Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-07-14 / 28. szám - Vozári Dezső: Sötét, nyári ballada - Vaszary Gábor: Párisi pletyka
tízezer mmgő, amely ruhatár-óvadék fejében a pesti színigazgatók rendelkezésére áll, szokásos körforgásában gyakran éreztette a szezon folyamán jótékony hatását, — ugyanez a tízezer vengö most elkallódott az egyik színház bukása során, ami ok arra, hono- a kulturfölény és a magyar színházi kultúra apostolai a legsötéte~j pesszimizmussal — és jogosult pesszimizmussal — tekintsenek az elkövetkező sziniszezon esélyei felé. Erdős René mégis megírta Ave Roma c. regényét, dacára annak, hogy az első kéziratot ellopták s a tolvaj minden kecsegtetés és anyagi csalogatás dacára sem volt hajlandó a biztos helyre rejtett kéziratot mégeanszer előadni, ami bizonyítéka annak, hogy nem veszett még ki minden irodalmi romantika ebből az országból. Máskülönben az esztendő irodalmi mérlege nagyon szerény. Lehet, hogy minden az asztalfiókban maradt, lehet, hogy csak a nachtkaszni-fiókban, a veronai és a brórn mellett, amivel a magyar iró erőszakolja álmait. Ritkán álmodtak a magyar ugaron annyi terméketlen és veronálos álmot a déHbábos lelkek, mint ebben a szezonban. A verkli áll, minden a helyén van, csak egy meddő szezon porával kopottabb, reménytelenebb, porosabb. □ Az a pár ember, aki nem ment külföldre nyaralni a Derbyt követő héten, bizonyos szorongással gondol az elkövetkező szezonra: a hullám lefele lejtő vonala rendkívül nyugalmas és hosszú, az „elhullási periódus , ahogy a rokonszenves bankelnök nyájas nyugalommal mondta nekem, lassúbb, mint kalkulálták. Semmi kétség, akinek itt készen kell lennie, hogy a záporpróbát a főprooaközönsé^ terminológiájának szavaival tartsuk meg, az becsületesen készen is lesz, — csak valami érthetetlen és makacs szívóssággal húzza és halasztja a város a kormány- és, bankproqram-szerüen elébeirott meatizedelési aktust. Ebben a tikkadt, külső és belső eseménytelenséaben, amelybe a posta is csak hetenként egyszer kopogtat be külföldi hírekkel — hírekkel, melyek szinte érthetetlenül távoliak és valószínűtlenek, — esemény már megállapítani azt is, hoay emu szezonon át megint em^szer nem történt semmi. Egy lélek nem villant föl, egy száj nem kiáltott hangosabban, egy fül nem hallott érzékenyebben. Ebben a konszolidált eseménytelenségben, 'ebben a tűzbiztos és vészkijáratos ürességben, ebben a tökéletes akusztikája szótalanságban a tűzoltó elégedetten csavarja le a vízcsapot és lefekszik a hasára. Máira! Sándor. Tizennégy napja már, ah, hogy a vezérigazgató ur Ostende hullámai közt fürdik, ám hagyjuk ezt most... Meleg van, irgalmatlan meleg, alaposan belepottyantunk a kánikula szurokhordójába. A kávéház haldoklik. Öt fáradt pincér és négy blazirt vendég tanyázik a verejtékező tapéták alatt. Julius. Glücklichék Cook utazási jegyfüzetével a tarsolyukban bebarangolják a világot, szórakozottan felhabzsolják a csodákat, amiket emberi Ízlés, kin, munka, fanatizmusba felhangolt akaraterő, hatalmi téboly és játékos szenvedély termeltek ki pár ezer esztendő alatt: XII. Ramses gulasirját, világnézetük parancsára ökölnyi szögökén ülő fakirokat, Shanghai ópiumfüstös lebujait, a jaffai szinpompás narancsligeteket, Szent Márkus terének rossz-szagu galambjait, Mona Lisa sejtelmes-rejtelmes mosolyát, Nizza és Czoppot baccarat-asztalait, Níirnberg tornyait és az elektromos rendőrt a berlini uccasarkon. Az élet fantasztikus, félelmetes kendőibe burkolja magát, mint egy didergő vénasszony, mig kint a sugár tangózik a fényes fémeken. Valami pokoli sakkjáték ez, vérre menő lovagi torna az élet és halál kérlelhetetlen harmóniája. Az alkusz és a földesur az Alpesek csúcsain áll finom torniszterével a hátán és a mindenen tullevés fanyar izeivel az ínyében s mi, akik ezalatt a Café „Grössenwahn“ feketéiből