Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-07-28 / 30. szám - Roda Roda: Iván apó bűne

Iván apó bűne

Egy bolgár legenda nyomán irta Roda Roda

Egy hajnalon — igen korán volt még — egy lélek jelent meg ama vaskapu «lőtt, mely a paradicsomba nyílik. Iván apó lelke volt az. Rézpipáját előhúzta övéből és halkan megkopogtatta vele a kaput, amely csikorogva nyílt meg is fényárban úszva előjött Szent Péter.

— Ki az?

— Én vagyok, Iván apó; életemben Rengevo polgármestere voltam.

— Mit kívánsz?

— Nos — mondta Iván szelíden — földi napjaim elszállottak és a fötisztelendö ur mindig azt ígérte nekem, ha meghalok, idekerülök majd az igazak közé ... Nagy fáradsággal vezettem a falu ügyeit, jót tettem az emberekkel. Most ki szeretnék nyújtózkodni az édeni fák alatt, csendben pipálni s élvezni a nyugalmat és a csendet.

— Az ötlet nem rossz, be kell vallanom — felelte a szent. — De lássuk csak előbb, érdemes vagy-e a paradicsomra.

— Ami ezt illeti, ne csinálj magadnak gondokat. Ki érdemelné a mennyországot, ha nem én? Mondd csak, árnyékos a paradicsom? Rengevoban gyakran igen megkínzott a hőség.

— Árnyékos? Természetesen. A paradicsom azért

A szlovák motorklub nemzetközi csillagturája Pöstyén-fürdőre. A 660 cm3-es sidecar osztályban Svoboda egy „Orion“-on 4 óra 38 perc alatt tette meg a Pöstyén—Komárom—Pöstyén utat. paradicsom, hogy az ember mindent megtaláljon bernié, amit megkíván.

— Azért kérdem csak, mert régi szokásom, hogy ebéd után lefekszem egy fa alá. Legyek, remélem, nincsenek.

— Ugyan kérlek, egyetlenegy sem.

— Ennek örvendek. A legyeket és hasonló férgeket gyűlölöm ugyanis.

Az apostol közben egy mérleget akasztott le a fali szögről.

— Most lássuk hát — szólott — hogy viselkedtél a földön. Sorold elő jótetteidet! A mérleg mindent pontosan fog megmérni. A jobb serpenyőbe helyezek minden jót, amit életedben műveltél, a baloldaliba bűneid kerülnek. Ha nehezebb lesz a jobboldal, ám jó, kerülj a paradicsomba.

Iván apó megvakarta a fejét és belekezdett:

— Először is... elsőnek tegyük a mérlegbe a szökökutat két medencével, melyet a faluban építtettem. Nem vallottam vele szégyent. Nincs ennél szebb szökőkút. A víz tiszta benne, mint a gyémánt. Az egész falu onnan meríti esténként a vizeit hatalmas csöbrökkel. Elég ez?

— Nem elég! — mondta Szent Péter.

— Nem elég? Hát a hosszú kőhíd? Átmentéi valaha rajta, szentséges ajtónálló? Megszámláltad, hány lépés hosszú? Harmincöt. Harmincöt, ha mondom. Ötszáz tallért áldoztam rá magam.

— Még a híd is tulkönnyü, Iván apó! A bűnöd többet nyom.

—- Az áldóját!... bocsánat, imádott apostolom, nem akartam káromkodni, csak a hév ragadott el... Még mindig nem elég, azt mondod? ... Jó, akkor tedd még föl a mérlegre Rengevo uj templomát is! Ismered? Gyönyörű! Hét évig gyűjtöttem rá a pénzt, álmatlan éjszakákon terveltem ki. Isten keresztje most diadalmasan fényeskedik tornyán. Ezt tettem lelki üdvösségemért.

— Iván apó — szólt Szent Péter — amiket itt elősorolsz, azok mind technikai és építészeti teljesítmények, azok nálunk nem nyomnak sokat a latban.

Az apostol fölemelte a mérleget, a helyzet nem volt kedvező Iván lelkét illetően.

— Amit mi megbecsülünk, azok az etikai értékek.

— E ...? Hogy mondod? Mit becsültök? Nem értem.

— Etikai értékeket. Az emberszeretet müveit.-— Emberszeretet... — ismételte Iván apó zavarodottan és szomorúan. — Emlékszem, beszélt erről gyakran a papunk is, de nem tudtam, hogy az nekem is szól, a. polgármesternek.

Iván fel volt háborodva. Dühösen folytatta:

— Az ördögbe is ... jaj, bocsánat, az Isten szerelmére ... de hát mi az én nagy vétékem, hadd tudjam meg, miről van szó.

És mondá Szent Péter:

— Emlékszel még a napra, melyen befejezték a nagy hid építését? A falvakból összesereglett a nép, hogy megcsodálja a remek építményt. Mennyi bor folyt el akkor! A fiatalság táncra perdült... A hid előtt, az árok mentén ült egy öreg asszony, pihenni akart, vándoruton volt. Te ruházatán megismerted, hogy török nő. „Pukkadj meg, vén banya, — kiáltottál rá részegen — a pokolba veletek idegenekkel a mi ősi földünkről!“ Beszéltél így? Bevallód? — A tömeg röhögött körülötted és gúnyolta az aszszonyt. A török némber hallgatott. De a szeméből kiolvadt egy könnycsepp és csillogva gurult lefelé. Lásd, boldogtalan, ez a könny itt nyugszik a mérleg bal serpenyőjében, egyedül. És a templomok, a hidak, a kutak, nyolcvan éved minden erénye nem bírják lenyomni, súlyosabb náluk a könny.

Iván apó lehorgasztotta fejét és lassan elindult a pokol felé.