Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-09-01 / 35. szám - Krónika • Márai Sándor: Gerbault
KRÓNIKA GERBA UL T A könyv címe: „Seul, a travers 1‘Atlantique“. Alain Gerbault irta, a hajós, aki most tért haza vitorlásbárkáján Franciaországba. A könyv egyszerű és átlátszó, írói fogások nélkül való, beszámoló egy utazásról, egy erőfeszítésről; amellett nem holmi inü-matróz-könyv, a la Ríngelnatz, a kérgestenyery, rumszagu, nemesszivü/vízi csavargó halandzsája embereidről és tájakról, hanem egy nagyon elszánt ember följegyzései egy vállalkozásról, a magányról, a vízről, a szelek járásáról, a szomjúságról, az unalomról. Mindez nagyon egyszerű, rokonszenves páthosz- és szenzációmentep^előadásban. Egy ember elindul gyedül egy kis vitorlásl> árkával, a „Firecrest“-el, melyet harminckét esztendő előtt építettek, hogy átkeljen az Atlanti Óceánon. A csónak tizenegy méter hosszú és két méter hatvan széles. A víztartály 300 liter vizet fogad be, ami átkozottul kevés. Zsákokban visz magával kétszersültet, rizskását, burgonyát, norvéa petróleummal főz, s „négy méter könyvet“ visz magával az útra: Renan „Jézus életét“, E. A. Poe verseit, Loti, Farrere, Conrad, Connoley, Jack London, Shakespeare, Kipling, Verhaeren, Platón, Shelley, Villon, lord Tennyson és John Maesefield müveiből néhány válogatott kötetet. Hogy útközben el ne unja magát. Egy áprilisi reggel elindul a Firecrest-el Gibraltár felé. A fedélzeten áll és igazítja vitorláit. Mikor már nem lát partot, végtelen boldogság fogja el és a breton halászok dalának refrénjét kezdi énekelni: La bonne sainte lui a repondu: il vente, C‘est le vént de la mer qui nous tourmente. Ez a szél, ez a tenger, ez a vágy, ez a nyugtalanság viszi tovább. Két hónapig csavarog a Földközi tengeren, niig Gibraltár elé ér. Mert „mikor megismerkedtem a tengerrel, a föld dolaai másodrangu fontosságot kaplak szememben“. Gibraltárban felszereli hajóját minden szükségessel, s barátjainak a következő szövegű levelezőlapot küldi: 300 liter víz dO kiló sózott marhahús 30 kiló kétszersült 15 kiló vaj 34 bögre jam 30 kiló burgonya. Ezzel az éléskamrával indul el a izenegy méter hosszú és két méter hatvan széles hajón Gibraltárból az Atlanti Óceán felé, 4500 mérföldés útra. □ A szélről ir, a szomjúságról, az unalomról. A ritka könyvek közé tartozik ez az írás, mely minden oldalon meglepetéssel szolgál. Nem irodalom, s iró mégsem tud igy, ennyire csak az élményből merítve, az élményt közvetlenül továbbítva Írni. A nagy dilettánsok müveiben van valami ingerlőén kiszámíthatatlan, s ezt a varázst az írástudó mindig szívesen engedi hatni magára. Ha egy iró müvét, kinek művészi sajátosságait már ismerjük, olvasni kezdjük, a harmincadik oldal után már sejtjük, mi következhet a harmincegyedik oldalon, — nem éppen cselekményben, hanem éppen írói sajátosságban — s meglepetés ritkán érhet, legföljebb az élmény művészi fokozása vagy lanyhulása. Gerbault könyve egyszerűen hajónapló. Pontosabban egy ember naplója, aki egy csónakban hónapokon és hónapokon át egyedül — értsük meg és gondolkozzunk fölötte: egyedül — lóg ég és viz között. Viszi a szél, viszi a viz, minden gondja vitorlái foldozása, az iránytűt bámulja, szélcsendes napokon olvas egy verset Shelleytől, tevékenysége kerülete tizenegy méter és kettő hatvan, viharban ott kuksol