Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-02-24 / 8. szám - Társaság • Sz. Nagy Mici: Kassai farsang - Szépségápolás, divat • Az uj divat születése

kép után a zimankós, fagyos éjszakában, vigasztalan, emberi sorsot példázó élete utjain.

Szenes Erzsi.

Társaság

Kassai farsang

Ahogy elnézem ezt a kassai farsangot, minduntalan az a házaspárismerösöm jut eszembe, aki — hogy úgy mondjam — mindennemű tevékenységét, munkáját, sétáját, kártyapartiját és gyermeknevelését úgy osztja be, mint a diák az órarendjét. Ebben magában, az élet és a tennivalók kispolgárian preciz beosztásában van valami helyes észszerüség, de vannak dolgok, amiknek az észszerüség báját, izét, kellemét veszi. Ugyanez áll a kassai farsangra is, amelyik csupán egyes bálokra osztottan — valljuk be — nem eleveníti meg a farsang ösztönösen önfeledtnek, vidámnak és szivpezsditőnek képzelt fogalmát. A régi kassai farsangot nem a naptárból, sem a tradicionális bálokból tudták meg az emberek, hanem abból az óhattalanul felszikrázó, csiklandó izgalomból, ami már télelején, tehát szezonon kivül megremegtette a szivünket. Kicsit szomorú és groteszk dolog az, hogya modern kassai farsang néhány éve „bállá“, csupán néhány bállá degradálódott és ez a bál, ez a néhány megmentett mulatság is szívtelen — a jótékony és egyéb célok dacára — és a jókedv minden apropója nélkül való.

Nem tudom, igazam van-e, de úgy érzem, ebben a farsangi válságban a bárok, tánchelyiségek, egyéb zenés összejövetelek a bűnösök, mert el sem várható, hogy például a fiatal leány, vagy más, esetleg himnemü farsangi médium, — aki az első csípős széllel egyidöben bevonul a Schalkház, vagy az Andrássy-kávéház szuterénjébe — érintetlen jókedvvel és tréfálkozó készséggel lépjen a farsangi bálterembe.

A kassai farsang válsága talán kicsit fájó, mint minden régi szépség, ami színét veszti, de semmiesetre sem komolyan siratni való körülmény. A fiatalságot nem kell félteni, az minden időben és minden körülmények között megtalálja a maga szórakozását. Azért van a Bankó, a Tátra, Jahodna, Folkmári kő, ligeti jégpálya, hogy a fiatalok és a fiatalosak a síelésben és korcsolyázásban leljék kedvüket a régi bálok kotillionos poézise helyett.

De nem szabad igazságtalannak lenni, mert a modern farsangi bálnak is megvan a maga varázsa. A szépségversenyrendezés nemcsak a hírlapok privilégiuma, hanem a rendezőségé is és a vetélkedésnek ez a legfrissebb fajtája kellemes izgalomra stimulálja föl a közönséget. Ez és a jazzband, amelyik egyforma lüktetéssel játsza a „Három bokor salátát“ a katolikus bálon, a zsidó nőegylet bálján és a KAC-bálon, a kassai farsang e három tradicionálisan szép mulatságán, meg a kissebbeken: a Karpathenverein és a Diákok bálján, amelynek őszintén önfeledt vigassága régi diákévek meleg emlékei felé kergeti a felbuggyanó gondolatot.

A Katolikus és a KAC-bál, mint a kassai farsang reprezentatív jókedv-alkalmai, már lezajlottak, a katolikus bál hetekkel ezelőtt, a KAC-bál pedig a múlt hét folyamán, február 9-én s igy talán még nem fog unalmasnak tetszeni, ha elmondom, hogy a Schalkház gyönyörűen dekorált nagytermében valósággal rekordközönség tolongott és leste a színes, jelmezes felvonulást, amely ha a tavalyihoz képest fogyatékosabb is volt, de igy is jóleső látványt keltett. A jelmezverseny nyertesei Lefkovics Ella (gyümölcsöskert), Kohn Alice (kínai fantázia) és Holland Kornélia (KAC-jelmez) lettek, de Szeley Böske kisfiúi jelmeze és Zinner Szerén és Zinner Rózsi spanyoltáncosnő jelmezei is méltó feltűnést keltettek. — A szépségverseny dijait Newmann Jolly, Szeley Böske és Sturmayer Mici nyerték.

A farsang harmadik reprezentatív mulatságát a zsidó nőegylet rendezi március 2-án és szakítva a hagyományos koncerttel, melyre fővárosi művészeket hivott meg idáig, ezúttal fiatal és készséges műkedvelő gárdája közreműködésével egy Eleven Újságot rendez a Nőegylet többi agilis vezető tagjának élén Fodor Jakabné elnöknö. Az Eleven Újságot két fiatal kassai Írónő irta. Amint az előjelekből látszik, a nőegylet bálja szép befejezése lesz a tavaszba hajló szezonnak.

Sz. Nagy Mici.