merítünk erőt és inspirációt eljövendő huszonnégyórák számára, bizonyos meghatározhatatlan, önámító és indokolatlan fölényt éreziink velük szemben, emberebbé magasztosulunk saját szemünkben, mert szenvedünk, tikkadunk, várunk. Jaj, de ez a kényszerű mártiromság nem von glóriát nemes ivelésii homlokunk köré, e homlokra csak sóizü verejték ül a borzadalmas nyárban. S ha Isten ad még annyi energiát legalább, hogy az esti boulevard-lapokat érdeklődéssel átfuthassuk, látni fogjuk, hiába minden, mindaz, amit késői korok történelem néven fognak összefoglalni, érzéketlenül tovább iramlik mellettünk, aki nem bírná szusszal, vándorolhat majd gyalogszerrel a halhatatlanság kipécézett ligeteibe. Meleg van s a főpincér frakkja úgy nyeli el a beömlő napsütést, akár valami cirkuszi lángevő artista. A ventilátorok fegyelmezett orkesztere zenél. Julius. Mi fog történni? Mihez kellene kezdeni? A kókadt mezők felett telefondrótok futnak el, a drótokon át betegség, szerelem, pénz, tirannizmus, csalafintaság izennek egymásnak bátorító igéket. A kávéház csillárjáról mézzel bekent légyfogó-papír függ alá, rajta néhány légy-kadáver elszórva, mint valami komor mazsolák a születésnapi kuglófban. Egy egyszerű légy, ki idáig pajzánul éldelgett a süteményestál hegyei, völgyei közt, elháríthatatlan biztosággal közeledik a légyfogóhoz. így megy az ember is a halálba, gondtalanul és az öröm virágaival gomblyukában. így megy az ember is a halálba, máglyára, villamos-zsöllyébe, mert az élet értelme: meghalni. Lent zug a város; port nyel, akinek nincs más nyelnivalója. Üvegházakban pompázatos délszaki virágok nyílnak ki, konyhai fazekakban tovább sistereg az élet nagy motorja, az étel. Malagában nehéz, édes izeket présel ki bibor-szőllőjéből a gazda. A newyorki tőzsdén Van derbilt unalmában megkontreminálja a dinárt. Egy pillanat... ne még ... ne még ... hiába!... A légy odaragadt a légypapirhoz. Vozári Dezső. Párisi pletyka Georges Anquetil, aki mint ismeretes, a ..Gazette du Franc“ ügye miatt fogházban üdül, vallásos könyveket olvas és leveleket irogat — jobb htján — védőügyvédjének, Mr. Zévaésnek. Ilyen leveleket: — Szerencsére — írja ■— Isten elviselhetővé teszi számomra a megpróbáltatásokat. Sajnálom önt, kedves mester, hogy nincs hite, mert egyedül a hit az, ami a lelket felemeli és megmutatja előttünk a földi dolgok gyarlóságait. Majd igy folytatja: — A börtönőrök között vannak jók és rosszak. Egy rossz börtönőr tegnap nyitva hagyta a cellám ajtaját és egy kutya jött be hozzám és drága szőrmekabátomat, amiért 10 ezer frankot fizettem, bepiszkította. Szerencsére Isten a gonosz börtönőrt rögtön megbüntette. Nagy kár, hogy nem irta meg azt is, hogyan bűnhődött meg a gonosz börtönőr. & Le Peverdic képviselő legutóbb az igazságügyminisztériumban járt. Mr. Barthou, hogy a huszár bevitte neki a névjegyét, valósággal felorditott. — Na nem! Ez a bretonember annyit beszél, mondja csak neki, hogy nem vagyok itt. A breton képviselő persze nagyon sajnálta, hogy hiába jött és szokása szerint \egy jó félórát elfecsegett a huszárral, mielőtt elment volna. így történt azután az a kellemetlen eset, hogy véletlenül összetalálkozott a miniszterrel, aki szintén távozófélben volt és fel is ismerte, bár a miniszter ur rögtön felhajtotta a kabátja gallérját és a kalapját is a szemére húzta, mig gyors léptekkel megszökött előle. A képviselő másnap fünek-fának elmesélte a gyalázatot, amit vele tettek. — Ez egy igazságügyminiszter? Ez, aki hazudik? Ez egy miserable, egy utolsó, de megbosszulom magam és a törvényjavaslatánál ellene szavazok. — Kormánypárti létedre? — izgulnak körülötte a parlament folyosóján. — Megmondom Poincarénak: Nem ön ellen szavazok, mert önt nagyon szeretem, de Barthounak akarok kellemetlenkedni, akit utálok. És a breton képviselő beváltotta a Sötét, nyári ballada
