Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-08-18 / 33. szám - Szép Ernő: Az első bár
Pipi felkapta ott egy székről a kis tükröt, megvizsgálta a szemeit; semmi baj se volt a szemfestékkel; az összes fekete göröngyök ott csüngtek a pillái hegyén. Frissen puderezkedett, aközben beszélt Böskéhez sürgősen: — Igaz, van itt valami rendes ruhád? — Nincs, drága Pipikém... csak amiben jöttem. Az pedig rémes, mi? —- Nem baj, kapod az én fekete zsorzsettemet, ott van a fogason. Fölveheted a füstszinü selyemharisnyámat is. — Azt a nyilasat? Jaj, de elegáns! De nincs fekete cipőm. — Elkéred a Jancsitól vagy az Icáét. Igaz, a ruhámra füzünk egy strassz-csatot, a derékra, az összehúzza, mert te vékonyabb vagy nálam. Böske fölemelte a két kezét, ijedten. — Nincs gyűrűm se, semmim a világon... — Gyertek már a színpadra! — elkapta a Bébi a Pipi balkezét futtában, Bébi mögött még hármannégyen bukdácsoltak hátulról vihogva, az utolsó leánynak a hátát az ügyelő nyomta dühösen a tenyerével, hajtotta ezeket a bohóc módra kimázolt, félmeztelen lányokat a díszletek közé, mint a bennszülötteket hajtják a teaföldre. Az operett után Pipi az öltözőben mondáin hölggyé varázsolta Böskét. A fekete zsorzsett meg a füstszin selyemharisnya mellé megkapta Böske a Jancsi fekete estélyi cipőit. Megkapta a Tinti perzsalábbundáját. (Az este úgy fest, mintha breitschwanz volna.) Ugyancsak Tintitől kapott kölcsön egy pár .szarvasbőrkeztyüt, enyhén piszkosat. Ica odaadta neki az alpaccaretiküljét: nyugodtan viheted, mint estélyi ridikült. Bébi a nyakába rántott egy Tekla-gyöngysort. Végül az összes lányok kölcsönadtak neki egy-egy karikát a csuklójára. Kalapot nem kapott. Azt úgyse kell bevinni a bárba. Persze, a Böske öltöztetése nagy röhögések közt ment A poseni lengyel országos kiállítás. A kivilágított főbejárat végbe. Maga az ünnepelt alig tudott röhögni, úgy meg volt hatva magától. Nem is önönmagától, hanem attól az álmodott Böskétöl, aki visszabámult reá a tükörből. Oh, ez az álom, ez a mi igazi én-ünk, az érvényes példányunk, nem igaz? Hiszen nekünk szépeknek, díszeseknek, boldogoknak kell lennünk. Úgy érezte Böske magát, mintha menyasszony volna, minimum! Nézte magát, csudálkozott, valami sejtelme kelt, mintha emelkednék az a Böske a fényes tükörben fölfele, fölfele... behunyta mámorában a szemeit. Féltizenkettőre jöttek el a fiuk a két lányért. Három másik autó is lappangott a színház mögött abban a kis uccában. Fiuk cigarettáztak bennük a homályban. Böiskét benyomta Pipi maga előtt a nagytaxiba; csak odabent mutatta be ,a fiúikat, elhelyezkedés közben, illetőleg először (Böskét. — Ezt hoztam, gyerekeik; Böske. Nagyon jó pofa, majd meglátjátok. Ez itt a Laci, ez meg a Tibor, az se baj, ha összetéveszted öket. Két szmokingnyakkendő volt, mindakettő az az élesszárnyu fekete pillangó. Laci meg Tibor. Mind a négyen a hátulsó ülésen ültek, végigröhögték az utat a bárig; mire kiszállottak, Böske mind a két szmoking-nyakkendőnek a legjobb barátja volt, haverje. A bár előtt, mikor a portás kinyitotta nekik az ajtót, mikor a zene kifutott az ajtón a sötét uccára, Böske még hamar odadült a Pipi orrára: —'Csuda boldog vagyok, Jancsikám, hogy köszönjem meg... ez az első bár az életemben. Istenem, mit tudja még ez a vadonatúj Böske, mit látja még ő a ruhatárosné falánk balszemét, hogy dülled az a belépő vendégre: húsz fillér jött-e most, vagy egy pengő? S mit látja az üzletvezető nedves arcán azt az üzleti mosolyt, amely kész volt már, mire feléjük hajolt, amely azon mereven kanyarodik az orra mellékén, mint a folyó
