Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-08-11 / 32. szám - Mariay Ödön: A generális

Felső kép: Brighton, a londoniak strandja. Egy skót vendég a parton. Középen: Deszkasétány a brightoni strandon. Alsó kép: A hamburgi „Vulkán“ hajóépltőgyár gazdát cserélt. — Mék generális? — Mék? Hát az a gazember! Az „ekcelenc“! Freiherr von Markenburg! Az az osztrák véreb! A magyarok át­ka! Az én gyilkosom! — Ahá! Emlékszem már. Aki Deb­recenbe is vöt? Városparancsnok. — Az! A kutya! Mán köly okkor óm­ba utáltam! Mintha megszagoltam vé­na, hogy ö lesz a vesztem... Fölvette a poharat. Ivott. És egy­szerre látta a régi Debrecent. A Piac­­uccát, amelyen a Nagyerdő felé siet a kis zöldmozdonyos gőzvasut... Látta a korzózó lányokat, a honvéd- és Vil­­mos-huszárokat, a harminckettes ba­kákat, amint aggódva kémlelnek szer­teszét, nem bukkan-e föl valamerröl a generális félelmetes alakja. A generális. Mindenki ismerte az óriás termetű embert, az ő szűk, hajszálig elöirásos uniformisában, az alacsony gallérral, a suta sapkával, a szűk pantallóval. Rettegett tőle minden tiszt. Ezre­destől a kadétig. A legénység, az egész város. Freiherr Kari von Mar­kenburg! Istenem!... A generális!... Tar Balázs honvédbaka önkéntes volt akkoriban. A legszebb fiú a Hajdú­ságon. A nagyapja a Hajdúkerület egyik utolsó kapitánya volt. Vad negyvenkilences ember, hatalmas ba­jusszal. Mint süldő legényke, ott volt Világosnál. Mint a hiszekegyre, úgy tanította a családját osztrákgyülölet­­re. A Balázs apja is híres, negyven­nyolcas képviselő volt. A fiát mindig a trónfosztásra emlékeztette, vala­hányszor csak elmentek a Nagytem­plom mellett. Balázs úgy teleszitta magát ezzel a családi hangulattal, hogy már kisdiák korában borzalmas átkokat szórt a fe­ketesárga faköpenyegre, melybe a hadtestparancsnok lakása előtt silba­­koló baka el-elhuzódott a Hortobágy felöl kerekedő záporok elől. Valahányszor csak meglátta a gene­rálist, Freiherr Kari von Markenbur­­got, mindig elsziszegte a foga közt: — Te, — Haynau! Verjen meg a magyarok Istene! Persze a generális mit sem tudott erről az ádáz gyűlöletről. Nem is sej­tette, hogy mikor a kaszárnyába be­lépett, két izzó, dióbarna szem tőr­ként fúródik a hátába. Mintha nyár­sat nyelt volna, úgy dübörgött be a laktanyába. Bentről riköltözött a generálmars: — Tra-ra-ra-rá, tra-ra-ra-ra-rá, tra­­rati-rati-rá... A bakák ész nélkül futottak a fegyverállvány felé. — Gewehr herra-a-uus! — hangzott a kapubolt alól és a kis Tar Balázs belesápadt a régigyökerü gyűlöletbe. A generális! A magyar bakák hó­héra ...

Next

/
Oldalképek
Tartalom