Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-08-11 / 32. szám - Kosáryné Réz Lola: Az elbizakodott asszony
mondta az asszony bíboros arccal és olyan magasra emelte kis vékony orrát, amennyire csak telt tőle. — így is jó, — mondta Béla és nagy nyugalommal leült ö maga. A három hölgynek, két urnák felkopott az alla. Az asszony fellélegzett. Most legalább megfordulhatott egy cseppet! Szeretett volna egy szijfület elkapni, akkor nem 'kellene odaütődnie egyre a férfi vállához ... különben is nemsokára leszáll, egyik erre megy, másik arra, s a találkozás csak emlék marad... A fül egészen közeinek látszott, az asszony utána nyúlt. A villamos megtorpant. Az asszony érezte, hogy ül. Egy pillanatig csodálkozott, aztán felugrott, mintha kígyó csípte volna meg. A férfi térdén ült. Leszállt a méregzöldsapkás. — Tessék leülni, Nagysád, van hely, — mondta a kalauz és laz asszony leült, mert inkább üljön vele szemben, mint az ölében. — Bocsánat, — szólt oda, mert véletlenül a lábára lépett. — Oh, én nem haragszom, — mondta Béla. Még hogy ő nem haragszik! Az asszony sírni szeretett volna. Leült és oldalt fordította a fejét, de egyre érezte, hogy Béla nem veszi le róla a szemeit és egyre pirosabb lett, Béla pedig egyre jobbkedvü. Végre, végre leszállhat mindjárt... még egy állomás ... És most olyan fájdalom nyilait a szivébe, mint talán soha még. Újra eltűnnek egymás szeme elől. Talán soha nem találkoznak többé ... Lopva, óvatosan a férfire tekintett. Fájdalmat látott az arcán és ünnepies komolyságot. Most már nem mosolygott ő sem. A férfijogok ligája kongresszust rendez Bécsben. Az összejövetelt előkészítő iroda bejárata előtt a járókelők kíváncsian olvassák a liga propaganda-falragaszait Hősök neglizsében. Jim Kellylinks és R. L. Robbins, akik 173 órán át, megszakítás nélkül voltak aeroplánjukkal a levegőben s ezzel uj rekordot állítottak fel Tudta, hogy az asszony le fog szállni. Mici érezte, hogy a szive ailig-alig dobog csak. Olyan, mint a haldoklóé. De felállt. És köszönés nélkül — csak nem köszönhet egy idegen férfinek, akinek ölébe ült véletlenül? — indult kifelé. De mikor már átlépett volna az ülök, elébe kerülő lábain, abban a pillanatban állt meg a villamos és ha Béla meg nem fogja, leesik. Ez már ölelés volt. Érezték mindaketten. Nem lehetett letagadni. Egy pillanatig elfelejtették mindaketten a villamost, a többi embert, az egész világot mindenestől. Aztán Mici felegyenesedett, kicsit sápadtan és kifelé indult. Béla szintén felállt, ő is sápadt volt és ment utána. Mici szállt le előbb a villamosról. Mikor szilárd földet érzett a tapa alatt., egyszerre tízféle gondolat járta át az agyát. Gonosz, gonosz, csufondáros kis füves tündérasszony! Megátkozta öt... Vájjon miért? Mert nagyon el volt bizakodva ... Meg fogja tanítani a kisfiát, hogy soha az életben egy pillanatra se bizakodjon el... Mert ime, nem tudja már legyőzni magában a szenvedélyt, ami csak rosszra fog vezetni úgyis elöbb-utóbb: veszekedésre ... féltékenykedésre ... alkalmazkodásra... krumplihámozásra... Miért is voltam olyan elbizakodott! — gondolta megborzongva a jövőtől való félelemben és az esztelen boldogság várakozásában... Aztán leugrott Béla is, egészen elfogulatlanul nevetett már a szemébe és eltűntek együtt az emberek között az uccasarkon...
