Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-09-29 / 39. szám - Berkesné Palotai Boris: Bécsi divatrevü

legalább is a szülői előtt — s meg­szerezte a tudnivalókat onnan, ahon­nan megszerezhette. A mai gyermek — hangsúlyozom, hogy mindig az okosan nevelt gyer­mekről beszélek — nem ezt teszi... Ha nem tud vagy nem ért valamit, odaáll az apja vagy az anyja elé és kérdezősködik. Semmiből sem csinál titkot és problémát s éppen ezért a gondolatai, szavai és cselekedetei sokkal őszintébbek és egyenesebbek. Azok, akik olvasták Jókai Kár­­páthy Zoltánját, bizonyára emlékez­nek még, hogy a kis Zoltán — aki pedig eszményi alakja a letűnt idők szellemének — már 13—14 éves ko­rában milyen érzelmes és komoly lo­vagi szolgálatokat teljesített a nők körül. Nos, ma nem a 13-—14, de még a jóval idősebb fiuk sem igen teljesí­tenek lovagi szolgálatot. Nemcsak azért, mert a komolyabb munka, a több tanulás, az élet gondjainak a közvetlen közelből való szemlélése kissé érdessé és keménnyé teszi a modorukat, hanem azért is, mert a mai fiukat sokkal jobban érdekli a technika fejlődése, az autó, a rádió, a villany osság és a revülés — mint a nő... Ugyanez áll a többi kérdésre is. Az egyetemek és főiskolák statiszti­kai adatai világosan bebizonyítják, hogy míg azelőtt nem volt ritkaság a 10—15 esztendős őshaUgató sem, addig a mai egyetemi hallgatók 90 százaléka még az ötesztendős fakul­tások ellenére is megkapja a diplo­máját 24 esztendős korára. Pedig a viszonyok és követelmé­nyeik hasonlíthatatlanul rosszabbak a régieknél. Ma a szülők helyzete csak kivételesen engedi meg, hogy fiaik jól öltözötten, jól tápláltan, gondtalanul mehessenek az egyetem­re. Ehelyett legtöbbjük nélkülöz, menzán étkezik, korrepetál s való­színűleg nagyon kevés van közöttük olyan, aki a régi időben annyira köz­keletű fenyegetéssel állhat az apja elé: „kártyáztam becsületszóra ... vagy kifizeted, vagy főbelövöm ma­gamat“. A mai fiatalság nem igen ismeri a kártyát, a pezsgőt, a dorbézolást (legalább is a középosztály gyerme­kei nem), ma nincs „tombolási idő­szak“, s a cigány nem alaptalanul sóhajtozik a feketéző és múlnaször­­pöző fiatalság láttán, hogy — „vége van a jó világnak“. Ugyanezt mondhatjuk a leányok­ról is... A mai leány állítólagos leg­nagyobb hibája, hogy nincs benne naivság, túlságosan önálló és nyitott, látó szemmel megy a házasságba. Az okos és elfogulatlan emberek­nek, különösen pedig az orvosoknak az a véleménye, hogy ez a helyes, mert a házasság nem lutri s éppen ezért a leánynak tisztában kell lenni a házasság követelményeivel. De mert nem mindenki elfogulatlan és nem mindenki nézi az orvos józan, okos szemével a nő életének ezt a legfontosabb problémáját, nem is le­het mindenkitől azt követelni, hogy belássa, miszerint erre sokkal jobban fel kell készülni, mint egy szigorlat­ra, mert sokkal több is fordul meg rajta, mint egy nem sikerült szigor­laton. S ettől eltekintve is, az ötven, hat­van év előtt férjhezment leányról sem éppen szükséges elhinni, hogy naivabb volt a mostaninál is, hogy semmit nem tudott az életnek erről a legfontosabb fordulójáról... Éppen eleget tudott... Csak az a baj, hogy nem olyan intelligensen, mint a mai... S mert a legritkább esetben kapta csak a felvilág osztásokat az édesanyjától, meg mert az volt a di­vat, szendének és tudatlannak tetet­te magát, s így sikerült azt a látsza­tot keltenie, mintha az életről táplált fogalmai nem terjednének túl a haris­­nyastovpoláson és a befőttkészitésen. S véaül az a sokat hánytorgatott önállóság, mely állítólag a nőiesség rovására érvényesül, sem olyan feke­te, mint amilyennek festik. Minden­esetre szokatlan azonban azok előtt, akik megszokták, hogy a nőnek soha, ^écsi dioatreoü A bécsi Konzerthausban napokkal az „előadás“ előtt kiakasztják a táblát: minden jegy elkelt! Egy pár ambició­zus