Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-08-04 / 31. szám - Sebesi Ernő: Érettségi találkozó

^almákkal dobálóztak a professzorok, úgy emlékezett erre az érettségire és künn az iskola udvarán meztelenkaru diákok futották a métát. Ö meg leröhögött a tanárokra, akik sovány fizetésért problémákon vívódtak, a mások problémáin. Mindez most újból felsírt az emlékében. Ez a nevetés. Minek az egész filozófia? Minek ez a handabandázás? Ennek már tiz éve. Tán éppen ma van tiz éve ennek. Most már meg kellett gyújtani a villanyt. Ránézett a fali kalendáriumra. Egy nagy tízest pirosított feléje. Mert vasárnap volt és junius tizediké. Tehát ma van a tizedik évfordulója annak az érettséginek és még most sincs befutott biztos életpályája. Most már szinte sajnálta, hogy meggyujtóttá a villanyt. Legalább nem tudta volna ezt, ennyire pontosan, szinte halálosan pontosan. Nem tudta: mért, de rögtön a babonára kellett gondolnia.

Az asztalon egy lexikon kövéredett feketén és mégis porosán. Fellapozta, gépies mozdulattal éppen a B-betünél tartott. A Babona itt külön cikket kapott. Belenézett, de pár sornyi olvasás után becsapta, unott dühének fáradt gesztusával. Az ablakhoz ment. Forró fejét odanyomta az üveghez és elgondolkozott. —- Hát csakugyan tiz éve lenne már, hogy azon az érettségin — — nem tudta végiggondolni. Most megint eloltotta a villanyt. Amig égett, valahogy jobban látta, szinte fizikai bizonyossággal, hogy az idő csakugyan múlik. Az idő — és feldobbantott a lábával. Egy rettenetes és .megvető jelzőre gondolt az időhöz, de ez se jutott az eszébe. Mégis megnyugodott. A sötétben mintha megfagyott volna a múlás gyilkos árama.

— Milyen jótékony is tud lenni az a sötétség — felállt és olyan mozdulatba szökött a keze, mintha hálásan meg akarná simogatni a sötétséget.

5.

Meg volt róla győződve, hogy most megfékezte a legnagyobb ellenségét. Az időt. Ugyanakkor bal halántékán egy ér derülten fellüktetett. — Te! szólította meg önmagát. — Te, holnap megkezded a tanulást, hangzott önmanak a parancs. — És pedig a legszorgalmasabb tempóban — jött a további szigorú rendelkezés.

Most megállt. Ez az utolsó szó nem tetszett neki. Csak ne kerülne semmiféle vonatkozásba azzal a komponenssel. Már nem merte nevén nevezni a gyereket, aki különben is csak fattyuja volt neki. Le akart feküdni, bár előre tudta, hogy úgyse fog aludni. Számolni kezdett. Tíznél tovább nem jutott el. Az évforduló megállította és hirtelen egy kisváros villant fel a képzeletében. Egy tavaszi este, a kiizzadt alkonyban. Egy hangos kávéház, a parvenü terrasszal. A cigány kegyetlenül húzza. Éppen az évfordulót ülik meg. Egy-két ittfelejtett öreg tanár söröket iszik. ' Föl és alá járkálnak, főpróbákat tartanak az esedékes tósztból.

Ez a gondolatsor kissé felvidította. A pajtásokra gondolt, a beérkezettekre, a nyakkendőkre, a kivasalt nadrágokra, a közjegyzőkre, a kör orvosokra, vidéki állomásfönökökre és mindazokra, akik kataszterek és savanyú hivatalok mélyén fetrengnek a polgári tisztességben.

Nagy nevek viselői Pöstyén fürdőn. Baloldalt: Gróf Zeppelin, a híres föltaláló utódja, jobboldalt Berndt von Bismarck, a vaskancellár egyik leszármazottja.