Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-07-14 / 28. szám
KÉPES HÉT Előfizetési d i j, egész évre 140.—, félévre 72*—. negyedévre 36’— Ke SZÉPIRODALMI HETILAP Külföldre, egész évre 164’—Ke félévre 85’—, negyedévre 45*— Ke II. évfolyam. 28. szám. Prága, 1929 julius 14. Móricz Zsigmond 1879-1929 Annak a renaissance-nak, melybe a magyar irodalom a fin de siécle fáradt epigonizmusa, az úgynevezett „hanyatlás korszaka“ után kilombosodott, a Nyugat körül csoportosult igen jelentős literáris nemzedéknek Ady Endre mellett kétségkívül Móricz Zsigmond a legkimagaslóbb vezéregyénisége. Móricz Zsigmond neve ma elválaszthatatlanul egybeesik az uj magyar széppróza fogalmával, ő a szédítő európai iramok nagy és tragikus outsider jének, a tempósan pipálgató magyar vidéknek Shakespeare-je, a zseni biztonságával ő látta meg az „Arany Kerék“-ben zónapörkölt mellett spriccerező magyar Hamleteket és Lear-királyokát, akik egy anakronisztikus életeket görgető, de emberi értékekben mégsem lebecsülhető közösségnek égbekiáltó szimbólumait ábrázolják. Móricz Zsigmond most ötvenesztendős lett s életének e félszázados fordulóját kegyelettel ünneplik meg hívei szerte a világon, elsősorban szülőfaluja, Tiszacsécse, ahonnan első élményei datálódnak a nagy írónak. Az ötvenéves Móricz Zsigmond ötven könyvet ajándékozott eddig a magyar irodalomnak, ötven remekművet, melyek minden propagandánál átütöbb erővel dokumentálják és hirdetik egy fajta tragikumát s egyben roppant kulturkészségét. Móricz Zsigmond megalkotója és rehabilitálója az addig kétes értékű népszínművekben jelentkező magyar népies irodalomnak. Színi Gyula egyik kritikájában így jellemzi az irót: „Móricz Zsigmondot az különbözteti meg a népies írók légióitól, hogy nem a magyar élet folklorisztikusan tarka sallangjait köti nemzetközileg rothadt és unalmas mesék, szerkezetek vázára, nem csinál piaci vásárt magyar motívumokból, hanem nála minden szó él és minden parasztja nem figura, hanem ember.“ S valóban a „Magyarok“, a „Sárarany“, „Az Isten háta mögött“, a „Fáklya“, az „Úri muri“ hősei és hősnői magyarságukon, topografikus különlegességeiken felül egy nagy kvalitással rendelkeznek, azzal, hogy emberek. Móricz oly művészi erővel formálja meg alakjait, hogy azokban szinte érezni a hétköznap verejték- és a vasárnap pomádészagát. Móricz Zsigmond húsz esztendő óta írja könyveit, ennek a húsz évnek a termése az az ötven mü, melynek sorozata koránt sincsen lezárva, hiszen szerzőjük most van férfiúi és alkotói erejének teljében, túl próbálkozások, experimentumok tétovaságán, kiforrva, egyéniséggé körvonalozva és kijegecesedve. Amennyire gazdag belső fejlődésben és elmélyülésben ennek az írónak pályafutása, olyan dekorációmentes, csaknem eseménytelen külső, világi vonatkozásaiban. 1879 junius 29-íkén, Péter-Pál napján született Móricz Zsigmond egy szatmármegyei kisközségben, melyben ötvenkét ház volt mindössze. Apjának, Móricz Bálintnak nyolc gyermekéről kellett gondoskodnia, köztük Zsigmond volt a legidősebb. Anyja, Pallaghy Erzsébet, református papleány, akinek álmodozó, ábrándozó, művészi alkotásra hajlamos lelkivilágát örökölte Móricz Zsigmond. Balassa József Móricz-életrajzában többek között ezeket írja: „Az apa fúr-farag, dolgozik, két kezével szerzi meg a mindennapra valót, az anya a ház körül tesz-vesz, és boldogsága, ha könyveiben olvasgathat. A gyermek első nagy élménye egy árvíz, amely elpusztítja az atyai házat. 1891-ben, tizenkétesztendős korában Debrecenbe kerül, a kollégiumba. Amikor a harmadik osztályt elvégzi, uj csapás zudul a, családra, leég házuk s Móricz Bálint elhagyja a falut, városba, Sárospatakra költözik, hogy gyermekeit könnyebben nevelhesse. Ezek az évek a lég szomorúbbak a fiú életében; a családi bajok erősen hatnak rá, amikor hatodikos, latinból, görögből, németből megbukik, viszont megismerkedik az élet nagy bánatával, szenvedéseivel s keserűségeivel. A gyermek lelke mélyen őrzi meg ezeket a benyomásokat, majdan a regényíró és a drámaíró számára.“ Iskoláinak elvégzése után sokáig kellett még Móricz Zsigmondnak zsenijéhez méltatlan munkával bíbelődnie, előbb a budapesti statisztikai hivatal napidijasa, majd hírlapíró lesz s a szerkesztőségi egyhangú és az egyéniség kibontására semmiképp sem alkalmas munka nem szerez neki örömet. „Bobotmunkás. Tudósításokat ír, híreket, közben szemlélődik, olvas, jegyez s ír. Lassan és nehezen megy az érvényesülés. Sokkal inkább uj és friss az egyénisége, semhogy első Írásai a megszokott utón járnának, lágy és érzelmes történetek volnának, és megnyernék egy napilap tárcaszerkesztöjének kötelező Ízlését.“ (Balassa J.) Móricz Zsigmondnak nem hullott könnyen ölébe a siker, sokat kellett érte küzdenie és dolgoznia. Az akkoriban divatos és elismert írók, akikkel novelláit elolvastatta, kinevették s azt tanácsolták neki, soha többé ne vegyen tollat a kezébe. Keserű napok voltak azok. De az elhivatottság mindig megtalálja mesgyéjét és Móricz Zsigmondot sem lehetett az irodalomról „lebeszélni“. Ereje és kitartása áttörte a közöny, a, gúny és a, félvállról-vettség gátjait. A „Nyugat“ című irodalmi folyóirat megindulásával kezdődik Móricz Zsigmond diadalutja, mely a magyar irodalom Pantheonjába vezet. Ady Endre, aki ekkor még vitatott, de már hírneves lírikusa, az uj generációnak, tanulmányt ir a magyar prózairás uj nagymesteréről, 1909 végén a Nemzeti Színház mutatja be „Sári bíró“ című darabját, s „Móricz Zsigmond névtelen hírlapíró a magyar irodalom egyik lég jelentősebb egyénisége lesz“. Móricz Zsigmond beérkezése óta húsz év telt el, a munka, az alkotás húsz esztendeje, s most, hogy a nagy író ötvenedik születésnapját ünneplík, engedtessék meg nekünk is, Csehszlovákiában élő híveinek, hogy a méltán kiérdemelt jubileumi babérkoszorúk mellé mi is letehessük a hódolat és a csodálat virágait. Vozári Dezső.