Szépségápolás, divat

Hz uj dioat születése

Egyik párisi nagy divatszalon vezetője mondotta — ö csak tudja, hogy mit beszél, — hogy az uj divat mindig a korszellem mentalitásából születik. Ha a divatnak határozott karaktere van, mint volt a görgőknél, akkor ép, egyenes vonalú a korszellem. A görög ruha hü kifejezője az antik testkultusznak, a fizikum csodálatos, higiénikus ápolásának és a szépség jegyében való kitenyésztődésének. S ha elfogadjuk a divatszalon vezetőjének teóriáját, akkor meg kell állapítani, hogy a

renaissance divat

ja is hűségesen mutatja az akkori aszszonytipust. A hatalmas, erős, tigris- és párduc-asszonyokra, kik mellett egy mai mondain szépség nyávogó macska sem lehetne, nagyon is illik a súlyos brokát, az arany, gyémánt, gyöngy, prém, méteres hosszú uszály, stb. A mai asszony fizikuma egy esztendő alatt összeroppanna a súlyos, nehéz ruhák viselése alatt, miket egy renaissancekorabeli olasz vagy németalföldi asszony hordott.

De ha tovább megyünk, nem beszélve a rokokó édes hazug bája, a forradalmat megelőző, fojtott viharoktól nehéz levegőről, az idő méhében rejtőző szörnyű, véres titkokról. És nem beszélve az empire merev, kemény, szemérmetlenül lemeztelenített klasszicizmus utánzata, Na

poleon udvarának

furcsa szedett-vetettségéröl, hölgyeinek parvenü csiszolatlanságáról. Az én udvaromnak, — mondotta a császár, aki nemcsak mint hadvezér, de mint emberismerő is a legnagyobbak közül való, — az a legnagyobb szerencsétlensége, hogy marsalljaim őrmester korukban- házasodtak. Ezek az őrmesterek velem voltak Arcole-nál, Lode-nál, Wagram-nál, Austerlitznál, Jénánál, az asszonyaik pedig odahaza kofálkodnak, pazarolnak, pletykálnak, csalják az urukat és félmeztelenül vetkőzve jelennek meg az udvaromnál. Napóleon, ki ur tudott lenni Európa testén, nem birt uralkodni udvarának aszonyain, vagyis azon, mit ezek a hölgyek a divat parancsoló követelésének neveztek.

A biedermeyer édessége, affektáltsága, szenvelgése nem hü tükre a kornak? Az akkori divatnak és akkori időknek különben megvan a maga határozott karaktere. Kevésbé merjük ezt elmondani a 80—90-es évek szörnyű alkotásairól. Rettenetes dolog egy ilyen divatlapot kézbe venni. Sem karakter, sem szépség, sem a kor leikéről beszélő vonás.

Annál inkább feltámad ez az erő a háborúban és a mi napjainkban. Most semmiféle kritikát nem gyakorolva, tisztán a francia divatkirály kijelentését tartva szem előtt, igenis állítani merjük, hogy nem ismerünk divatot, mely a korszellem mentalitását jobban kifejezné, mint ez, amit ma előttünk látunk.

Az asszony, ki immár teljesen, fenntartás nélkül kidobódott az élet küzdőterére, férfias allűrökkel kíván hatni. Levágatja a haját, rövid szoknyát vesz, egy ideig kisért még a nadrágszoknya is, de ezt a fortéimét hamar sutba dobja a jóizlés. A nő formája ma annál modernebb, mentül kevésbé nőies. Egy biedermeier-szépség, vagy pláne egy renaissance-korabeli asszony ma lehetetlen volna. A múltkor egy társaságban azon vitatkoztak, hogy mi történnék, ha Gioconda belépne. Vájjon szépnek találnák-e Leonardo da Vinci csodálatos asszonyát? Hosszú vitatkozás után nagy kegyesen abban állapodtak meg, hogy a Mona Lisa, tekintetbe véve, hogy mosolya nem éppen kellemetlen, eléggé érdekes arcú hölgy. De a termete, de a termete!... Szóval Leonardo ideálja csúnyán megbuknék egy budapesti zsuron. A mai korszellemnek igy hát van profilja, melyet híven követ az eléggé karakterisztikus divat is. Az asszonyok- ma fiúsak akarnak lenni, mert tudatosan, vagy öntudatlanul úgy érzik, hogy itt és ebben a jelben lehet diadalt aratni. Mert azt nem kell magyarázni, hogy az életbe való kidobódás, elszánt munka, törhetetlen ambíció, az asszonynál mind másodrendű dolog. Az asszony alapjában véve nem dolgozni akar, hanem keresi és megtalálni szeretné azt a férfit, kivel elhitetheti, hogy ő az a nő, akiért érdemes igába fogni, eladni, letörni, vagy felküzdeni magát.

Korszellemmentalitás ide vagy oda, az asszonyi érvényesülés útja még mindig a férfin, vagy a férfiakon keresztül vezet és itt az egyes szám sokkal többet jelent, mint a többes.

Az uj divatkérdésröl nyilatkozik a divatos iró, P. Benőit is, ki egyszerűbben próbálja a dolgot megfejteni, mondván, hogy az uj meg uj, folyton változó divatokat egyrészt a nagy szabócégek oktroálják a növilágra, mert csak igy tudnak megélni, másrészt meg egy-egy előkelő, hírneves főrangú dáma, nagy színésznő, kurtizán, más eifajta kiváló kivételes