Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-08-04 / 31. szám - Sebesi Ernő: Érettségi találkozó

Hirtelen azokat is látta, akik nincsenek is ott. A magafajta embereit. Hányán Is lelhetnek ezek vájjon? Tízig nem tudott jutni.

6.

A saját nevét kihagyta. Újságja ott hevert a pamlagon. Felkapta. Politika nem érdekelte. Az ablakon a hold adakozóan szórta a fényét. Betűzni kezdett a félhomályban. Személyi hírek. — Táviratok. —■ Újból személyi hírek. — A miniszter ma nem fogad. — Bánja is ő. Neki úgyse kell protekció. Csak szorgalomra van szüksége. Akkor ö majd megmutatja. — Tovább lapozgatott. Sport. Színház és Művészet. Törvénykezés. Mind semmi. A bírákat különben is utálta, még futballban is. Ez mind semmi. Nem érdekli. Most visszalapozott. A napihirek mögül egy név vigyorgott rá. Egy véletlen név, doktoravatással súlyosbítva. Tehát eggyel kevesebb. Aggódás szállotta meg. Hátha a többiek is? Megborzongott. Mert ö itt egyedül volt ebben a sötét szobában. Teljesen egyedül. Remegni kezdett. Hátha egyedül van egyáltalán? A lekésettek közt? Hátha nincsenek is lekésettek őkiviüle? És újból ez a találkozó. Irtózva gondolt rá, menekülni akart, de hová? Csak nekiszalad a merengés nyitott résein át, ide egyenesen nekiszalad, neki, aki védtelen volt — az a találkozó, a kisváros, gimnázium, kávéház, az eltiltott mellékucca, a terrasz, majális, lampionok, Himnusz, cigány, tárogató, alma mater, pörkölt és tósztok, — és ott vannak mind, iszonyú, mind ott vannak, nevetgélnek, meghatódnak, visszagondolnak, mind, mind ott vannak, csak egy hiányzik, ő.

7.

Lopva belenézett az újságba. Szombati szám volt. Pénteken volt az avatás. A menetrendet kívülről tudta, kontrollálni kezdte, vájjon még eléri az a név (most már nem volt a barátja) azt a találkozót. Nem tudta eldönteni, nem mert egyedül maradni (a térben). Ez a két rideg komponens kegyetlenül pregnáns törvénybe formálta az ő létezését. A bűnét, a mulasztását. Künn lakott az állomás alatt. A töltés felöl apró fények cikkáztak ide. Vonatok futkostak össze-vissza, mint eszelős állatok. Egy lomha teher után egy fürge gyors süvített el mellette. — Ez az a gyors — gondolta rémülten, hirtelen a barátjára gondolt, arra, akit pénteken avattak és most a találkozóra rohan. A legutolsó órában, de mégis megy, fut, rohan! Kezével verdesni kezdte a mellét. Nevén szólította meg önmagát, egy hang fellármázta az ö süket és sötét magányát, a hang nagyon mélyről szakadt föl. — Ne félj — mondta neki ez a hang és megsimogatta a fájdalmát, — ne félj! Ne szegyeid magad, ha huszonnyolc éves is vagy, te úgyse tehetsz róla!

8.

Már akkor az egész emelet beledöngött ebbe a váratlan furcsa hangba. Egy árnyék benyitott az ajtón gyanakvó rosszalással. — Mi van itt kérem?

Én nem vagyok huszonnyolc éves — jött sikoltva a válasz, az nem lehet! Ki meri azt mondani? Én nem lehetek annyi! Nem, nem lehet — és zúgva jött melléből a zagyva felvilágosítás.

Az árnyék a házsártos szobaasszonyé volt. Nagyon megijedt ettől a különös hangtól. És egy rossz éccakája után korán reggel fel is mondott neki. Mert ő nagyon félt a bolondoktól.

Baloldalt: Fodor István gömöri urlovas Vignette nevű telivér kancáján, mellyel a tornaijai lóversenyen első dijat nyert. Jobboldalt: Az elhunyt Hugó von Hoffmanstal halotti maszkja.