újságíró próbált még helyért vere­kedni, van olyan aki ajánlólevelet visz Madame Krupniknak, ő rendezi ugyan­is a revüt — de itt nem használ se pro­tekció, se korrupció (hiába, gemütlich országban vagyunk). Ez a Krupnik, pár évvel aze’őtt köze­pes konfekció üzlet volt. Ma annyira ki­futotta a formáját, úgy benne van a Korban a reklámban, az amerikai tem­pójú törtetésben — az ember megy az uccán és egyszerre érzi, hogy zümög valami a fejében ,Krupnik, Krupnik — és transparensek verik az idegébe, hogy itt valami történik, az idő méhében Krupnik párisi modelljei szunyádnak. Azt mondják a pénztárnál fejcsóvál­va: — Ja warum habén Sie nicht vor 4 Wochen Karten gelöst auf so einer Re­vü? Ilyesmin nem nevetnek Bécsben. Ez nem személyi ügy, nem a lokálpatrióta gőgje, sem branchebeli elfogultság. Ha­nem egyszerűen olyan szenzáció, mint nálunk például a Tuka-per. Készülni kell rá — hiába. Szóval nyolckor van a Revü. A man­­nequinek imbolyognak már a csillár alatt, egész konzervatív módon: a vál­­lukat felhúzzák, a könyökükkel mó­káznak, tényleg jobban mutat úgy a modell? (Nem lehetne mégis megkockáz­tatni a természetes mozgást a színpa­don?) A mannequinek okosan vannak össze­­vállogatva: csupa típus, amerikai, girl­­tipus tweedköpenyben, vörös mondaín­­tipus nagy estélyiben, kötelező szőke — baba — fekete moirée délutániban. Ka­bátban, kosztümban a görcsös szövésű Tweedet favorizálják barna árnyalatok­­semmiben se legyen önálló vélemé­nye, hogy legalább húsz helyesírási hibát csináljon levélírás közben és hogy godolkozás nélkül hajtsa meg a fejét az előtt, aki kenyeret ad neki. Igaz, hogy a kenyér nagyon fontos dolog, de viszont az is igaz, hogy a mai lányok jórésze ezt önmaga is megkeresi. Nagyon furcsa volna hát, ha ennek ellenére is a régi akaratta­­lan és tudatlan kis libácskának ját­­szaná ki magát, mikor esetleg tanári katedrája van, vagy orvosi és ügyvé­di tanácsokat osztogat. Számtalan érvet lehetne még eb­ben a kérdésben felsorakoztatni, de a maradi gondolkozásunkat nem győz­né meg az sem. Nekik erkölcstelen a mai egészséges divat, ellenszenves a nő, aki egyenlő színvonalon áll a fér­fival és ellenszenves a fiú, aki nem vacogó fogakkal áll az apja előtt. Pedig régi igazság, hogy nem az emberek szülik az, időt, hanem az idő szüli az embereket. .. Bozzay Margit. ban, mintha a nyári illúziókból menteni akarnának valamit, a lesülést legalább, és az ehhez tartozó tengerpartot, al­konyt, Jansen triót, hotelszobát, jazz­­bandet, bárt, szóval mindazt a kompri­mált tündérit amit önagysága nyaralás címen elképzelt magának. A Tweed anyagához visszatérve — Cha ­nel hozta divatba ezidén ezt a szövést és ezért Chanet-tweednek hívják (nem bírta ki bizonyára, hogy tavaly a Pa­­tou egy kék szint kreált) Le-Longnak is van egy anyagja diagonált szövésű ruha­szövet fényeffektussal, nagyon hatáso?, de mindamellett nyugodt és előkelő. A revü fénypontja egy taffet estélyi ruha. Első báli ruha címmel. Oly üde és megható, hogy az ember szerette volna megsimogatni — vagy megvenni. Hal­­ványrózsaszin alapon virágok, de nem az az érdekes hatás — hanem szecessziós tarka csokrok nyurga szárakkal. Sok Crepe Romaint látni. Barnán kí­vül flaschengrün, megy és kék. Egy uj lila is kezd derengeni: Dhaliának hív­ják... A tavaly oly divatos Velour Imprinée anyagot gyönyörűen imitálják. Persze lényegesen olcsóbb s ezért népszerűbb is. Dela Lupinskaja, egy elragadó orosz színésznő szerepel a revün. Orosz dalo­kat énekel, aztán németül valamit, oro­szos kiejtéssel. Mindenki meghatódik. Könnyeznek. Bizony nehéz az élet. S ki tudja med­dig tart? Éppen azért gyorsan le kell stoppolni a modelleket. Azt a sárga gloknisat hárman is akar­ják. Mert nem lehet tudni, mit hoz a jövő. Milyen szomorúságot, milyen model­leket. Berkesné Palotai Boris.

Next

/
Oldalképek
Tartalom