Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-08-11 / 32. szám - Krónika • Karinthy Frigyes: Hölgyeim és uraim - Neubauer Pál: Szerelmeslevelek - Stella Adorján: Weekend

KRÓNIKA a gépről és az emberről, a lélekről és az automatáról Írtam minap, a szegény ke­reskedőről, aki automatának, halottnak szimulálta magát, hogy nagyobb hitele legyen a megélhetéshez. Egy újabb adalék. Ezúttal inkább az emberről, mint a gépről. Ma délelőtt az Andrássy-uton volt dol­gom; Budára visszafordulván, az egyes számú autóbuszra ültem (mellesleg, ré­mes, milyen hőség van benne, miért nem eresztetik le az összes ablakokat?), mely­nek útiránya a Belvároson át Ferenc Jó­zsef hid, Gellért-szálló, végállomás. Újságot olvastam, azzal a beidegzett érzéssel, hogy körülbelül a vezércikket és a nagy riportot fogom elolvasni, fel­tekintés nélkül, mig a Gellértig érünk —­­a sokszor tett, egyforma utaknál csinál magának az ember önkéntelenül ilyen természetes időméréseket. Egyszerre csak arra riadok fel, hogy körülöttem nyugtalan, ideges mozgoló­dás, morgás támad a kocsiban. Felnézek — az utasok egy része felállt, a többi csodálkozva néz ki az ablakon, aztán egymásra: egyik se tud szólni, úgy meg vannak lepetve, mintha váratlanul vala­mi természeti csoda történne, a nap sza­ladgálni kezdene az égen, vagy egy le­ejtett kő fölfelé esne. Szerelmeslevelek Ma olyan szine és illata van ennek a szinte tulvilági, mert tegnapelőtt diva­tos szónak, mint —- hogy stílusban ma­radjunk — a sárgult, hulló falevélnek. Ez pedig nagy baj. Részint, mert sár­gult, egyébként pedig mert hull. Ezen nem lehet segíteni: „elment, nem jön vissza többé már soha.“ Nekrológot a szerelmesleveleknek? A utódaiét? Vagy holdkóros emlékezete­ket? A szerelmeslevelek cimü vegyület éveinkben a következő vegyi anyagokból készült: lavendula, parfőmös aranysze­gélyes papiros, holdvilág, összerágott tollszár, számtalan sóhaj, még több könny hasonló elemek, amelyeket tovább elemezni senki sem tudott, senki sem akart. Hosszú töprengés után a szerel­­meslevél írója vagy elővette a „Szerel­mi levelezőt“, hol mindenféle szerelem mindenféle hangulatára olyan tökéletes minta találtatott, amelynek hü lemáso­­asa garantáltan célhoz1 vezetett. Megtör­­en ugyan, hogy két lap az évtizedes asznalattól összeragadt, amit a szere­im másolója nem vett észre, de a sze­me tárgya sem vette észre a tévedést. Kinézek — hát a Lánchíd előtt va­gyunk, a kocsi jobbra fordult, ahelyett, hogy balra fordult volna. Egy pillanatra megáll, tétovázik, aztán csikorogva meg­fordul és visszaszalad. Mi történt? A jegyszedő kiszól a soffőr-fülkébe, halk suttogás — aztán visszafordul és zavartan, mosolyogva legyint: — Kérem ... mondja vállat vonva ... semmi... A soffőr eltévesztette egy pil­lanatra ... mindig hármas kocsit vezetett eddig ... ma kapott először egyest... bele volt szokva ... majd jól megbünte­tik a késés miatt... Mindenki visszaül. És mindenki abba­hagyja egy pillanatra az újságolvasást. És mindenki kinéz egy pillanatra — meg­nézik maguknak azt a gépet, ami ott ül a volán előtt és amit eddig egy pillan­tásra se méltattunk. Hát nem is gép, mégse. Tévedett. Tévedett, tehát nem gép. Nem gép, ember. Embertárs. Embertársam, nekem is, neked is, Piá­iénak is, akit a Tragédia falanszter jele­netében szintén megpirongatnak egy ilyen tévedés miatt — belőle is felordit­­hatna a fájdalom, ha költő volna: „Igen, mert mindig széklábat farag­tam .. Karinthy Frigyes Mi az egy szerelmes szívnek, ha azt ol­vassa, hogy: „Szerelmes bánatu tehén...