Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-09-08 / 36. szám - Márai Sándor: Barátom verse M. O. emlékének
én szerettem ezt az asszony. Akit megcsufolhat a legelső jött-ment férfi... 0!... Az arcára csapta a kezét, elrohant... — Ez megbolondult, — esufolódott az asszony és nevetett kifelé. — Pedig tudom, hogy belülről csepegett a vér a szivéről dühében és megalázottságában. — Gyerünk uzsonnázni, — indítványozta — mert tudta, hogy most ott kell fogni valamennyiünket és letörölni a tábláról gyorsán az előbbi csúnya képet. A kis göröggel nem törődött senki. Azt hagytuk eliohanni. Amíg a pincér a rendelést irta föl, odasugta nekem rá célozva: — Majd kisírja magát, Tudja, fáj neki mégis. Azt hiszem, arról ábrándozott, hogy nekem is ő az első szerelmem ... Nem feleltem. Gondolatban láttam ezt a legtisztább érzéseiben megbántott férfit vergődni, sírni, gyötrődni az asszony miatt. Amiig ez mosolyogva, szürcs'öli a kávéját. Gyűlöltem abban a pillanatban ... El kellene menni a kis göröghöz, hegy ne legyen egyedül a rossz, órájában. Még seim mentem. Talán kényelmeskedésből, talán — szemérmességből... A férfiak restelik mutatni, hol fáj és mikor fáj... Csak kavargattam ott azí a kávét... Kár volt, mert a kis görög akkor délután szivenlötte magát vörös rózsái között. Igazán kár volt érte ... Olya# kedves fiú volt. Nem bírta elviselni a gondolatot, hogy az asszony — csupán csak asszony ... Baloldalt: Ivancsó Imre, a világot járt kassai csodagyerek. A kis matematikus-zseni Magyarországon élő atyja most visszaköveteli öccsétől, a gyerek nevelőatyjától, a fiát. — Jobboldalt: A ruszinszkói úri társaságból: Horácius Bözsike. Barátom verse M. 0. emlékének Mért írom ezt? Hiszen nem vádolok! Csak sandábban járok valamivel S az emberek híg halszemét lesem, — Ők mit tudnak? Igaz? Ennyi? Ugyan! Az nem lehet, hisz akkor minden ember összefutna és bőgni kezdenének Csordamód s okádnának fel az égre Falhoz csapnának munkát, gyereket. Az nem lehet. Csak csendesen. Nyugodtabb Lesz az ember és röstelkedve jajgat Inkább egy kissé egyedül vagyok Az ember lassan mégis egyedül lesz Azt hiszem, így kezdődik a halál, Ugylátszik, nincs az máskép. Eleresztlek. Nem megyünk már lányok után, barátom. Szép szemed, tiszta szájad eltemették. Te hulla vagy. Mi egyszer a Körúton Együtt mentünk s Kropotkinról beszéltünk Költők voltunk, sörényünk lobogott. Minden elmúlik. Meghalt Hilda is. És este halottfáradtan lefekszem. Hogyne, lefetyelünk a kávéházban. Egy verssorod néha eszembe jut Vagy a neved. Vagy az, ahogy nevettünk S mentünk nevetve reggel Budapesten A forradalomban és énekeltünk A részeg, sürü ködben. Micsoda Zagyva barom, mocskos pimasz tiport el? Mért rejti szörny pofáját, hogy leköpjem? Nem is gyűlölöm, csak sáppadtraváltan Émelygek és utálom. Gyáva disznó, Halál, Rend, rongy barom, így kár omollak S ágaskodva rángatom szörnyű mancsod Felelj, te zagyva szörny! Ints! Add jelét Hogy értelemmel rombolsz legalább Ha már ok s értelem nélkül teremtsz! Hová ordítsak? Én a csillagok Szavát nem értem, Isten hallgat és Itt abajgatok egész egyedül Barát nélkül a lámpát bámulom Csak szájam gajdot valami panaszt Mint a hüdéses lalláz, tán anyácska Nevét nyögi, vagy ezt: tente, vagy Nevedet, barátom. Márai Sándor.
