Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-07-28 / 30. szám - Raggamby András: Kossuth futárja
öreg a felibukni készülő nap opálok fényében... Majd összerogytak ... Szólni nem tudtak, csak a görcsösen rángó ajkuk betűzte hangtalanul utánam a három rettenetes szót: A Kossuth futárját... ! És aztán vad, szédült izgalommal ástunk tovább. A ládát kiemeltük. És másfél ásónyomra alatta koponyát vetett ki az ásó ... És a koponya tarkóján irtózatos repedés ... A két öreg, mint aki kígyóra hágott, eszelős riadalommal ugrott ki a gödörből... — Szerelmes Jézus ... ! Felkisértett előttünk a soha nem sejtett, régi, véres cselekedet... Amikor egy messzi, messzi magyargyászos őszben Suta Savó János, az akkor még gyereklegény megáhította Kossuth apánknak dülőutakon, hallgatag éjjelben menekülő futárja kincseit... És leütötte a futárt... Az aranyak, ezüstök még kigördültek a címeres ládából, de az értéküket vesztett Kossuth-bankók ott maradtak a jeltelen sírban, a kuni nyárfák alatt... Most értettem meg az ártatlannak gondolt, végzetes kérdés súlyát. Hogy nem a rekkenö melegben élvezett bor vágta agyon Suta Savó Jánost az ő kilencvenhatodik esztendejében, — hanem a lelkiismeret, ez az örök-éber házőrző, mely annál kevésbé ismeri az elévülést, minél közelébb jár a bűnös a sir felé... ... Tompa huppanásokra eszméltem magamhoz. Felnéztem. A két öreg lesunyt fejjel, összeszoritott foggal, lázas-sebesen, ideges iparkodással, vad lendüléseikkel hányta vissza a földet a rettentő-titkot rejtő gödörbe ... Nem szóltam rájuk, megértettem őket. Igazuk van. Temessék csak vissza a régi, véres éjszaka földi nyomait, — minden bíróságnál magasabb Fórum előtt számol már ezóta Suta Savó János gyarló tettéről... Szótlanul ültünk fel a kocsira is. Jól eljártunk már hazafelé irányában, mikor hátul, a saroglyábán, megszólalt az öreg Ferus: — Hallja-e kend, Márton? — No? — Aszongyák, rám is testált valamit. Hogy4 véleködne kend, ha én a hagyatékbul egy feszületöt állíttatnék a nyárfák közé ... ? Márton kiemelte a kialudt pipát a fogai közül, hátratekintett az öreg béresre és csendes szóval odabólintott: — Hát az, kedvesem, ügön dicséretös, istenös cseleködet vóna ... ... A két kis sötétpej vidoran prüszkölve lépegetett a mélyhomokú úton. Az akácfák fölött, a hajnali felhöfátylak mögül kitekintett a jó Isten szeme és tündöklő fényességbe mártotta az ébredező világot... Mezőkövesdi matyóasszonyok hazamennek a vasárnapi miséről. (Szántó felvétele Budapest.)
