Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-08-11 / 32. szám - Mariay Ödön: A generális
Irta: MARIAY ÖDÖN Tar Balázs megint engedett a kényszernek és elővette zisebtükrét. Hosszan belebámult és valami dühvei veuyes részvéttel nézegette az arcát, melyet örökre elcsúfított a srapnel. Nagy, vöröses-lila sebhely vájód ott a jobb halántéka fölé. Szép, piros száját örökre félrehúzta az idegsokk, a haja deres volt, a félszeme állandóan könynyezett. — Pincér! — rikoltotta -—■ még egy féllitert. A piszkos, álmos ember elébe tette az üveget és újra elhúzódott a lugasba. Tar csak nézte, nézegette az ábrázatát. Azt a barnazománcos, hajdanában oly kedves, mosolygó magyar arcot, melyén annyi leány, menyecske felejtette rajta a szemét nagy Debrecen városában. — Roncs vagyok, — sziszegte, — árnyéka se vagyok a régi Tar Balázsnak! Nagyot ivott. — Az a gazember! Az a hóhér! Hogy az én jó Istenem. ... Retteneteset káromkodott magában, mikor a generálisra gondolt. A generális, akinek mindezt köszönhette. Újra belesajgott minden keserűsége, dühe, haragja, a keze ökölbe szorult, megkurtult karja megremegett. — Megölöm, csak egyszer kerüljön elébem az a kutya! Elsötétült a szeme előtt a világ. Innia kellett. Egyszer csak látja, hogy a szomszéd asztal mellől feláll a másik vendég, akivel már jó ideje egyedül eldögélt a kis budai kocsmában. —- Jól látnak szemeim, — motyogta a nagy kövér fiú. — Csakugyan te lennél Balázskám? Mogorván förmedt föl. — Én vagyok. Tar Balázs. Jól látod! Ülj le, na. Persze, ezt a pofát nehezen nézed az enyémnek, Feri! Jól megnyuztak ugy-e? Mi? Nem emberi ábrázat ez, he, Ferikém? Tetszem neked? Hehe! He! A szép Tar! Mi? Azt a kutya, keserves... — Megint a generálisra gondolt. — Ülj le! — rikkantott Bonéra. Boné Ferke riadtan hanyatlott a zöld székre. — Pincér! Bort! — Tudod ... hogy én azért... azért mindjárt... A szemedről. — Az is folyik! Ne hazudj! — Tudod... nem is láttalak az összeomlás óta? Hogy a Dob erdőn ... — Az, az! A Doberdó.... — Nem is tudom, ott kaptad? — Ott. Ott hóttam meg. Mer Tar Balázs meghótt. Az ott maradt. E csak egy kisértet. Neki köszönhetem! De még végzek vele, csak a kezembe kerüljön egyszer! — Ki? —Ki? Hát az a második Haynau! Az a kutya! A generális ! ^oldalt: Bártfa fürdő multévi vendégei a fürdőigazgatóság és Zsebráczky Géza kanonok-polgármester iránti talajuk jeléül ezt a harangot ajándékozták a bártfai róm. kath. templomnak. Jobboldalt: Árpádkori templom Liptószentivánban. (Szent-Ivány József amatőr felvétele.) 765 A GENERÁLIS
