egyetemi hallgatók 90 százaléka még az ötesztendős fakultások ellenére is megkapja a diplomáját 24 esztendős korára. Pedig a viszonyok és követelményeik hasonlíthatatlanul rosszabbak a régieknél. Ma a szülők helyzete csak kivételesen engedi meg, hogy fiaik jól öltözötten, jól tápláltan, gondtalanul mehessenek az egyetemre. Ehelyett legtöbbjük nélkülöz, menzán étkezik, korrepetál s valószínűleg nagyon kevés van közöttük olyan, aki a régi időben annyira közkeletű fenyegetéssel állhat az apja elé: „kártyáztam becsületszóra ... vagy kifizeted, vagy főbelövöm magamat“. A mai fiatalság nem igen ismeri a kártyát, a pezsgőt, a dorbézolást (legalább is a középosztály gyermekei nem), ma nincs „tombolási időszak“, s a cigány nem alaptalanul sóhajtozik a feketéző és múlnaszörpöző fiatalság láttán, hogy — „vége van a jó világnak“. Ugyanezt mondhatjuk a leányokról is... A mai leány állítólagos legnagyobb hibája, hogy nincs benne naivság, túlságosan önálló és nyitott, látó szemmel megy a házasságba. Az okos és elfogulatlan embereknek, különösen pedig az orvosoknak az a véleménye, hogy ez a helyes, mert a házasság nem lutri s éppen ezért a leánynak tisztában kell lenni a házasság követelményeivel. De mert nem mindenki elfogulatlan és nem mindenki nézi az orvos józan, okos szemével a nő életének ezt a legfontosabb problémáját, nem is lehet mindenkitől azt követelni, hogy belássa, miszerint erre sokkal jobban fel kell készülni, mint egy szigorlatra, mert sokkal több is fordul meg rajta, mint egy nem sikerült szigorlaton. S ettől eltekintve is, az ötven, hatvan év előtt férjhezment leányról sem éppen szükséges elhinni, hogy naivabb volt a mostaninál is, hogy semmit nem tudott az életnek erről a legfontosabb fordulójáról... Éppen eleget tudott... Csak az a baj, hogy nem olyan intelligensen, mint a mai... S mert a legritkább esetben kapta csak a felvilág osztásokat az édesanyjától, meg mert az volt a divat, szendének és tudatlannak tetette magát, s így sikerült azt a látszatot keltenie, mintha az életről táplált fogalmai nem terjednének túl a harisnyastovpoláson és a befőttkészitésen. S véaül az a sokat hánytorgatott önállóság, mely állítólag a nőiesség rovására érvényesül, sem olyan fekete, mint amilyennek festik. Mindenesetre szokatlan azonban azok előtt, akik megszokták, hogy a nőnek soha, ^écsi dioatreoü A bécsi Konzerthausban napokkal az „előadás“ előtt kiakasztják a táblát: minden jegy elkelt! Egy pár ambiciózus újságíró próbált még helyért verekedni, van olyan aki ajánlólevelet visz Madame Krupniknak, ő rendezi ugyanis a revüt — de itt nem használ se protekció, se korrupció (hiába, gemütlich országban vagyunk). Ez a Krupnik, pár évvel aze’őtt közepes konfekció üzlet volt. Ma annyira kifutotta a formáját, úgy benne van a Korban a reklámban, az amerikai tempójú törtetésben — az ember megy az uccán és egyszerre érzi, hogy zümög valami a fejében ,Krupnik, Krupnik — és transparensek verik az idegébe, hogy itt valami történik, az idő méhében Krupnik párisi modelljei szunyádnak. Azt mondják a pénztárnál fejcsóválva: — Ja warum habén Sie nicht vor 4 Wochen Karten gelöst auf so einer Revü? Ilyesmin nem nevetnek Bécsben. Ez nem személyi ügy, nem a lokálpatrióta gőgje, sem branchebeli elfogultság. Hanem egyszerűen olyan szenzáció, mint nálunk például a Tuka-per. Készülni kell rá — hiába. Szóval nyolckor van a Revü. A mannequinek imbolyognak már a csillár alatt, egész konzervatív módon: a vállukat felhúzzák, a könyökükkel mókáznak, tényleg jobban mutat úgy a modell? (Nem lehetne mégis megkockáztatni a természetes mozgást a színpadon?) A mannequinek okosan vannak összevállogatva: csupa típus, amerikai, girltipus tweedköpenyben, vörös mondaíntipus nagy estélyiben, kötelező szőke — baba — fekete moirée délutániban. Kabátban, kosztümban a görcsös szövésű Tweedet favorizálják barna árnyalatoksemmiben se legyen önálló véleménye, hogy legalább húsz helyesírási hibát csináljon levélírás közben és hogy godolkozás nélkül hajtsa meg a fejét az előtt, aki kenyeret ad neki. Igaz, hogy a kenyér nagyon fontos dolog, de viszont az is igaz, hogy a mai lányok jórésze ezt önmaga is megkeresi. Nagyon furcsa volna hát, ha ennek ellenére is a régi akarattalan és tudatlan kis libácskának játszaná ki magát, mikor esetleg tanári katedrája van, vagy orvosi és ügyvédi tanácsokat osztogat. Számtalan érvet lehetne még ebben a kérdésben felsorakoztatni, de a maradi gondolkozásunkat nem győzné meg az sem. Nekik erkölcstelen a mai egészséges divat, ellenszenves a nő, aki egyenlő színvonalon áll a férfival és ellenszenves a fiú, aki nem vacogó fogakkal áll az apja előtt. Pedig régi igazság, hogy nem az emberek szülik az, időt, hanem az idő szüli az embereket. .. Bozzay Margit. ban, mintha a nyári illúziókból menteni akarnának valamit, a lesülést legalább, és az ehhez tartozó tengerpartot, alkonyt, Jansen triót, hotelszobát, jazzbandet, bárt, szóval mindazt a komprimált tündérit amit önagysága nyaralás címen elképzelt magának. A Tweed anyagához visszatérve — Cha nel hozta divatba ezidén ezt a szövést és ezért Chanet-tweednek hívják (nem bírta ki bizonyára, hogy tavaly a Patou egy kék szint kreált) Le-Longnak is van egy anyagja diagonált szövésű ruhaszövet fényeffektussal, nagyon hatáso?, de mindamellett nyugodt és előkelő. A revü fénypontja egy taffet estélyi ruha. Első báli ruha címmel. Oly üde és megható, hogy az ember szerette volna megsimogatni — vagy megvenni. Halványrózsaszin alapon virágok, de nem az az érdekes hatás — hanem szecessziós tarka csokrok nyurga szárakkal. Sok Crepe Romaint látni. Barnán kívül flaschengrün, megy és kék. Egy uj lila is kezd derengeni: Dhaliának hívják... A tavaly oly divatos Velour Imprinée anyagot gyönyörűen imitálják. Persze lényegesen olcsóbb s ezért népszerűbb is. Dela Lupinskaja, egy elragadó orosz színésznő szerepel a revün. Orosz dalokat énekel, aztán németül valamit, oroszos kiejtéssel. Mindenki meghatódik. Könnyeznek. Bizony nehéz az élet. S ki tudja meddig tart? Éppen azért gyorsan le kell stoppolni a modelleket. Azt a sárga gloknisat hárman is akarják. Mert nem lehet tudni, mit hoz a jövő. Milyen szomorúságot, milyen modelleket. Berkesné Palotai Boris.
