Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-04-21 / 16. szám - Szenes Erzsi: Nálamnál jobban… Jaczkó Olgának
Felső kép: A bolgár király Prágában. Masaryk elnök és Boris király a prágai bolgár követség előtt. — Alsó kép: A berlini orosz szentkép-kiállitás legszebb Krisztus-képe. zöld fejecskéi, a búcsúzó verőfény a szürke, sárga, barna és kékes árnyalatoknak sajátságos foltjait, a koratavaszi fénytöréseket e ritka ragyogását festi rájok. És e meleg színek és szintörések között hallgatagon, sötéten állnak a tűlevelű fenyők és hallgatják az eruő nagy hangversenyét. Mert más a mező és más az erdő szava! Amott a pajzán vigság tör ki dalban, emitt a templom áhítata jut kifejezésre. Valahol bent, az erdő szivében, vadgalamb mély bugása szól, az örvösrigó a fa tetején elmélyedve fuvolázza soha nem hallott, soha nem tanult bús melódiáit, a tarka tollú pintyhim a szomszédságban halkan, áhitatosan csicsergi párjának pici szivének meleg érzéseit és messze, túl az erdőn, a nyugtalan vérü kakuk számolja a futó éveket. Hallgatom, önmagamba elmerülve, elhallgatom a rég nem hallott hangokat, nótákat és úgy érzem, hogy a kövek és kőházak nyomott hangulata helyett győztesként egy uj érzés: a tavaszi megújhodás, az uj élet fakadásának melegsége ver gyökeret a szivembe. * A homály egyszínű, szürke síkja köröskörül elnyelt mindent! Keleten, az erdő fölött, sápadtan megjelenik a hold teli korongja. Valakit várok, aki messze vidékről jött és későn, az alkonyati derengésbein kap szárnyra, hogy libegve, hullámzó repüléssel elvonuljon az erdő fái fölött! Valakit várok, aki titokzatosan előbukkan az est sötétülő homályában és lázas izgalommal megremegteti vadászszivemet! Ez a kétkedésekkel telitett várakozás, sejtelmes bizakodás, évenként egyszer, egyetlen egyszer, hatalmába keríti a zöldkabátosokat! Az erdő felől rég nem hallott hang verődik a fü'embe: — Kro ... kro ... pszt... pszt!... Jön! A fák lombtalan koronái fölött hosszucsörü árny száll, olyan, mint az ismeretlenségből előbukkanó titokzatos sejtelem, a puska bizonytalanul a vállhoz szorul, két tüzes fénycsóva éles csíkot hasit az est homályába, az álmából fölriasztott erdő haragos morajjal visszaveri a fegyverdörrenést éis a messze utak vándor korrongba eltűnik a leszálló éjszaka sötét bizonytalanságában. Itt vannak a nimródok várva várt vendégei: a hosszucsőrü, bagolyfejü erdei szalonkák is! Jaczkó Olgának. Nálamnál jobban nem fél az évektől senki sem. Nincs vincellér a földön ki hütlenebbül kezelné gazdája szöllejét mint Isten birtokát, az embert, az élet. Néha szinte érzem mint szednek széjjel az évek mint dézsmálnak meg alattomban s fosztanak ki mindenemből ami kincsem: a szépségem s az erőm. S mégis kívánom múljon hamarabb ez a forróság, az ifjúság véremben ezer démona van — húznak — taszitnak rohan velem eszeveszetten szakadékból-szakadékba megállás nélkül fel és le, csak várom mikor zúzódunk halálra. Jó volna már kifosztva állni, de nyugodt teljesedésben mint az őszi természet. Hadd jöjjenek az évek s tereljenek csendes mederbe!!... Szenes Erzsi. Nálamnál jobban...
