Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-07-21 / 29. szám - Nemes Endre: Sinek
—- Csak ne lenne ilyen szép idő! Ilyenkor nem tudok itt ülni. Egész nap kinn szeretnék lenni a Dunán. Bólintott: — Persze! Az evezés! Maga is fel szokott fordulni a csónakkal? —- Megesett velem, mikor még nem tudtam. De most már! Soha. — Jaj! Tavaly egyszer egy vasárnap délután a Margitszigeten sétáltam ... És az ügyvéd ur éppen ott fordult bele a vízbe. Szemeinláttára! Jaj! Tudja, az olyan mulatságos volt! Pedig először megijedtem! Restelte is aztán nagyon!... — Nahát, ez velem nem történhet meg! Pista ... Az ügyvéd ur nagyon gyenge evezős. — Maguk egy klubban vannak, ugy-e? —• Igen. De ő alig evez. Nagyon ritkán... Hanem tudja mit? Vasárnap elviszem magát csónakázni. Akarja? Már akkor nagyon jóban voltunk és erősen reménykedtem, hogy hamarosan egészen jóban leszünk. Úgy éreztem, csak az alkalom hiányzik, hogy önként ideadja a száját. Nem kellett volna más, csak az, hogy Pista elutazzék és én maradjak ott az irodai órán túl, diktálni. Ez a beszélgetés az uccán történt s éppen itt tartottunk, mikor hosszú léptekkel elhaladt mellettünk valaki, aztán visszafordult és ránkköszönt: —■ Aláz‘szolgája! Pista volt. Tovább sietett és a következő sarkon befordult egy mellékuccába. Engem is kellemetlenül érintett a dolog, mert nem egyenesen mentünk hazafelé, hanem nagy kerülővel, Jolánkát azonban valósággal kihozta a sodrából ez a találkozás. —■ Jaj, Istenem! —- mondta. — Mit fog ez most gondolni? Vállatvontam. — Semmit! Hát nem szabad nekünk az uccán együtt menni? — Hiszen nem is az, de... Jaj!... Minek is jöttük erre? ... Szórakozott volt az egész séta alatt és mikor végül a kapuja előtt megkérdeztem tőle: — Mi lesz vasárnap? Jön csónakázni? — a fejét rázta. —■ Nem, nem! Az ügyvéd ur megtudhatná és ... Nem! Nem! ... Nem! Mikor magam maradtam ,egyszerre elképpedve éreztem, hogy rettentő dühös vagyok. És féltékeny. Próbáltam magam megnyugtatni: —■ Ostobaság! Hiszen engem is bánt, hogy Pista esetleg szemrehányást fog tenni. Öt pedig még jobban idegesítheti, mert félti a kitűnő állását... Pista valószínűleg neki is megmondta, hogy nem tűr flörtöt az irodában... De azért nem tudtam magamból kifilozofálni azt a kellemetlen érzést, hogy hátha sóikkal komolyabb dologról van szó, mint az irodai fegyelemről. Talán arról, hogy ...? Nem, az lehetetlen! Másnap mikor bementem az irodába, — szokás szerint elkésve, amire szabadalmam volt, — Jolánkának ki volt sírva a szeme. Pista egy pillanatra kijött a szobájából. Láttam rajta, hogy rettentő mérges, hozzám azonban tűrhetően nyájas volt. Megkérdeztem mikor visszament: — Mi történt itt? Cisuka ur felelt, az öreg örökjelölt: — Vihar volt! Jolánka kikapott, mert a levelek nem voltak bekészitve ... Tudja milyen pedáns a princi! ... Jolánka rámvetette a gép felett a szemét. Tele volt a tekintete bánattal és szipogott egy kicsit, majd nagyot sóhajtott és elkezdett kopogtatni a gépen. Egy pillanatra tisztán bontakozott ki előttem a féltékenységi jelenet, de elhessegettem magamtól a gyanút. — Ugyan már! Ez a kedves, tiszta leány? Aki olyan nagy dolgot csinált egyetlen csókból! És aki nem megy S/kk/é Összevesztem az anyámmal; a bátyám a vizet emlegette, hogy jó mély / aztán kimentem a sínekhez: arcomat mármiár leforrázta a gőz, már fütyült, zakatolt, táncolt a szörnyeteg (már ott feküdtem!) — aztán felhasadtak szemeimen a sötét ajtók és belémbámult egy ember: az anyám férje, aki visszarántott ide! most itt vagyok! — tudom, hogy kimegyek a sínekhez, még nem tudom, hogy mikor, de tudom, hogy sötét lesz és egyedül maradok a. táncoló síneken Nemes Endre. soha sehová, csak hazulról az irodába és az irodából haza! Hogy lehet erről feltenni? ... Később, mikor az irodai órának vége volt, Pista kiszólt az ajtón: — Végeztünk mára, uraim! A kisasszony még maradjon! Diktálni fogok. Másnap vasárnap volt és ebédkor nagy ricsajt csaptunk a csónakdában, Az egyik pezsgőgyáros tagtársunk finom koraérö barackot küldött a klubnak és hozzá egy láda pezsgőt. Bólét ittunk. És az „öregek“ a tavalyi pezsgés ebéd vidám emlékeit mesélték. — Akikor jól becsiptünk. De a legjobban Pista! Bele is fordult a Dunába, a Margitsziget mellett,.. Pedig mondtuk neki, hogy ne üljön csónakba annyi szesszel a fejében! ... Pista már akkor az ötödik pohár bólét itta ki éppen. Nagyon jó kedve volt. — Muszáj volt! — felelte kacagva. — Kirendeltem egy hölgyet a szigetre és megígértem, hogy eldefelirozok előtte csónakon. Ez volt a végső elbájolásnak szánva Sikerült is! Gyönyörűen sikerült! Mikor megláttam, úgy megörültem, hogy egyszerűen elengedtem az egyik lapátot, és köszönni akartam. Abban a percben, zsuppsz!... már benne voltam a vízben! — Na és? — kérdeztem az asztal végéről. — Önagysága hogy fogta fel a dolgot? Megbuktál nála a befordulással? Nevetett: — Sőt! Éppen ez volt a szerencséim! Mert abból, ahogy megijedt, mikor befordulni látott, rájött, hogy halálosan szerelmes belém ... Nem kisértem haza többé Jolánkát. Ö se hitvitáit, én se csatlakoztam. Sőt nemsoára kiléptem az irodából is, amit szörnyű száraz és unalmas helynek találtam attól kezdve. Rájöttem, hogy az ügyvédi pálya nem nekem való.
