Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-08-11 / 32. szám - Kosáryné Réz Lola: Az elbizakodott asszony
riadjon reá, elszoritotta az asszony szivét egy pillanatra. Az anyóka most rátekintett. Sűrű, ősz szemöldöke volt, szúrós szeme és egészen fogatlan szája. — Csak a fiacskámat el ne varázsold, — gondolta magában, — inkább velem tégy, amit akarsz. De hogy jókedvűvé tegye ezt a különös öreg aszszonyt, akiről most már a lelke ellenőrizhetetlen mélyében meg volt győződve, hogy titokzatos hatalmú valaki és hogy biztosítsa a jóakaratát, hirtelen felállott és odaszólt a szürkekalapos, szürkekabátos, szürkeke zityüs öregnek: — Tessék. Az öregasszony szúrós szeme felvillant. Bizonyosan fájt a lába. A mesebeli füves tündérnek is fájt, amint hazaért, mókus-szolgái szaladtak eléje a papucsával. így volt a mesében. — Köszönöm, — mondta valószinütlenül vékony hangon, kifurakodott az emberek közül, elégedetten forgolódott egy kicsit a hely körül, aztán felült iá padra és mosolygott. Lábai nem értek egészen a földig. Az asszony láthatta, hogy még a hócipője is szürke. Más nem viselt már hócipőt. — Bizonyos, hogy tündér vagy boszorkány, vagy ilyesféle, — gondolta jókedvűen, elképzelte, hogyan fogja elmesélni a kisfiának, milyen különös öreg nénit látott a villamoson. És most egyszerre még sokkal jobban érezte magát, mint az előbb, mert eszébe jutott, hogy ,a villamoson öt bizonyosan mindenki r okons zenv esnek találja, amiért felállt és átadta helyét az öregnek. Felállhatott volna más is, a cigarettás fiatalember vagy a méregzöldsapkás asszony, vagy az inasfiu, aki mellette ült. De ezek nem álltak fel, csak ő, egy csinosan öltözött fiatal uriasszony. Milyen szép tőle! Elégedettség volt a szivében, elégedettség volt az arcán. És amint mégegyszer odatekintett a szürkeruhás öregre, észrevette, hogy az még mindig őt nézi a szúrós szemeivel és mintha titokzatosan mosolyogna magában. Weekend a magasban. (Moholy-Nagy művészi felvétele.) —■ Most bizonyosan valami jót kivan nekem hálából, —■ gondolta s akármilyen bohó volt is a gondolat, jól esett neki, hogy ez a kívánság teljesülni fog. De vájjon jóakaratu tündér-e? Jót kiván-e a jóért? Hátha rosszat? ... Nem gondolkozhatott tovább. A megállón annyi ember szállt fel a kocsiba, hogy lélegzeni is alig birt. Lábujjhegyre állt az asszony, hogy kissé magasabb legyen s az előtte szorongó hölgy kalapjának merev dísze ne dörzsölje az orrát. De hiába volt minden és hiába próbált oldalt fordulni, vagy helyezkedni, egészen oda volt szorulva egy férfi mellére, —■ legalább gondolta, hogy férfi, mert még hátra sem nézhetett. Ha a villamos kanyarodott, az egész embercsomag hátradőlt kissé, mint a könyvek a polcon, ha egyet kivesz az ember; ha hirtelen megállt, mindenki előrebukott volna, ha lett volna helye, hogy leessen. Fogódzkodni sem lehetett. Az asszony tűrte és még mindig nagyon jól érezte magát, mert arra gondolt, hogy most a szegény öreg anyókának kellene itt préselődnie a kíméletlen emberek között. Kissé különös érzés volt ugyan, hogy úgy odasimuljon egy férfihez, mint egyik zsebkendő a másikhoz a szekrényben, de ha körülnézett, láthatta, hogy valamennyien ilyen helyzetben vannak és egészen közömbös arcot csinálnak, mintha észre sem vennék. És sok villamos járt a városban, ;a sok villamoson sok ember s azoknak sem volt kényelmesebb helyük bizonyára. így hált teljesen közömbös arcot csinált ö is, egészen addig, mig .a villamosvezető hirtelen le nem fékezett egy mellékuccából kirobogó kocsi előtt s az asszony a férfi karjai között érezte magát a következő pillanatban, annyira, hogy a lélegzete érte oldalt az arcát. — Bocsánat, — hebegte az aszszony elvörösödve, igyekezett újra megállni a saját lábán és hátranézett önkéntelenül. Abban a pillanatban, mintha villamosütés érte volna, visszafordult s sápadt lett az arca, merev a tekintete. A férfi is elfordult, a másik oldalra nézett, ahol