“ és a folytatás: „Imádlak!“ A szerelmi le­velező ugyanis igy stilizált: „Szerelmes bánatu tehénkedéssel nehezedve az Író­asztalra ...“ stb. De két lap össze volt ragadva. Ebből a kis példából is látható, hogy semmi sem volt fontos abban a korban, amely „még’ a borsón is szépet álmodott“ és a tehenet is becézésnek fogta fel. Korunk átka a logika. Német talál­mány, német alaposság, újkori tárgyila­­gosság. A szerelem megmaradt, uj mez­ben, átfestve, minden régiből kivetkőz­­tetve: meztelenül. Levél? Elavult forma. Kézzel senki sem ir, a gép megöli a betű egyéni karakterét, a parfőm élénken el­lentmond az ólombetű egyformaságának és egyáltalában: senkinek sincs ideje arra, hogy a másik érzéseivel oly módon foglalkozzon, hogy harminchat gépelt ol­dalt egy ülésre elolvas. Ezalatt sokféle mást lehet tenni. A levél reggel érkezik. (Tegyük fel, hogy akad még, aki szerel­meslevelet ir). Kilenckor reggel. Tizen­egyig ott fekszik a reggeliző asztalon a teríték mellett. A szerelmeslevél mellett pedig: autóreparatura-számla, kalap, ruha, tőzsdei papírok: jelentések a hét­köznap különböző harctereiről. Számta­lan levél, vegyes felvágott: barátnők, férfiak, mind megbízhatóan konkrét aján­latokkal, amelyek a „fényüzéses élet“ jelige alatt íródtak és amelyekbe még­­csak véletlenül sem téved be az az üres szó: szerelem. Bugatti és Renault, Nizza és Ostende, Skodarészvények és aszfalt, villalakás és lelépés a mai Szerelmi leve­lező arzenáljának nagy ágyúi. Mert drága az élet és rohan az idő: soha sem rohant még olyan rohanással. Lemaradt minden: levél és szerelem. Nem sok képzelőtehetség kell hozzá, hogy az ember megértse a dolgot, de mementónak álljon itt egy szerény sze­relmi levél a múltból: „Én édes szerelmem, drága egyetle­nem, mindenségem, aranyom, szememfé­­nye. Terád gondolok éjjel-nappal, amióta elváltunk, bár egy órája, hogy láttalak, de szivem úgy érzi, hogy azóta éjjelek és nappalok múltak el, égész lényemet sarkaiból kiforgató tündérem, akinek lágy selyemhaja olyan, mint az esti szel­lő simogató ...“ Kóstolónak ennyi is elég, pedig ez az egyszerűbbek közé tartozott, a Szerelmi levelező első oldalain található, mert a könyv alkotója ismerte a crescendo tit­kát és gazdaságosan járva el, a legcso­­dásabb jelzőket a négyszázoldalas mű végén csillogtatta csak meg. Mondd, szivem hölgye, elolvasnád-e levelemet, amely igy kezdődik? És mondd, ha elolvasnád, mert szeretsz és megtennéd ezt az áldozatot, válaszol­nál-e? És ha válaszolnál postarestante, mit válaszolnál? Hogy mondod? Mondd hangosabban, kérlek, hogy mindnyájan megértsük!... Ne kiabálj! Azért még kiabálni nem kell! Szóval a válaszod: „Sárga Citroent, hathengeres, megvet­tem, négy hét alatt fizetendő vele és veled Nizzába, sok puszi: Gréta.“ Szerelmeslevél ma: sürgöny. Tartalma: Citroen, fizess, Nizza. Még jó, ha velem utazik és nem csak a kocsi­val — egyetlen szerelmével. Neubauer Pál. WEEKEND Nyári történet három képben I. Előjáték. (Történik szombaton reggel.) Életmüvész (pestiesen „lébeman“ ta­lálkozik barátjával az egyik kávéház­ban): Szervusz, jóbarátom! Hát te mit csinálsz itt? Jóbarát: Éppen a programokat nézem. Szeretnék ma este színházba vagy mozi­ba menni. Holnap vasárnap, lehet aludni. Életmüvész (megvetéssel): Te szomba­ton és vasárnap Pesten maradsz? Jóbarát: Miért ne maradjak? Életmüvész: Én minden szombaton week-endre utazom.

Next

/
Oldalképek
Tartalom