féregmódra a dióhéj belsejében, viszi a viz, viszi a szél, hónapokon és hónapokon át, az Atlanti Óceánon át, nagymesszi lát néha egy hajót, melyet gondosan elkerül, földet nem lát soha, csak a napot és a csillagokat és a vizet és a felhőket. Néha beugrik a tengerbe és megfürdik. Júliusban egyszer megborotválkozott. Francia tengerésztiszt, a Cote d‘Azur tenniszversenyéinek championja, szolgálat, fiirt, sport, karriér, tennisz, kis, civilizált élet. Egy napon elragadja ezt a civilizált életet a kaland, az egyetlen és ősi kaland, az ember és a természet kalandja. Egyedül az Atlanti óceánon át, Verhaerennel és Villonnal a kezében, a civilizált ember, egyedül beszélget, sétál, énekel, ezer és ezer kilométerre nincsen senki körülötte, aki meghallaná a szavát, nincs rádiója, elfogy az ivóvize is, várja az esőt, hogy feltölthesse víztartályait, kétségbeesetten dolgozik és küzd tornádók ellen, mozdulatlanul, betegen, lázasan fekszik az óceán közepén a hajó fedélzetén, egyedül, mindig egyedül. Kaland? A civilizált ember nagy kalandja, cserepes szájjal, elvadultan, feketére égetve és verve naptól és esőtől, egy ember egyedül ül a tenger közepén és ilyen mondatokat ir fel a naplójába: „Néhány albatros követi hajómat és Coleridge nagyszerű verse kisért föl emlékezetemben: De l‘eau, de l‘eau tout autour Et rien, rien a bőire. Julius hetedikén megberetválkoztam, viz és szappan nélkül, s levágtam a hajamat. Rendbehoztam a nagy vitorlát is, a varrása már foszladozott...“ Öt hónapon át. Egyszer egy görög gőzössel találkozik, ezekről nincsen jó emléke. Egy napon, augusztus húszadikán, a Gól-áramba kerül. Az amerikai partok előtt halászokkal találkozik, hónapok óta először kap friss hust és kenyeret. Szeptember tizedikén lát először földet, Nantucket szigetét. Most ezt Írja: „Ellentétben azzal, amit mindenki feltételez, e pillanatban egy kissé szomorúnak éreztem magam. Megértettem, hogy a part utam végét jelenti, hogy az óceánon töltött boldog időknek vége s nemsokára néhány hónapra megint a földön kell időznöm. Nem leszek többé a kis hajó egyetlen parancsnoka, de rab leszek embertársaim között, a civilizáció rabja.“ Szeptember 12-én Long Island előtt „sajnálkozással elhagyja az óceánt“. Szeptember 15: kiköt Newyorkban. Újságírók, fotográfusok. Az ájult élményből lassan ocsúdó embert meggyanúsítják, hogy alkoholt csempészik. □ A könyvet „Nemo kapitány“ illata lengi át: a civilizált spleen, amely elmenekül az emberek elől a természet olyan mélységeibe, ahol minden emberi tisztán olvad ki benne, minden salak elpereg, szinte nem is marad más, csak az élet meztelen ösztöne, az élet titokzatos öröme, a teljes „érdeknélküliség“, az élet föltétien élménye, tizenegy méteres deszkaterületre és a világűrre redukálva. Gerbault könyve a ^férfiasság“ kissé kompromittált és zűrzavaros fogalmának rehabilitációja. Ebben az értelemben, és éppen napjainkban, egy kissé az ember rehabilitációja is. Az óceánnal megbirkózik, az emberektől fél. Ez az ember, aki talán Ludendorffnak is elég férfias, naphosszat régi költők verseit olvassa, s közben átsétál az óceánon. Útja több, mint sportteljesítmény, müve több, mint irodalmi teljesítmény. Dilettáns dolog, dilettáns írás. A dilettánsnak abban az értelmében, ahogy Mózes az volt írónak és Kolumbus az volt geográfusnak. Márai Sándor.
