Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-08-11 / 32. szám - Heltai Jenő: Álmokháza
A német „Bremen“ diadalmas napjai —- Hazavárják az óceán járót. ott és Tumma nem kapott tőle levelet. Egy kicsit megvigasztalta, ez is fokozta a levelezőlap értékét. Terka csak öt üdvözölte sokszor, jóbarátnöjéve.1, Tummával nem törődött. Hálás volt érte Terkának. Tumma hívta, üljön le hozzájuk. Nagy és hangos társaság vette körül. Karmel mentegetőzött, egy percre nézett be csak... el kell mennie ... később vissza jön talán. A lány egy kicsit gúnyosan nézett rá, azután Terkától ellesett mozdulattal vállát vonogatta. Nyomban szomszédjához fordult és ügyet sem vetett többé Karmelra. Ügyük örökre el volt intézve. Tegnap este csókolóztak, éjjel jóbarátok voltak, ma megint idegenek egymásnak, holnap, ki tudja, ellenségek már, gyűlölik egymást ok nélkül, ahogy ok nélkül ölelték egymást. Karmel egy szemernyivel sem jelentett többet Tummának, mint ö a férfinak: a győzelem rövid mámora után kölcsönösen övükbe akasztották egymás skalpját a többi diadaljelvény közé. —- Vájjon megtudja-e valaha Terka? — tűnődött Karmel. Kétségtelennek látta, hogy Tumma eldicsekszik neki ezzel a kalanddal. Ez bosszantotta egy kicsit, szégyelte, hogy beleesett, holott közömbös és józan volt akkor, amikor a lány odament hozzá. Még vágy sem fűtötte, hiúsága lobbant föl csupán, az vakította meg. Miért nem fontolta meg? Nyomban ráeszmélt volna arra, hogy megalázza vele Terkát. Mindegy, hogy Terka-e vagy Tuimma? De azután megnyugodott. Hitt abban, hogy Terka megérti, mi hajtotta bele ebbe a kalandba. Nemcsak hiúsága, az is, hogy rumma revén valamivel közelebb jussion hozzá. Terka meg fogja érteni, hogy Tummát úgy csókolta meg, ahogy az ő zsebkendőjét vagy az asztalon felejtett kesztyűjét csókolta volna meg. Neki szólt a meghódolás és a gyöngédség. Hogy Terka kutyáját simogatja-e meg, levelezőlapját szoritja-e szivéhez vagy barátnőjét huzza-e magához, tökéletesen mindegy. Mindig csak Terkáról van szó. És azután ... akkor nem volt még itt a levelezőlap. Terka elutazott Wax úrral. Hiába kérte, hogy egy napig várjon csak. Terka elutazott. Azt mondta, ezzel tartozik Waxnak. Terka nem szabad. Ki tudja, mikor jön vissza? És ha viszszajön .... Ö maga mondta: arról se tehetek, ha nem látjuk többé egymást. Mit csinál most Terka abban a záróramentes, semleges világban, ahová elmenekült? Ül az előkelő fogadó éttermében, ananászt, narancsot és banánt eszik, francia likőrt iszik, csokoládét majszol... dúskál mindabban a jóban, ami itt tilos, ami itt nincs, amit Valamivics is mindnehezebben teremt elő ismeretlen, földalatti forrásaiból. Andalító angol és amerikai muzsikát hallgat, számára nincs ellenság és nincs barát, semleges ö maga is, mint a föld, amelyre pici lába lép, körülötte béke van. Táncol. Vagy már az ágyban fekszik és a francia újságokat olvassa, vagy egy izgalmas uj regényt elalvás előtt. Wax talán mellette fekszik a szomszéd ágyban, kövér, öreg bankár, a széken gondosan összehajtott szmokingjára ráteritve inge és benne a két nagy gyöngygomb. Kinyújtja szőrös kezét és megsimogatja Terka meztelen puha karját. Mit törődik Terka azzal, hogyan él dr. Karmel Péter rokkant főhadnagy Budapesten, hogyan hűti le forróságát, tű-